„Szentimentalizmus” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bottal végzett egyértelműsítés: Kármán József –> Kármán József (író) |
jav |
||
1. sor:
{{átdolgoz}}
A '''szentimentalizmus''' a [[17. század|17.]]–[[18. század]]i [[felvilágosodás]] révén jelent meg az irodalomban. A szentimentalizmus jellemzően a líra műnemére volt erőteljes hatással, hiszen az
A magyar irodalomban a 18. század végén jelent meg. Olyan neves költőink alkottak ebben a stílusirányzatban, mint [[Csokonai Vitéz Mihály]], [[Berzsenyi Dániel]] vagy éppen az akkori irodalom vezéregyénisége, [[Kazinczy Ferenc]]. <br />▼
Külön helyet érdemel a magyar szentimentalista irodalomban Kármán József Fanni hagyományai című napló- és levélregénye, amely formai tekintetben is követi a fent említett két regényt. ▼
▲A [[magyar
== Az érzékenység kultusza ==
A [[klasszicizmus]] mellett, amely főleg a [[racionalizmus]] alapjain bontakozott ki, a 18. században kialakult egy másik, a klasszicizmustól távolodó, a romantika felé közeledő irányzat, a szentimentalizmus, mely az irodalmon kívül más művészeti ágakban nemigen jelentkezett.
▲Külön helyet érdemel a magyar szentimentalista irodalomban [[Kármán József]] [[Fanni hagyományai]] című napló- és levélregénye, amely formai tekintetben is követi a fent említett két regényt.
Ezt a szakirodalomban általánosan elfogadott elnevezést többen vitatják, helyette az érzékenység kultusza megnevezést ajánlják.
A szentimentalizmus az egyoldalú és túlzott racionalizmus helyett az empirizmusra épült, és főleg az érzelmeket, a tapasztalatok által kiváltott lelki folyamatokat vizsgálja, elemzi, és állítja az irodalmi alkotások középpontjába. Ennek az irányzatnak a forrása az ész mindenhatóságába vetett hit megrendülése volt. Egy bizonyos válsághangulat tükröződik benne, mely a társadalmi rend kialakult szokásai, intézményei, emberi kapcsolatrendszere, és a velük szemben tehetetlen egyén összeütközéséből fakadt.
Az érzelmek szabadságát hirdeti, tiltakozik az embereket elválasztó érdekházasság erkölcstelensége ellen, hangot ad a személyes vonzalmon alapuló szerelem jogosságának.
A szentimentalizmus irodalmának tipikus szereplői azok a [[szenvedély]]es emberek, akik különböző okok, gyakran társadalmi-vagyoni különbségek miatt nem lehetnek egymáséi, nem élhetnek boldog házasságban. Ezek a hősök és hősnők, bár érzelmeikben rendkívül gazdagok, valójában cselekvésképtelenek, csak szenvedni, gyötrődni, lemondani tudnak. Nem képesek harcolni a boldogságukat lehetetlenné tevő akadályok ellen, ezért sorsuk a lassú rejtett sorvadás, majd a halál. A külvilág minden ütésére, minden megpróbáltatására kétségbeeséssel, visszahúzódással reagálnak.
Ez az irányzat különösen fogékony a [[Melankólia|melankolikus]] és [[Elégia|elégikus]] kedélyállapotok iránt, s összefonódott a természet kultuszával is, hiszen sérülékeny és sérült lelkű hősei bánatukkal rendszerint a természet magányába menekülnek.
A szentimentalizmusra egyébként is jellemző vonás az elfordulás a társadalmi kötöttségeket jelentő várostól, az elvágyódás a társasági élettől a szabad természetbe, a csendes erdők, a fenséges hegyek világába, mely némaságával megőrzi a sebzett szívű ember titkait.
| |||