„Délnyugat-Afrika az első világháborúban” változatai közötti eltérés

(→‎A portugál-német konfliktus: A parancsnoksággal egy időben léptették elő alezredessé. http://www.deutsche-schutzgebiete.de/victor_franke.htm)
1914. szeptember 12-én Beyers kocsiján vitte de la Rey tábornokot [[Potchefstroom]] búr katonai táborába feltehetőleg azért, hogy az ottani katonákat fellázítva felkelést indítson a kormány ellen. Éjjel egy útakadálynál rendőrökbe botlottak, akik a közelben garázdálkodó Foster-banda fegyveres rablóit próbálták elfogni. A két tábornok feltehetően megijedt a lelepleződéstől és megállás nélkül tovább akart hajtani. A rendőrök egyike leadott egy lövést, ami halálosan megsebesítette de la Reyt. A felkelők az eset után félve a leleplezéstől, minden szervezkedést leállítottak. Miután azonban félelmük tévesnek bizonyult, újból folytatták a munkálatokat és ebben segítségükre volt az is, hogy többek szerint Koos de la Rey halála szándékos gyilkosság volt.
 
Még szeptember 15-én, a Német Délnyugat-Afrikában állomásozó [[Manie Maritz]] alezredes egységével együtt megtagadta, hogy a németek ellen harcoljon és kiáltványt adott ki. Maitzhoz hamarosan csatlakozott Beyers, de Wet, Kemp és számos másik ismertebb parancsnok. Maritz katonáival elfoglalta [[Keimos|KeimostKeimoes]]t és kikiáltotta a [[Dél-Afrikai Köztársaság (1914–1915)|Dél-Afrikai Köztársaságot]]. A felkelők ereje folyamatosan nőtt, azonban hamarosan Louis Botha statáriumot hirdetett és a számbeli fölényben lévő angol és dél-afrikai erők lassan leverték a felkelést. Maritz egységével a németekhez csatlakozott, Beyers a Jan Kemp vezette csapatokkal akart egyesülni, azonban a [[Vaal]] folyón való átkelés során megfulladt. Christiaan de Wet az őket üldöző csapatok elől átkelt a [[Kalahári (sivatag)|Kahalári-sivatagba]], de hamarosan visszatért a hazájába és embereivel együtt megadta magát.
 
A kormányzat a felkelés leverése után a lázadókat bíróság elé állította, de enyhe ítéleteket hoztak és mindenki két év után szabadult.<ref>{{cite web|url=http://www.thuto.org/ubh/etext/nlisa/nl23.htm |title=Sol Plaatje: Native Life in South Africa - Chapter XXIII (The Boer Rebellion), P. S. King in London |accessdate=2013-12-08 |language=angol |publisher=thuto.org}}</ref><ref>{{cite web|url=http://africanhistory.about.com/od/glossarya2/g/Afrikaner-Rebellion.htm |title=Az Afrikáner-felkelés |accessdate=2014-01-02 |language=angol |publisher=africanhistory.about.com}}</ref><ref>{{cite web|url=http://archive.spectator.co.uk/article/17th-october-1914/7/colonel-maritzs-rebellion |title=A Maritz-felkelés (a The Spactator archívumából) |accessdate=2014-01-02 |language=angol |publisher=archive.spectator.co.uk}}</ref>