„Artikulációs fonetika” változatai közötti eltérés

A magyar beszédhangokat osztályozhatjuk tradicionálisan, vagy a szájüregben keletkező szűkület fokozatai szerint. A hagyományos felosztást megtartva beszélünk [[magánhangzó|magánhangzókról ]]és [[mássalhangzó|mássalhangzókról]]. A szűkület szerint jellemző lehet a teljes zárás, a kis rés, a tágabb rés, valamint a szűkület hiánya. Az egyes beszédhangok pontos meghatározásához meg kell adnunk annak képzési jegyeit. Ezek a jegyek határozzák meg az [[artikuláció|artikulációs gesztust]], vagyis, hogy hogyan mozognak a beszédszervek ejtés közben. Azon artikulációs gesztusok összességét, melyek egy-egy beszédhangot definiálnak, artikulációs konfigurációnak hívunk.

 

Háromféleképpen képezhetünk hangot a [[légzés]] szempontjából:

 

# levegőáramlás nélkül (magyarban a nemtetszést kifejező cc-féle hangzás)

 

Különböző hangokat tudunk létrehozni a hangszalagok működésének szempontjából:

 

# suttogott hangok

 

Az üregrendszer szerint is különbözőképpen képezhetünk hangokat:

 

# a száj- és orrüregen át egyidejűleg távozó levegővel ejtett hangok: nazoorális hangok

 

A [[nyelv]] mozgása szerint is különféle hangok hozhatóak létre:

 

# a nyelv különböző részei is végezhetnek mozgásokat: a nyelv hegye, párkánya vagy a nyelvhát egyes területei

 

Az ajkak működése főként a magánhangzók és egyes mássalhangzók artikulációjában játszik fontos szerepet.

 

# változhat az ajkak előrecsücsörödésének mértéke

 

A képzés tartama azt az időmennyiséget jelenti, amely alatt az artikulációs szervek mozgása végbemegy.

 

A nyelv vízszintes mozgása szerint vagy elöl van, vagy hátul. Ez a magyarban a két alaphelyzet, ez szerint különböztetünk meg kétféle artikulációt: elöl és hátul képzett hangokat. Az elöl képzetteket [[palatális hang|palatálisoknak]], míg a hátul képzetteket [[veláris hang|velárisoknak]] nevezzük. Elöl képzett magánhangzóink: [Ø, Ø:, y, y:, ε, e:, i, i:]. Hátul képzett magánhangzóink: [a:, a, Ɔ, o, o:, u, u:]. A nyelv függőleges mozgása szerint lehet felső nyelvállásban [u, u:, y, y:, i, i:], középső nyelvállásban [o, o:, Ø, Ø:, e:], alsó nyelvállásban [Ɔ, ε] és legalsó nyelvállásban [a, a:]. A leglátványosabb különbség a két szélső állásfok között van. Pontos számokkal nem határozhatóak meg ezek a képzési helyek, ráadásul a [[kontextus]] is nagy hatással van rájuk. Vagyis az, hogy milyen beszédhangok követik és előzik meg az adott magánhangzót.

 

A magyar nyelv egyetlen hangminősége sem semleges, de egyes nyelvekben találunk ilyen magánhangzót. Ennek az elnevezése svá. [[IPA]]-jele: ǝ. Ez egy középen képzett, középső nyelvállású, ajakréses magánhangzó. Időtartamát illetően rövidebb, mint az átlag rövid magánhangzó. A magyarban egyrészt a spontán beszédben, pontatlan artikuláció következtében jönnek létre, másrészt egyes fonetikai helyzetek megkövetelik, [[élettan|fiziológiai]] kényszerként jön létre két mássalhangzó között.

 

A magyarban nem minden mássalhangzó képzési módja egyértelmű, egyes mássalhangzók osztályozásával kapcsolatban felmerülnek a szakemberek között vitás kérdések. A jelen osztályozás a nemzetközi szakirodalmat követi. Így öt kategóriát különíthetünk el. A [[zárhang|zárhangoknak]] (okkluzíva) két nagy csoportja van, aszerint, hogy az orron vagy a szájon át távozik a [[levegő]] képzés közben. A [[nazális hang|nazális zárhangokat]] (nazálisok) egy másik csoportosítás szerint folyamatos zárhangoknak is nevezik. A magyar nazális mássalhangzók [m, m:, ɱ, n, n:, ɲ, ɲ:, ŋ]csak zöngések lehetnek. A másik csoport az [[orális hang|orális zárhangok]], másik elnevezésük szerint felpattanó zárhangok (explozíva). Ezek lehetnek zöngések [b, b:, d, d:, ɟ, ɟ :, g, g:] vagy zöngétlenek [p, p:, t, t:, c, c:, k, k:]. A [[réshang|réshangok]] (frikatíva, spiráns) képzésekor a szájüregben keletkezik egy kis rés, s a levegő ezen keresztül távozik. Szintén lehetnek zöngések [v, v:, z, z:, ʒ, ʒ:, ʝ, ɣ, ɦ] és zöngétlenek [f, f:, s, s:, ʃ, ʃ:, ç, x, x:, h, h:]. A [[zár-rés hang|zár-rés hangok]] (affrikáta) olyan komplex egyeshangok, amelyek a zárhangokhoz hasonlóan indulnak és a réshangokéhoz hasonló hangképzésbe mennek át. Zöngések [dz, dz:, dʒ, dʒ:] és zöngétlenek [ts, ts:, tʃ, tʃ:] egyaránt lehetnek. A [[pergőhang|pergőhangok]] (tremuláns) számos fajtája megtalálható a világ nyelveiben, a [[magyar nyelv|magyar nyelvben]] két pergőhang van, a rövid [r]és a hosszú [r:]. A gyakorlatban 1-2 perdületben valósul meg a rövid, míg 3-ban a hosszú. A [[közelítőhang|közelítőhangok]] (approximáns) [j, j:, l, l:] mássalhangzók, de az akusztikumát tekintve a magánhangzók felé közelít.

A képzési hely szerint a következő kategóriákba soroljuk be a rövid magyar mássalhangzókat:

Aszerint, hogy a hangszalagok részt vesznek e, vagy sem a képzésben, beszélhetünk [[zöngés és zöngétlen párok|zöngés és zöngétlen mássalhangzókról]]. A nyelvi időtartam a magánhangzókhoz hasonlóan lehet hosszú, vagy rövid. Ezek már a fentiekben fel vannak tüntetve.

 

A jelek és szimbólumok magyarázatához elegendő az [[Nemzetközi fonetikai ábécé|IPA]] magyar wikipédia oldalára navigálni, ott minden hang részletes leírása megtalálható, példákkal és hangmintákkal kiegészítve. Továbbá hasznos információkkal szolgálhat a [[magyar hangtan]] cikk.

 

* Gósy Mária: Fonetika, a beszéd tudománya, Osiris Tankönyvkiadó, Budapest, 2004

* Kassai Ilona: Fonetika, Nemzeti tankönyvkiadó, Budapest, 1998