„Kályha” változatai közötti eltérés

A '''kályha''' szobák felmelegítésére szolgáló, csukott tüzelő berendezés, melynek belülről megmelegített fala vagy köpenye közvetítiközli a szobával a meleget hővezetés és hősugárzás révén. Minél jobb meleget vezető és meleget megtartó anyagból van tehát a kályha szerkesztve, melegítési célokra annál tökéletesebb. Működéséhez az égés ([[Tűz|tüzelés]]) feltételeit kell biztosítani,: levegő hozzávezetést a helyiségbehelyiségben, és az égéstermék elvezetéstelvezetését.

Az [[őskor]] népei, melegebb [[éghajlat]] alatt is élvén, inkább [[kandalló]]val fűtötték lakosztályaikatlakóterüket. Ez azonban csak nagyon tökéletlenül melegít, s azért a hidegebb éghajlatokéghajlato lakói minden bizonyárabizonnyal már nagyon korán találhatták felfeltalálhatták a kályhákatkályhát; írott bizonyítékok azonban csak a Kr. u. 650. év körül kezdenek létezésükről tanúskodni, míg kályhafiókok csak a [[XIV15. század]]ból, egész kályhák pedig a [[XV. század]]tólattól kezdve maradtak reánk. Ezek a kályhák mind mázas vagy mázatlan, domborúdombor- vagy festett díszítésű, égetett agyaglemezekből (a kályhafiókokból) vannak szerkeztve és kívülről fűthetők. Alakjuk rendesenáltalában [[négyszög]]letes, sokszor az egész magasságbanmagasságukban egyforma szélességű, sokszor egy szélesebb alsó és egy keskenyebb felső építményre oszlik. Talapzatuk lábakon nyugszik; fölül, néha középütt is, többé-kevésbé díszes párkánnyal bírnak. Formailag és díszítésükben legtökéletesebbek e korban a svájci és német kályhák; ezeket utánozzák a többi országok, köztük [[Magyarország]] is, ez utóbbi inkább csak a kályhafiókok díszítésében, mint a kályha architekturájábanarchitektúrájában alkalmazvánalkalmaz nemzeti motívumokat. A [[barokk]] és [[rokokó]] korszakban az előbbaddig testes kályhák megnyúlnak; nem fiókokból, hanem nagyobb darabokból (sokszor az egész kályha csak 2 darabból áll) szerkesztik és /vagy polikrom díszítésűek, vagy egészen fehérek, néha aranyozott részletekkel. E korszakban már a francia kályhák lépnek előtérbe. A [[vas]]- és [[porcelán]] kályhák használata a [[XVIII18. század]]ban kezdődött. MagyarországbanMagyarországon a [[XV15. század]] közepén kezdett a kályha használata szélesebb körökbenkörben elterjedni. [[Vajdahunyad]] várából töredékek maradtak fenn egy liliomos díszítményűdíszítésű fiókos és főpárkányú, háromszínű mázosmázas kályhából. Nálunk a kályhát általában a szoba sarkába tették és melléje néha padokat helyeztek. A legrégibb reánk maradt magyar kályhák a [[XVII17. század]]ból valók. Ilyen több van Felső-Magyarországon, pl. egy igen szép Krasznahorkán, azonkívül kettő az [[Magyar Iparművészeti Múzeum|Iparművészeti Múzeumban]]. Az utóbbiak közül az egyik kisebb embermagasságú, polikrom díszítésű, a másik óriási nagy Besztercebányáról származik; ennek igen gazdag szőlőfürtös, baluszteres főpárkánya van, fiókjainak ónzománcos, fehér és kobaltkék tulipános díszítése pedig tipikus magyar ízlésre vall. Ugyanott van egy 1773 évszámmal ellátott székely zöld zománcos kályha is.

Tüzelőanyag szerint egy kályha lehet szilárd tüzelőanyagú (fa, szén), olajtüzelésű, villamos fűtésű, villamos fűtésű tárolóshötárolós, és gáztüzelésű kályha.

Az olajtüzelésű, és gáztüzelésű kályha lassan elveszti jelentőségét, és újra előtérbe kerültek a szilárd tüzelésű, fa, faapríték, pellet, fabrikett, és széntüzelésű kályhák.

A helyiségek fűtésére a legrégebbi módszer a nyitott tűzrakó hely és a helyiség tetején hagyott nyílás volt, amit a népvándorlás törzsei is sátraikban, ill. jurtáikban használtak. A máig létező módszer Mongóliában és Afrikában hétköznapi gyakorlat. Ezt a tűzrakó helyet körbeépítve, és a füstöt kéménybe terelve jöttek létre a nyitott [[kandalló|kandallók]], és melyekkel inkább a melegebb [[éghajlat]] alatt élő népek fűtötték lakosztályaikatlakóhelyüket.

Ez azonban csak nagyon tökéletlenül melegít, s azértezért a hidegebb éghajlatokéghajlat lakói minden bizonyára már nagyon korán találhatták fel a zárt tűzterű kandallókat/kályhákat.

A cserépkályhák és kandallók közti eltérés lényegében az, hogy a hagyományos kandalló elnevezés a mai szóhasználatban az olyan épített (kerámiából, falazattal készült) berendezésekre vonatkozik, melyekben nincsenek járatok, mint a cserépkályhákban. Egy függőleges huzamban áramlik a füstgáz, akár épített tüztérbentűztérben, akár fémszerkezetű tüztérbetétbentűztérbetétben történik az égés. Tüzelő anyagukTüzelőanyaguk általában fa, tűzteretűzterük eredetileg nyitott, később zárt.

Ezeket a jobb hatásfok miattvégett idővel felváltotta a cserépkályha., Cserépkályhákatamit egy helyiség egyedi fűtésére alkalmaznak (a különleges, falba épített szerkezetektől eltekintve), az alaptípus nagy tömegű, hőtárolásra alkalmas, zárt tűzterű (ajtós)(a. A zárt tűztér nem azonos a zárt égéstérrel, amelyik nem a belső helyiségekből veszi a levegőt, hanem külön vezetéken kívülről kapja). Tüzelőanyaga legtöbbször fa (egyajtós), a jobb hatásfok miattcéljából több függőleges, vagy vízszintes huzammal, járattal.

Az agyag kályhákatagyagkályhákat anyaguk szerint osztályozzák.

# A közönséges színes agyag kályhákatagyagkályhákat többé-kevésbé tűzálló, vörös-sárga, homokos vagy chamotte-ossamottos agyagból készítik és színes, átlátszó (rendszerint zöld vagy barna) ólmos mázzal vonják be.

# Az ''engobozott'' kályhákat tűzálló, rendszerint vöröses-sárga agyagból készítik és fehér, [[kaolin]]os agyagkeverékkel engobozzák. Az ilyenképen nyert fehér színű kályhacsempét átlátszó, színtelen mázzal vonják be. Ilyen kályha a [[meissen]]i, ugynevezett Beguss-kachelofen; a magyar fazekas häuptolt kályhának mondja.

# Majolika kályha, sárgás színű, tűzálló agyagból, ''engobe''-bal vagy anélkül is készül. A rendszerint domborműves kályhára [[ecset]]tel festik a többszínű mázat. A kályha-agyagot rendszerint porrá törik, szitálják és összekeverik a szükséges homokkal vagy chamotte-alsamottal. A keveréket beáztatják, tapossák és összegyúrják és végre ujjnyi vastag lemezeket vágnak belőle. Ezeket meghagyjákhagyják szikkadnimegszikkadni. A sima felszínű csempéket úgy készítik, hogy a megszikkadt lemezből megfelelő nagyságunagyságú darabot vágnak, kisimítják és túlsó oldalára hígabb agyagpéppel ráragasztják a bordákat., A bordákatamelyeket ugyanabból az agyaglemezből vágják ki, vagy külön e célrecélra szolgáló sajtóval préselik. A domborműves csempéket és kályharészleteket gipszmintákban formálják, melyekbe a megszikkadt lemezt belenyomogatják és ezután a bordákat ráragasztják. Az engobozott csempéket úgy készítik, hogy vagy már a lemezeket 1-2 mm vastag fehér engobe-bal vonják be, vagy le is öntik a kiformált csempét a híg engobe-iszappal. Az ún. svéd kályhákat, a kandallókat úgy mint a kályakályha alapzatát és fedőjét a megszikkadt lemezekből építik össze, ráragasztják agyagpéppel a domború díszítményeket és párkányokat és végül késsel szétvágják egyes darabokra, úgy hogy az összeillesztés helyei, amennyire az lehetséges, a párkányokkal el legyenek fedve. A kályhacsempéket a fazekas-kemencében égetik, a finomabb, sima felszínű faience-csempéketfajanszcsempéket pedig még egyenesre is csiszolják és ezután leöntéssel mázolják és másodszor égetik.

A mai gyakorlat a kályha és kandalló elnevezést kissé másképp használja, kandallónak (esetleg kandalló-kályhának) nevezhetnek olyan vasvázas, fémszerkezetű (belül szigetelt), egy-, vagy kétajtós, üvegajtós, a kéménybe füstcsővel csatlakozó, iparilag egyben előállított, helyszíni építési munkát, körbefalazást nem igénylő fűtőberendezést is [http://www.vgfszaklap.hu/cikkek.php?id=58]. Ezeken a burkolat díszítő célt szolgál, kisebb tömegű, kevesebb hőt tárol.

A vaskályhák vegyes tüzelőanyagra alkalmasak, ezen belül az egyaknás kályhák a jó minőségű, kis gáztartalmú szenek eltüzelésére. Egy helyiség egyedi fűtésére alkalmazzák. Szerkezetük acéllemez burkolatból, öntöttvas testből, és samott szigetelésből áll, általában két (esetleg három) ajtóval. Az égés szakaszos, ezért időszakos fűtésre alkalmas, a hőt gyorsan leadja, tömege kicsi. Az alsó részben [[rostély]] helyezkedik el, levegőt az ajtók állítható nyílásain át kapnakkap. A kétaknás, u.nún. folytonégő kályha állandó fűtésre alkalmas. Egyik aknájába tesszük a tüzelőanyagot, ami a rostélyra csúszva ég el, az égés a rostély mozgatásával, kihamuzással szabályozható, a tüzelőanyag utánadagolássalutánadagolásával az égés folyamatos.