„Fel fedezett titok (regény)” változatai közötti eltérés

| kiadás dátuma = [[1792]]

A '''''Fel fedezett titok''''' [[Pálóczi Horváth Ádám]] 1792-ben megjelent regénye. A mű a szerző első és egyetlen megjelent regénykísérlete, amely a korabeli magyar regényirodalomból témája és elbeszéléstechnikai megoldásai miatt emelkedik ki. A regény a szabadkőműves társaságba vágyó ifjú kudarcokkal teli, sikertelen beavatástörténetét tartalmazza, amelyet az ifjú halálos ágyán mond el barátjának, a későbbi közreadónak.

Az elbeszélő főhős célja története elbeszélésével, hogy a 15 éves kora óta ismert barátja megtudja, milyenek a [[szabadkőművesség|szabadkőművesek]], hogy elmondja, ő miért nem lehetett az, és mit kell teljesítenie annak, aki az szeretne lenni.<ref>{{Harvnb|Pálóczi Horváth|1792|loc=20}}; {{Harvnb|Pálóczi Horváth|1988|loc=43}}</ref>.

A főhős 22 esztendős korára a tudományokban való jártassága miatt országosan ismert fiatalember, aki az orszgország tudományos és társadalmi elitjével érintkezik. Egy alkalommal "A„A."” nevű barátjával megy el egy társaságba, ahol megtudja, hogy A. szabadkőműves. Ez a váratlan fölfedezés elgondokodtatjaelgondolkodtatja a főhőst, aki otthoni és iskolai neveltetése miatt alapvetően gyanúsaknak tartja a szabadkőműveseket. Hosszas vívódás és az A. házában jelen lévő szabadkőműves vendégekkel folytatott beszélgetések, viták után úgy dönt, hogy maga is szeretne szabadkőműves lenni.

A főhős jelenti barátjának, A.-nak, hogy szeretne közéjük tartozni. A. támogatja, de figyelmezteti, hogy innentől kezdve folyamatosan próbáknak lesz alávetve. A próbák A. szerint a [[Biblia|Bibliával]] összhangban a cselekedetekre irányulnak, mivel ez árulja el igazán, hogy ki milyen ember. A. nem sokkal később a főhős tudtára adja, hogy az első próbán, "a különös„különös és magános vizsgálás"vizsgálás”-on átment.<ref>{{Harvnb|Pálóczi Horváth|1792|loc=115}}; {{Harvnb|Pálóczi Horváth|1988|loc=102}}</ref>. A főhős az elbeszélés idejéből visszatekintve egy-egy esemény kapcsán utal arra, hogy nem volt őszinte sem A.-val, sem az ott vendégeskedő Öreg Hadnaggyal.<ref>Pl. {{Harvnb|Pálóczi Horváth|1792|loc=120}}; {{Harvnb|Pálóczi Horváth|1988|loc=105}}</ref>.

A második rész végéig tart a haldokló első napi elbeszélése. A közreadó tudósítja az olvasót, hogy az elbeszélő-főhős eléggé elgyengült az első nap végére, másnap már csak gyengébben tudja folytatni elbeszélését.<ref>{{Harvnb|Pálóczi Horváth|1792|loc=191}}; {{Harvnb|Pálóczi Horváth|1988|loc=149}}</ref>.

A főhős e vitákban ambivalensen viselkedik,; látja ugyan a társadalmi rendnek a természetivel való összeütközését, és elméletben a természeti rend elsőbbségét is elismeri, ugyanakkor e kétféle rend őt érintő konfliktusában mégis a társadalmi hierarchia elsőbbsége mellett dönt. A szabadkőműves nagybátyja által állított egyik próbatételen éppen ezért el is bukik. Ennek ellenére nagybátyja biztatja, és rendelkezésére bocsátja teljes könyvtárát, hogy abból tanuljon, művelje önmagát.

A főhős egy közeli városba megy, hogy találkozzon szabadkőműves barátaival, és ahol beavatása időpontjának kitűzésére vár. A városban egy vacsorán megismerkedik egy tizenhat éves grófkisasszonnyal, akivel szerelmesek lesznek egymásba. Szerelme kedvéért elhanyagolja barátait, amiért folyamatosan lelkiismeretfurdalásalelkiismeret-furdalása van. Végül elhatározza, hogy rendezi életét, feleségül kérnékéri a lányt. Ekkor kapja a hírt, hogy meghalt nagybátyja, társai sürgetik az utolsó próbát, a beavatást, mert ha hazautazik átvenni az örökséget, akkor nem tudni, mikor lesz rá újból alkalom.

Végül számot vet tetteivel, mindent rendbe akar tenni, de ekkor már késő, teljesen széthull világa: meghalt a lány, meghalt A., a barátja és az öreg professzor is, a hadnagyot pedig vasba verve vitték el. A főhős ezek után ismét visszavonul nagybátyja rámaradt könyvtárába, és csak a tudományoknak él, csak tudósokkal tartja a kapcsolatot, de velük is csak levelek útján. Egyikőjük hatására ismét megpróbál belépni a szabadkőművesek közé. De a beavatás során feltámadnak kétségei, a kérdések nyomán ismét szembesül azzal, hogy korábban barátaival, támogatóival, szerelmével nem volt őszinte, és úgy érzi, ezt beavatói is tudják. Arra kéri őket, engedjék el. Természetesen semmiről sem tudtak, de megmondják neki, hogy állhatatlansága miatt már soha többé nem lehet szabadkőműves.

A regény keletkezéstörténetéről nem maradtak fenn adatok, így nem lehet tudni, hogy az 1789-ben a pesti [[Nagyszívűség páholy]]ba felvételt nyert, és az 1790-es évek elején élénk szabadkőműves életet élő<ref>{{Harvnb|Németh|1984|loc=461-463}}; {{Harvnb|Németh|1988|loc=13-17}}</ref> Pálóczi Horváth 1792-ben miért adjaadta ki ezt a regényt. A regény egyik első elemzőjének, Alszeghy Zsoltnak a regényvilág néhány elemére támaszkodó feltételezése szerint a mű fordítás.<ref>{{Harvnb|Alszeghy|1944|loc=16}}</ref>. Alszeghyvel ellentétben Németh József jelentősebbnek látja azokat a párhuzamokat, amelyek a regény és Pálóczi Horváth életrajza között vonhatók, véleménye szerint tehát eredeti műről van szó.<ref>{{Harvnb|Németh|1984|}}; {{Harvnb|Németh|1988|}}</ref>.

* Az elbeszélt történet névtelen elbeszélő-főhősének több vonása is megegyezik az [[1784]]-ben elhunyt [[Ányos Pál]]éval, akit haldoklása idején ismert meg Pálóczi Horváth: Ányos Pál is 28 éves korában halt meg, mint a főhős, és rá is igaz, hogy 22 éves korára ([[1778]]) "tudománya"„tudománya” révén számos magas rangú emberrel ismerkedett meg. Pálóczi Horváth, hasonlóan a regény fikció szerinti közreadójához, a haldokló Ányossal a lélek kérdéseiről beszélget.<ref>{{Harvnb|Pálóczi Horváth|1788|loc=11-32}} L. még {{Harvnb|Jankovics|2011|}}</ref>.

* Németh szerint a regény főhősének néhány szokása, életrajzi adata ismerős Pálóczi Horváth Ádám saját magáról adott leírásaiból is: ilyen például, hogy későn vacsorázik, vagy a regény néhány szabadkőműves szereplője azonosnak tűnik a Pálóczi Horváth által is ismert pesti páholy néhány tagjával: a tudós professzor [[Schaffrath Lipót]]tal, a tanítványa Schaffrath diákjával [[Festetics László]]val, akinek -– ahogy a regényben -– már az apja is ([[Festetics_György_(mezőgazdász)|Festetics György]]) szabadkőműves volt.

* Németh tematikus egyezéseket is felfedez a főhős gondolatai és Pálóczi Horváth által [[1788]] és [[1792]] között megjelent ''Holmi''-kötetekkel.

* Németh csak utal rá, de Vámos Hanna tanulmánya alapján valószínűsíthető, hogy a regényben említett titkosírással készült kézirat azonos azzal a Pálóczi Horváth Ádám másolatában fennmaradt kézirattal, amelynek megfejtését Vámos végezte el, és amelyre Pálóczi Horváth egy magánlevélben maga is a regény kapcsán utal.<ref>{{Harvnb|Vámos|2011|}}; {{harvnb|Jászberényi|2003|loc=70-71}}</ref>.

A ''Fel fedezett titok'' 1792-ben jelent meg szerző, nyomda és kiadási hely megjelölése nélkül. A kortársak között azonban -– ha csak szűk körben is -– ismert lehetett, hogy ez Pálóczi Horváth regénye, hiszem amint Németh József is idézi, Kazinczy azt írta 1792-ben Aranka Györgynek, hogy "Horváth„Horváth Ádám egy Psychológiát ada ki, most pedig egy Kőmíves Munkát ád ki és Holmijének 3 részétrészét”."<ref>[http://ganymedes.lib.unideb.hu:8080/dea/bitstream/2437/101325/1/KazLev02.pdf Kazinczy Ferenc levelezése. II. kötet. 1790-1802]. Budapest, 1891, 264.</ref> Bár Jászberényi József óvatosságra int, mivel Kassán 1792-ben több szabadkőműves munka is megjelent,<ref>{{harvnb|Jászberényi|2003|loc=71}}</ref>, mindazonáltal Németh állítását támasztja alá másik hivatkozása, amelyben Kresznerics Ferenc naplóját idézi: "Sok„Sok okaim vannak, mellyekre nézve ezt Horváth Ádám munkájának gondolom lennilenni”." <ref>Idézi {{harvnb|Németh|1984|loc=468}}.</ref>

Mindezek ellenére közel kétszáz évig sem a kortársak, sem az utókor lényegében nem foglalkozott a regénnyel. Szinnyei József felvette bio-bibliográfiájába,<ref>{{Szinnyei|4||h/h08636.htm}}</ref>, Hegyi Ferenc megemlítimegemlítette életrajzában, de mint regény visszhangtalan maradt, hiszen György Lajos korai magyar regényekkel foglalkozó alapmunkája nem tárgyalja tárgyalta.<ref>{{harvnb|György|1941|}}</ref>. Alszeghy mindezek után hiába ajánljaajánlotta a kutatók figyelmébe,<ref>{{harvnb|Alszeghy|1944|loc=15-16}}</ref>, Németh József 1984-es publikációjáig, majd 1988-as szövegkiadásáig a szakirodalom valójában nem foglalkozott részletesebbanrészletesebben a művel.

Németh József a regény szabadkőműves elemeit a szerzőség kérdésének tisztázására használja föl, illetve ezzel kapcsolatban ismerteti Pálóczi Horváth szabadkőműves tevékenységének, kapcsolatainak sajátosságait.<ref>{{harvnb|Németh|1984}}</ref>.

Jászberényi József azt hangsúlyozza, hogy nem pusztán tematikája miatt érdekesek a regény szabadkőműves részletei (hiszen "''a„a titok elfedett maradmarad”''", nem derül ki semmi a szabadkőművességről<ref>{{harvnb|Jászberényi|2003|loc=187}}</ref>), hanem a szabadkőművességről való beszéd lehetőségei miatt is: Jászberényi szerint ugyanis az elbizonytalanító, eltávolító beszéd --– a közreadó mellett az elbeszélő-főhős is gyanakvó a szabadkőművességgel szemben, noha szeretne bejutni --– "a ''végtelenséggel„végtelenséggel szembesülés elbeszélhetetlenségételbeszélhetetlenségét”''" jelzi.<ref>{{harvnb|Jászberényi|2003|loc=188}}</ref>.

Szilágyi Márton tanulmányában Alszeghy és Németh nyomán felhívja a figyelmet arra, hogy a szabadkőművesség a korban rendkívül népszerű vitatéma, a regény célja ebben a kontextusban pedig alapvetően a szabadkőművesség védelme.<ref>{{harvnb|Szilágyi|2011|loc=267-269}}</ref>. A védelem különlegességét állítása szerint a korabeli hasonló célzatú röplapokhoz képest az érzékeny levélregények poétikája biztosítja.

Alszeghy Zsolt hangsúlyozta először, hogy a regényben elsődleges hangsúlyt kapó szabadkőműves tematika egyediségét valójában az adja, hogy a szabadkőművesség élménye szervesen illeszkedik a szereplők életébe, s hogy a főhős szerelmi történetébe ágyazva lélektanilag is motivált konfliktusokban jelenik meg.<ref>{{harvnb|Alszeghy|1944|loc=16}}</ref>.

Bodor Béla és Labádi Gergely a főhős modern individuumként történő ábrázolásának újszerűségét emelik ki, ami értelmezésük szerint végső soron független a konkrét témától, a főhős számára saját identitása a kérdés.<ref>{{harvnb|Bodor|2008}}; {{harvnb|Labádi|2011|loc=282-284}}</ref>.

Szilágyi Márton szerint nem pusztán a szentimentális irodalom témáinak felbukkanása teszi érzékeny regénnyé a művet, hanem a korszak érzékeny [[levélregény]]eire jellemző poétika alkalmazása is. E poétika csak kisebb részben nyugszik a korban megszokott levél- és naplóközléseken. Szilágyi döntő jelentőségűnek látja a regény közreadáskor született kísérőszövegeket: a bibliai mottókat és a kötetet epilógusként záró, az [[Officium Rákoczianum]]ból származó imákat, mivel ezek [[Feltámadás#.C3.9Cdvt.C3.B6rt.C3.A9net|üdvtörténetüdvtörténeti]]i keretbe foglalják az elbeszélt történetet, és az olvasónak a megváltást ígérik.<ref>{{harvnb|Szilágyi|2011}}</ref>.

| title = Adalék a magyar regény előz­ményeihezelőzményeihez

| title = "A Sz: Sophia' Templomában látom én felszentelve Nagysádat"." A felvilágosodás korának magyar irodalma és a szabadkőművesség