Sepultura

Mikor Švejk elbúcsúzott Vodičkától, mivel mindegyiket a maga alakulatához kísérték, így szólt az öreg árkászhoz: - Ha vége lesz ennek a háborúnak, gyere el hozzám látogatóba. Minden este hat órától fogva megtalálsz a „Kehely”-ben a Bojištěn.

- Világos, hogy elmegyek - felelte Vodička -, lesz ott valami rumli?

- Ott mindennap előjön valami - ígérte Švejk -, de ha éppen túl nagy csend lenne, majd elintézzük valahogy.

Elváltak, s amikor már jó néhány lépésnyire voltak egymástól, Vodička, az öreg árkász, visszakiáltotta Švejknek: - De biztosan gondoskodjál valami mulatságról, mire megjövök.

Švejk pedig így válaszolt: - Jó, csak feltétlenül ott legyél, ha vége lesz ennek a háborúnak.

Mind messzebbre kerültek egymástól, s egy idő múlva a második barakksor sarkánál ismét felharsant Vodička hangja: - Švejk, Švejk, milyenfajta sört mérnek ott a „Kehely”-ben?

Švejk válasza úgy szólt, mint a távoli visszhang: - Velkopopoviceit.

- Azt hittem, hogy smíchovit - kiáltotta a távolból Vodička.

- Lányok is vannak ott - ordította Švejk.

- Hát akkor a háború után, este hat órakor - kiáltotta lentről. Vodička.

- Gyere inkább fél hétre, hogyha netalán elkésnék - felelte Švejk. És Vodička még egyszer odakiáltott, immár nagyon messziről:

- Hat órára nem tudsz ott lenni?

- Jól van, ott leszek hatra - hallotta Vodička a távolodó Švejk válaszát.

Így búcsúzott el Švejk, a derék katona, Vodičkától, az öreg árkásztól.

„Wenn die Leute auseinander gehen, da sagen sie auf Wiedersehen.”