|
| konfliktus = 1918-19-es nagy-lengyelországi felkelés
| kép = Powstanie wielkopolskie 1919.jpg
| képfelirat = Nagy-lengyelországi felkelők sáncárokban, 1919. januárja
| kontextus = [[Második Lengyel Köztársaság]] alakulása 1918-21
| helyszín = [[Nagy-Lengyelország]]
| dátum = 1918. december 27. – 1919. február 16.
| eredmény = lengyel győzelem; Nagy-Lengyelországot elszakították Németországtól és csatolták Lengyelországba
| ok = lengyel függetlenségi törekvesek
1793. és 1918. évek között Nagy-Lengyelország a németek állama részét alkotta: eleinte [[Porosz Királyság]]é, 1871. után – [[Német Császárság]]é. A lengyelek helyzete egyre nehézebbé lett az idő múltával – különösen a Németország egyesülése után. A német hatóság mindent megtett annak érdekében, hogy a lengyel lakosságot elnémetesítse: küzdöttek a katolikus egyház meg a lengyel nemzeti és munkásmozgalom ellen, németekkel próbálták telepíteni a tartományt, egyidejűleg a lengyeleket távolítva. Megtilták használni a [[lengyel nyelv]]et, teljesen felszámolták a lengyel nyelvű közoktatást, a nemzeti emlékek ápolását és felkutatását. Ellenszegülésnek érdekében a lengyelek számos oktatási, szövetkezeti, gazdasági és politikai társaságokat szerveztek. A tagjaik többségük az '''''endecja'''''val össze volt kötve. Az volt egy politikai mozgalom (kezdetben egy párt - ''Liga Narodowa'' [[Galícia|Galíciában]], azután ''Stronnictwo Narodowo-Demokratyczne'' minden megszállt területekben, még később – a függetlenség visszaszerzése után - néhány hasonló programú párt), amelynek politikai programja fő elmei nacionalizmus és katolicizmus voltak. A neve ''ND'' (''Narodowa Demokracja'', Nemzeti Demokrácia) rövidítéstől származott. Fő ideológus és vezető '''Roman Dmowski''' volt. Törvényes sportegyesületek pedig az illegális, titkos katonaképzést vezették, néha még ajánlottak besorozni is a német hadseregbe ennek az érdekében.
Az első világháború kitörése során a Lengyelországot megszálló államok elsősorban egymás ellen harcoltak, nem pedig ugyanabban táborban, ami kihívta a lengyelekben a reményt, hogy a függetlenség visszaszerzése sikerülhet. Amikor a központi államok megkötötték Oroszországgal a [[Breszt-litovszki béke|breszti békét]], Németország feloszlatta a nagy-lengyelországi paramilitáris szervezeteket. A tagjai föld alatt működtek. Egyidejűleg a németek áthelyezték a hadsereget a felszámolt keleti frontról a nyugatira – és sok katona már a kommunista propagánda befolyása alatt volt. Azok a katonák gyakran megtagadtak tovább harcolni, ami okozta a német vereséget a második marne-i csatában és a központi államok veszteségét. A nyugati front lassan közeledett [[Belgium]]on keresztül a Német Birodalom határaihoz. Az országban polgári és katonai felkelések törtek ki. November 10.-én [[II. Vilmos német császár|II. Vilmos]] császár lemondott a trónról és a hatalmat [[Friedrich Ebert]] ([[Németország Szociáldemokrata Pártja|SPD]]) vette át, aki ideiglenesen állt a kormány élen. Nehéz helyzet javításának érdekében a szociáldemokraták elkezdtek együttműködni régi konzervativ-militarista elittel. SPD támogatta a Lengyelország függetlenségét, de konzervatisták befolyása alatt kijelentette, hogy a jövő lengyel állam nem foglalhat magába a területeket, amelyeket a poroszok elvették a felosztáskor (1772-tól), Nagy-Lengyelországot beszámolva.
=== Helyzet Nagy-Lengyelországban ===
A forradalom szintén Nagy-Lengyelországban tört ki. Titkos hadiszervezetek alakultak meg [[Poznań]]ban, [[Jarocin]]ban és [[Inowrocław]]ban. Összegyűjtöttek fegyvert és muníciót, amelyt kilopták hadiraktárokból. Poznańban megalakult a Katonai Tanács, amely kezdetben csak a németekből állt, később a lengyelek is mentek be oda.
1918. november 10.-én a lengyel nemzetiségű katonák fellázadtak a német hatóság ellen [[Ostrów Wielkopolski]]ban és kihirdették az “Ostrów-i Köztársaság” alakulását, amely november 26.-áig létezett.
1918. november 11.-én Németország megadta magát, ami a világháború végét jelentette. Azt a dátumot a lengyelországi függetlenség visszaszerzése napjának is ismerik el – de az új állam határai még mindig nem voltak állapítva, Nagy-Lengyelország pedig még mindig a német hatóság alatt volt. Ebben az időben létrejött Poznańban a soknemzetiségű Polgári Őrség, amely átvette a rendőrség feladatait. Rövidesen a lengyelek ezt uralkodták el és eltávolították a lengyeleknek kedvezőtlen [[Poznań]] főpolgármesterét, Georg Wilms-ot – Jarogniew Drwęski helyesítette. Ennek ellenére a német hatóság megengedett működni az Őrségnek, hogy tartson nyugalmat Nagy-Lengyelországban.
November 12.-éig az egész Nagy-Lengyelországban létrehoztak munkási és katonai tanácsokat meg ún. polgári bizottságokat (azután – néptanácsokra átnevezték). A bizottságok élen a poznańi Központi Polgári Bizottság állt (CKO – ''Centralny Komitet Obywatelski''), ez élen viszont – a három emberből álló Főbízottság, amelyben mindegyik szemely képviselt egy, a németek által megszállt, tartományt: '''Stanisław Adamski''' - Nagy-Lengyelországot, '''Wojciech Korfanty''' - [[Szilézia|Sziléziát]], '''Adam Poszwiński''' - [[Kujávia|Kujáviát]]. Hamarosan CKO átalakult Főnéptanáccsá (NRL – ''Naczelna Rada Ludowa'').
Ugyanazon a napon megtörtént a „városházi merenylét” Poznańban. Ott a Katonai Tanács tanácskozott, amelyben a németek többséget alkottak és a lengyelek meg akarták fosztani őket ettől. Azért a tanács ülésére benyomult a lengyelek csoportja, amelyt támogatta a városház előtt összegyűlt lengyel tüntetés. A megremült képviselők eltávolították a Tanácsből négy németet és a lengyelekkel helyesítették. Hasonló „merenylétek” lezájlottak is más városokban (pl. Jarocinban, Ostrówban, [[Gniezno|Gnieznóban]]).
A német hatóságot pletykák nyugtalanították, hogy [[Józef Piłsudski]], lengyel államfő, indul a katonaival Poznań felé (amit a lengyelek gyakran terjesztettek, hogy megijesszék a németeket). Azért november 15.-én a berlini kormány döntött létrehozni haderőket, amelyeknek védeniük kellett a Németország keleti tartományait a „bolsevizmustól” és a „lengyel lázadástól”. Ily módon létrejött ún. ''Grenzschutz'' önkéntés osztagjai, amelyek [[Litvánia|Litvániában]], [[Lettország]]ban, Keleti (Gdański) [[Pomeránia|Pomerániában]] és Felső [[Szilézia|Sziléziában]] majd is működtek.
November 18.-án végbement a választás az Országos Szejmhez és járási néptanácsokhoz. Két nap után '''Jędrzej Moraczewski,''' Nagy-Lengyelországból származó lengyel miniszterelnök mondta, hogy Nagy-Lengyelország csatolása a kormányának egyik legfontosabb felatada lesz. A Németország által megszállt lengyel területek képviselői mégis megtagadtak elfogadni minisztériumi állásokat a varsói kormányban, mert – a véleményük szerint – Piłsudskit nem a nemzet választotta ki az államfő állására, hanem a megszálló központi hatalmak erőszakolták rá. A Nagy-Lengyelország kedvetlensége Piłsudski iránt főként ebből következett, hogy az a tartomány mindig határozottan ''endecját'' támogatta, amelynek a vezetője, Roman Dmowski, Piłsudski nemcsak politikai, hanem személyes ellenféle volt. Az a kedvetlenség egészen a [[Második Lengyel Köztársaság]] végéig tartott meg – a 2. világháború kitöréséig.
Eközben Nagy-Lengyelországba ''Grenzschutz'' új osztágjai érkeztek, ami azt jelentett, hogy a németek erővel akartak megoldani a problémát a lengyelekkel. Az NRL követelésük következtében december 15.-én a lengyel kormány megszakította a diplomatikus kapcsolatokat Németországgal.
December 26.-án Varsóba utazó '''[[Ignacy Jan Paderewski]]''' megérkezett Poznańba. Paderewski, ezenkívül, hogy hires zongorista volt, sikeresen működött Egyesült Államokban a Lengyelország függetlensége részére, azért nagyon népszerű volt a lengyelek között. Mivel ráadásul Dmowski munkatársa volt, Nagy-Lengyelországban majdnem tisztelték. A németek tudták, hogy a poznańi lengyelek által megszervezett köszöntés könnyen átalakulhat politikai németellenes tüntetéssé, azért a német Külügyminisztérium megtiltott Paderewskinek tartozkódni Poznańban – de ő lebecsülte a tilalmat.
== A felkelés lefolyása ==
[[Fájl:Wielkopolska.svg|thumb|300px|left|Nagy-Lengyelország a felkelés idéjén: fekete vonal - Poznańi Tartomány határa, sötétzöld vonal - demarkációs vonal a [[trier]]i fegyverszünetnek értelmében, piros vonal - Lengyelország határa a [[versailles-i békeszerződés]]nek értelmében]]
=== A harcok kezdete ===
Következő napon (dec. 27.-e) a németek, akik felhaborodtak a Paderewski látogatását kisérő ünnepségekkel, megszervezték a katonai osztagok átvonulását a városon keresztül. Betörték a Főnéptanács épületébe, leszakították a lengyel, brit, francia és amerikai zászlókat, azután - vonulva a városon keresztül - leszakították a zászlókat magánlakások erkélyeikből. Később elkezdtek löni fegyverpuskákból a szálloda felé, ahol Paderewski tartozkódott. Hamarosan a lengyel Népőrség ellentámadta<ref>’’Kurier Poznański’’ nr 298, 1918. december 29., lásd [http://www.powstaniewielkopolskie.pl/index.php?menu=historia] ''Kalendarium powstania wielkopolskiego'' – cikk 1918-19. évi Nagy-lengyelországi Felkelés Emléke Társasága oldalán, belépés 2012-09-03</ref>. A harcok éjszakán végződtek, amikor a lengyelek meghódították a németek által megszállt Rendőrség Főkapitánysága épületét.
A felkelés szintén Poznań kívül tört ki – főként a nagy-lengyelországi fővárostól keletre fekvő városokban ([[Gniezno]], [[Jarocin]], Pleszew, Śrem, Środa Wielkopolska, Września). Poznańban a lengyelek elfoglalták a Főpályaudvart, Főpostát és az erődítményet(december 28.-án). Az NRL Főbízottsága létrehozta a Felkelési Hadierők Főkapitányságot, hogy egyesítsen minden lengyel osztagot egy parancsnoksága alá; főparancsnok '''Stanisław Taczak''' kapitany lett (előléptették őrnagyra).
=== Poznań kívüli műveletek ===
A Nagy-Lengyelország fővárosa kivéve, legtöbb lengyel Nagy-Lengyelország központi és keleti részéiben élt, a nyugatban pedig több német élt. Azért lassan kialakult a frontvonal: Czarnków – Międzychód – Nowy Tomyśl.
December 29.-én a lengyelek elfoglalták többiek között Grodzisk Wielkopolski-t és Gostyń-t, december 30.-án Wągrowiec-et, 31.-én – Śrem-et, Kościan-t, Oborniki-t, [[Ostrów Wielkopolski]]t.
December 30.-án [[Bydgoszcz]]ból a németek kiküldték az osztagokat, hogy megtisztítsák [[Gniezno|Gnieznót]] a lengyelektől. Éjszakán lezajlott a csata a város mellett, amelyt a lengyelek nyérték meg, erévén meg tudták kezdeni a támadást [[Kujávia]] felé.
1919. január 1.-én Paderewski elindult Poznańból. A felkelések elfoglálták [[Jarocin]], Krotoszyn, Mogilno és Nakło ([[Bydgoszcz]]tól nyugatra), erévén megszereztek ellenőrzést a [[Berlin]] – [[Piła]] – [[Bydgoszcz]] – [[Toruń]] – [[Kalinyingrád|Königsberg]] vasútvonal fölött.
Január 2.-án a lengyelek elfoglalták Nowy Tomyśl-ot. A városban többségben a németek éltek, a lengyelek csak 10%-at alkottak. Január 5.-éig a felkelők elfoglálták többiek között: Czarnków-ot, Rawicz-ot, Wolsztyn-t, [[Inowrocław]]-ot. Január 6.-án meghódították a poznańi repülőtéret (Ławica), a német repülőgépekkel együtt, erévén eltűnt a veszélység, hogy a németek lebombázzák a várost. A németek mégis próbálták tönkretenni a repülőgépeket, bombázva azokat a gépekkel a [[Frankfurt (Oder)|frankfurti]] reptérből – feleletül január 9.-én a lengyelek bombázták a frankfurti reptért a megszerzett gépekkel.
Abban az időben lefolytak harcok Kościerzynánál Gdański [[Pomeránia|Pomerániában]].
Január 7.-en a németek visszaszerezték Czarnków-ot, de a lengyelek elfoglalták Chodzież-et.
=== Dowbor-Muśnicki tábornok parancsnoksága ===
[[Fájl:Uniform of the 1st Wielkopolska Uhlan Regiment.png|200px|thumb|left|Nagy-lengyelországi Hadsereg tizedese egyenruhája]]
1919. január 9.-én Főnéptanács hivatalosan kihírdette, hogy átvesz hatalmat, de nem határozott meg a területét. A felkelés parancsnokává '''Józef Dowbor-Muśnicki''' tábornokat nevezte ki. A vezérkari főnöke viszont Piłsudski embere lett – Julian Stachiewicz alezredes.
NRL fokozatosan lengyelesítette a közigazgatást: eltávolított lengyelellenes hivatalnokokat, német járási tanácsokat (''Landraten'') lengyel ''starosták''nak (járás főhivatalnokainak) rendelt alá. Abban az időben a lengyelek elvesztették Nakło-t, de megszerezték Żnin-t (jan. 11.-e).
NRL megtiltotta a hadseregnek, hogy foglalják a területeket, amelyeken többségben németek éltek, mert ezt rosszul néznének a békekonferencia résztvevői (imperializmusnak tartanák, nem nemzet-felszabadító harcnak).
Január 21.-én egy vita tűnt ki NRL és a varsói kormány képviselői között az eskü miatt, amelyt nagy-lengyelországi hadsereg katonai tették le. Julian Stachiewicz lemondta a vezérkari főnök állását – '''Władysław Anders''' ezredes helyettesítette. Röviden azután Piłsudskihez hűséges katonatiszteknek ki kellett hagyniuk a legfontosabb parancsnoki állásokat a Nagy-lengyelországi Hadseregben.
Január 25.-én megszakították minden kapcsolatot Nagy-Lengyelország és Németország között.
Február 2.-an a harcoló felek megkezdtek tárgyalni. A németek követelték, hogy a lengyelek felbontsák a Nagy-lengyelországi Hadsereget, elismerjék a német jogokat Nagy-Lengyelország iránt és megfizetsenek kárbantartást a harcok folyamán kitűnő károkért – azért a tárgyalás megszakadt.
Január 26.-án lefolyott a választás a lengyel parlamentbe (Szejmbe). Mivel pedig Nagy-Lengyelország, Pomeránia és Szilézia formálisan még Németország részei voltak, ott nem folytatták le a választást, hogy ne tűnjenek ki problémák Lengyelország számára nemzetközi kapcsolatokban, ha a nagy-lengyelországi felkelés elvesztene. A felkelés győzelme esetében pótlágos választást terveztek Varsóban. Egyelőre pedig, február 7.-én, Józef Piłsudski Államfő kiadta a dekretumot, amely megengedett a németek által megszállt területekből származó 16 képviselőt a lengyel Szejm üléseibe. Február 14.-én egy nagy-lengyelországi képviselő, '''Wojciech Trąmpczyński,''' szejmmarsall lett (= szejm elnöke) – tehát, az egyik legfontosabb állást teljesítő személy egy idegen állam polgárságú volt. Hasonlóan, már január 16.-án két nagy-lengyelországi lett miniszterré [[Ignacy Jan Paderewski]] kormányában.
Február 10.-én NRL feloszlatta minden várostanácsot és meghatározta az önkormányzati választást március 25.-ére. A célja az volt, hogy a nagy-lengyelországi önkormányzatban a lengyelek kormányozzanak.
Harcok február feléig tartottak. 16.-án [[Trier]]ben aláírták az egyezményt, amely hosszabbította a világháborút befejező novemberi fegyverszünetet az Antant-államok és Németország között. Franciaország nyomása során Németország beleegyezett, hogy az egyezmény a nagy-lengyelországi frontot is illesse. A Nagy-lengyelországi Hadsereget az Antant szövetséges haderejének ismerték el. Az egyezmény megtiltotta a németeknek, hogy folytassak támadásokat és túllépjék a demarkációs vonalt (a térképen – sötétzöld).
=== A fegyverszünettől az egyesülésig ===
[[Fájl:Pomnik Powstańców Wlkp Poznań detal.jpg|thumb|left|200px|Nagy-lengyelországi felkelők műemléke Poznańban]]
Az egyezmény betartását az Antant-képviselők őrizték ellen. Március 9.-én a felkelők önkéntés osztagja elindult Galíciába, hogy részt vegyen a [[Lengyel Második Köztársaság#Lengyel-ukrán háború|lengyel-ukrán harcokban]] a [[Lviv]]et körülvevő ukránok ellen. Március 23.-án végbement a választás a poznańi Városi Tanácsba, amelyben 60 hely közül a lengyelek 42-t szereztek meg, a németek 17-t, a zsidók – 1-t. Hasonló eredmények más nagy-lengyelországi városokban is voltak.
Március 24.-én NRL megkérte a varsói kormánytól, hogy létrehozzon külön közigazgatást a volt német tartományok számára – a nagy-lengyelországiak vélték, hogy a német utani közigazgatás ügyesebb mint az orosz utani, azért ellenkezték, hogy hozzá kelljen illeszteniük a szerkezeteit azokhoz, amelyeket a többi államrészekben alakította a központi kormány. Erévén, hogy a lengyel miniszterelnök Paderewski volt, NRL Főbizottsága megőrizte az egész hatalmat a német utani területen egészen addig, amikor a nyugati határt és autonómiát alapítják meg (véglegesen az autonómiát csak Felső Szilézia kapta meg).
Május 7.-én elkezdett működni Adam Mickiewicz Egyeteme Poznańban. Május 15.-én a lengyel nyelv az egyetlen hivatalos nyelv lett – a német csak segítőnyelv maradt.
Május 25.-én a Nagy-lengyelországi Hadsereget alárendelték a Lengyel Hadsereg Főparancsnoksága alá.
Június 1.-én Nagy-Lengyelországban végbement a pótló választás a Köztársasági Szejmbe. 42 képviselőt választották ki. A választást nyerte a Nemzeti Partok Egyesülete (''Zjednoczenie Stronnictw Narodowych'') nevű jobboldali pártok közös listája (a koaliciót többiek között Nemzeti Demokratikus Párt, azaz ''endecja'', alkotta) – szavazatok 97%-át és minden kijelölt 42 helyt szerezte meg a Szejmben.
De a fegyverszünet ellenére a németek folyton koncentrálták a hadsereget és készültek támadáshoz. Nagyon nehéz volt azok a lengyelek helyzetük, akik éltek a németek által ellenőrzött területeken. A német ellentámadás növekvő veszélye azt okozta, hogy június 5.-én NRL Főbizottsága bevezette a szükségállapotot az egész ezáltal igazgatott területen. A 20-kilometeres övezetben a polgári hatóságot a hadinak rendelték alá, néhány nap később bevezették a halálbüntetést a cselekvésekért, amelyek kárt okoznának a nagy-lengyelországi hadseregnek vagy előnyt a német hadseregnek. Internálták is a Nagy-Lengyelországban elő, német nemzetiségű férfiak részét. Ennek ellenére, június 6.-án összeütközések történtek [[Bydgoszcz]] mellett.
1919. június 28.-án aláírták a [[Versailles-i békeszerződés]]t. Majdnem az egész Nagy-Lengyelország (azaz, volt Poznańi Nagyhercegség területe) Lengyelországba került – azokat a városokat beszámolva, amelyeket a lengyeleknek nem sikerült elfoglalniuk (pl. [[Leszno]] , Kępno, Rawicz). A határ (a térképen – piros) kb. 20 km közelebben járt, mint a Hercegség régi határa (a térképen – fekete).
Július 9.-én megszüntették a szükségállapotot, a frontmenténi zóna kivéve. A volt német tartományok területeivel (azaz, Nagy-Lengyelországgal, Gdański Pomerániával és Felső Sziléziával) egy különös minisztérium foglálkozott (augusztus 1.-étől). Augusztus 19.-én feloszlott a Főnéptanács, november 6.-án – a Főbizottsága. Augusztus 28.-án a Lengyel Hadsereg Főparancsnoksága bekebelezte a nagy-lengyelországi hadsereget a lengyel hadsereg szerkezeteibe.
A nagy-lengyelországi frontot csak 1920. márciusában számolták fel, mert a Versailles-i békeszerződés döntései 1920. január 10.-én léptek életbe.
== Jegyzetek ==
| 