„Szilur” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
a jegyzetek egységesítése, egyéb apróság AWB |
||
10. sor:
== Kutatásának története ==
A szilur rendszerét elsőként [[Sir Roderick Murchison]] azonosította, aki Dél-Walesben tanulmányozott üledékes kőzetrétegeket az [[1830-as évek]]ben. A szeleteket egy walesi [[kelta]] törzsről, a szilurokról nevezte el. Barátja, [[Adam Sedgwick]] korábban egy hasonló törzsről nevezte el a [[kambrium]]ot. [[1835]]-ben a két kutató kiadta a ''„On the Silurian and Cambrian Systems, Exhibiting the Order in which the Older Sedimentary Strata Succeed each other in England and Wales”'' (A szilur és kambrium rendszerekről, hogyan követik egymást az üledékes kőzetrétegek Angliában és Walesben) művét, mely a modern földtörténeti időszámítás alapját képezi. Ahogyan először azonosították, a szilur sorozat további helyszíni tanulmányozás során keresztezni látszott Sedgwick kambrium szakaszát. Ez a konfliktus a két kutató barátságát tönkretette. [[Charles Lapworth]] úgy oldotta meg a problémát, hogy létrehozta az [[ordovícium]] korszakot, mely magában foglalta a vitatott kőzetágyakat.
[[Joachim Barrande]] francia kutató, Murchison munkájára építve a szilur elnevezés szélesebb értelemben használta, mint a későbbi jelentése. [[Csehország]] szilur korszakbeli kőzeteit nyolc részre osztotta. [[Edward Forbes]] [[1854]]-ben megkérdőjelezte ezt a magyarázatot, és Barrende kései szakaszai helyett (F, G, H) létrehozta a [[Devon (időszak)|devon]] korszak elnevezést. Ezen változtatások ellenére az eredeti kőzetrétegcsoportokban, később elismerték, hogy Barrende alapította meg a klasszikus csehországi kutatást, amely a legrégebbi ősleletek feltárására irányul.
== Ősföldrajz ==
A szilur során a [[Gondwana (őskontinens)|Gondwana]] folytatta lassú vándorlását dél felé, de bizonyíték van arra, hogy a sziluri jégsapkák kevésbé kiterjedtek voltak, mint a késő ordovíciumi jégkorszak idején. A jégsapkák olvadása és gleccserek hozzájárultak a tengerszint emelkedéséhez, melyet onnan lehet megállapítani, hogy a sziluri üledékek ráfekszenek az elmosódott ordovíciumi üledékekre, egy éles határvonalat alkotva a kettő között. Egyéb kontinentális magok és egyéb kontinentális töredékek vándoroltak együtt az egyenlítő közelében. Megkezdték a második szuperkontinens, az Euramerika létrehozását.
Amikor az ős-Európa ütközött Észak-Amerikával, az ütközés felgyűrte a parti üledékeket, amelyek a kambrium óta gyűltek össze [[Észak-Amerika]] keleti partjánál és Európa nyugati partjánál. Ez az esemény a kaledóniai orogenezis, egy hegyvidék keletkezési hullám, amely a mai New York államtól húzódott és Európát, Grönlandot, valamint Norvégiát összekapcsolta. A szilur végén a tengerszint újra apadt, ásványlerakódásokat hagyva maga után a Michigantől Nyugat-Virginiáig húzódó medencében. Az új hegyláncok gyorsak pusztultak. A Teays-folyó, amely a sekény közép-kontinentális tengerbe ömlik, kimarta az ordovíciumi kőzetrétegeket, és nyomokat hagyott a [[Ohio]] és [[Indiana]] állambeli sziluri kőzetrétegekben.
29. sor:
A magas tengerszintek és meleg, sekély tengerek kellemes környezetet nyújtottak a tengeri élővilág számára. A sziluri kőzetágyak gazdagok olajban és földgázban néhány területen, amely az élővilág burjánzására engednek következtetni. Kiterjedt sziluri hematit – egy vasérc – kőzetek Észak-Amerika keleti részén fontosak voltak a korai amerikai koloniális gazdaság számára.
Elsőként jelennek meg korallzátonyok, amelyek a mára kihalt lemezes és Rugosa korallokból álltak. Osteichthyes, az első csontos hal megjelent, az Acanthodii csontos pikkelyeket növesztett; a halak számottevő változatosságot értek el. Mozgatható állkapocs jelent meg a halaknál, ami az első két-három kopoltyúívből alakult ki. Változatos tengeri skorpió ([[Eurypteridák|eurypterida]]) fajok – némelyik több méter hosszú – vadásztak a sekély sziluri tengerekben Észak-Amerika partjainál; sok maradványukat New York államban találták meg. Patkórákok és piócák szintén megjelentek a szilur folyamán. Brachiopodák, bryozoák, puhatestű állatok és trilobiták nagy számban és változatos formákban éltek.
Myriapodák (százlábúak) voltak az első igazi szárazföldi állatok, melyek szintén óriásira nőttek. A modern pókok és százlábúak rokonait az 1990-es években fedezték fel.
64. sor:
== Jegyzetek ==
{{
{{Geokronológia|fanerozoikum|paleozoikum1}}
| |||