„Fasizmus” változatai közötti eltérés

[[Fájl:Fasces lictoriae.svg|jobbra|150px|bélyegkép|A [[Ókori Róma|római]] [[fasces]], amelynek nevéből a fasizmus kifejezés is ered]]

[[Fájl:Yoke and Arrows.svg|bélyegkép|150px|A spanyol Falange jelképe]]

 

Az első fasiszta jellegű mozgalmak [[Olaszország]]ban jelentek meg az [[első világháború]] idején, kombinálva a baloldali és jobboldali mozgalmi jegyeket, szembeszállva a szocializmussal, a [[kommunizmus]]sal, a liberális demokráciával és számos esetben a hagyományos jobboldali polgári konzervativizmussal is. Bár a fasizmust hagyományosan a bal-jobb politikai paletta szélső jobboldalára helyezik, maguk a fasiszták és a kutatók egy része nem tartja megfelelőnek ezt a besorolást.{{refhely|Kallis}} A [[második világháború]] alatt és után a fasizmus már egyértelműen pejoratív értelmet kapott, ezért gyakorlatilag nem maradt olyan politikai párt, amely nyíltan fasisztának nevezné magát. A fasizmussal ideológiai rokonságot mutató szélsőjobboldali pártokat politikai ellenfeleik időnként neofasisztának nevezik.

 

==Etimológia==

 

Más országok fasiszta mozgalmai hasonló jelképeket választottak maguknak. A spanyol [[Falange]] jelvényén például öt nyílvesszőt fogott egybe egy [[járom]].

* 6) Egyetlen állampárt, amelynek feladata a nemzet fegyveres védelme, a vezető káderek kiválasztása, a tömegek állandó érzelmi mozgósítása.

* 7) Az ellenzéki fellépések, eltérő törekvések feltárására és akár szervezett terrorral történő felszámolására létrehozott rendőri apparátus.

* 9) A gazdaság korporatív elvek mentén történő megszervezése, a szakszervezeti tevékenység elnyomása, az állami beavatkozás fokozatos kiszélesítése annak érdekében, hogy a gazdaság „produktív ágazatai” a technokrácia és a szolidaritás elvei alapján működjenek együtt az rezsim ellenőrzése alatt, a rezsim hatalmi céljainak elérése érdekében, de megőrizve a magántulajdont és az osztálykülönbségeket.

 

[[Stanley Payne]] a fasizmus jellemzőit a következő három csoportra osztja: ideológia és célok, tagadások, stílus és szervezet.{{refhely|Payne|7. oldal}}

A fasizmus közös definíciója a tényezők három csoportján alapulhat:

 

* Nacionalista, tekintélyuralmi célok, szabályozott gazdasági struktúra kialakítása, modern, önálló kultúra létrehozása.

* A romantikus szimbolizmuson, a tömegmozgósításon, az erőszak pozitív felfogásán, a férfiasság és ifjúság kidomborításán, karizmatikus vezetésen alapuló politikai esztétika.{{refhely|Kallis|84-85. oldal}}

==A fasizmus fogalmának tartalma==

 

 

Ezek a közös vonások:

 

* új civilizáció építésének akarata

* a hatalom kultusza

* a forradalmiság és a tradicionalizmus sajátos keveréke

* rasszista jegyeket viselő szélsőséges nacionalizmus

 

Ha ezek a jegyek együttesen megtalálhatók, akkor nagy valószínűséggel fasizmusról van szó. Bizonytalansági tényező azonban mindig lesz, ahogy határesetek is, de ezt el kell fogadni, ha meg akarjuk határozni a fasizmus fogalmát.{{refhely|Póczik|29. oldal}}

A nemzetközi és a magyar történész-szakma túlnyomó többsége, pártállástól függetlenül, a fasizmus fogalmát átfogóan értelmezi, amelybe beletartozik az [[olasz fasizmus]] és a német [[nemzetiszocializmus]], mint ennek az ideológiának a két legkifejlettebb formája, valamint egy sor más európai ország szélsőjobboldali mozgalmai és ideológiái, amelyek kisebb-nagyobb mértékben hasonló vonásokat mutattak fel saját gyökerekből táplálkozva vagy az olasz és német példát követve. Ezek közé tartozik a [[hungarizmus]] is.

 

 

Tudós-Takács összefoglalója a különbségeket abban határozza meg, hogy a(z olasz) fasizmus központi gondolata az állam, mégpedig azért, mert Olaszország állami egysége a dicső római birodalmi múlt után csak a 19. század végén állt helyre. A német nemzetiszocializmus eszmerendszerének fő eleme a faj, mert [[Adolf Hitler]] Bécsben és Németországban egyaránt személyesen tapasztalta a zsidóság kártékony szerepét. Magyarországnak a legfőbb problémája a Kárpát-medencében élő 14 „népszemélyiség” egy nemzetté integrálása volt, ezért [[Szálasi Ferenc]] hungarizmusának vezérlő eszméje az „élet- és sorsközösséget hordozó nemzet” volt (beleértve az együtt élő nemzetiségeket is az előbbiek szerint).

A fasizmust általában szélsőségesen [[jobboldal]]i politikai áramlatként határozzák meg,{{refhely|Oxford Dictionary}} bár néhány szerző szerint nehéz az elhelyezése a konvencionális bal-jobb politikai spektrumon. A fasiszta ideológia létrejöttére hatással voltak mind [[baloldal]]i, mind jobboldali, konzervatív, és anti-konzervatív, nemzeti és nemzetek feletti, racionális és irracionális eszmék.{{refhely|Griffin}} Számos történész úgy tekinti a fasizmust, mint egy forradalmi centrista doktrínát, amely a bal- és jobboldali filozófia elemeit keveri. A fasizmust az [[első világháború]] idején alapították [[Olaszország]]ban nemzeti [[szindikalizmus|szindikalisták]], akik bal- és jobboldali politikai nézeteket kombináltak. Az olasz fasizmus az 1920-as évek elején a politikai jobboldal felé mozdult el.{{refhely|Sternhell et al|161. oldal}}

 

 

[[Benito Mussolini]] 1919-ben a fasizmust úgy határozta meg, hogy ez a mozgalom küzd a jobboldal elmaradottsága és a baloldal rombolása ellen. Később maguk az olasz fasiszták határozták meg jobboldalinak magukat „A fasizmus doktrínája” elnevezésű politikai programjukban: „Ez a század a tekintély évszázada, egy jobbra hajló évszázad, egy fasiszta évszázad”.{{refhely|Mussolini|40. oldal}} Mussolini maga azonban kifejtette, hogy a jobb- és baloldal megkülönböztetése nem lényeges kérdés: „Bár a jobboldalon helyezkedünk el, ülhetnénk a közép magas hegyén is... Ezeknek a szavaknak nincs állandó értelmük, függenek a helytől, időtől és korszellemtől. Nem törődünk az üres terminológiával és megvetjük azokat, akik megrémülnek ezektől a szavaktól.{{refhely|Gentile}}

[[Fájl:Georges Sorel.jpg|bélyegkép|120px|jobbra|Sorges Sorel]]

[[File:EnricoCorradini.jpg|thumb|120px|Enrico Corradini]]

A fasizmus ideológiai gyökerei az 1880-as évekig vezethetők vissza, különösen a korszak ''fin de siècle'' (századvégi) társadalmi hangulatához.{{refhely|Payne|23-24. oldal}} A kor fő témái a a [[materializmus]], [[racionalizmus]], [[pozitivizmus]], a polgári társadalom és a [[demokrácia]] elleni lázadás voltak. Ez a generáció az érzelmekre, emóciókra, az [[irracionalizmus]]ra, [[szubjektivizmus]]ra és a vitalitásra helyezte a hangsúlyt.{{refhely|Payne|24. oldal}} Úgy tekintettek a civilizációra, mint ami válságban van és teljes megújulásra szorul. E gondolati iskola szerint az egyéneket mindenképpen egy közösség részének kell tekinteni, amely nem állhat mindössze különálló tagjainak számszerű összegéből. Elvetették a liberális társadalom racionális individualizmusát és a társadalmi kapcsolatok felbomlását a burzsoá társadalomban.{{refhely|Sternhell|170. oldal}}

 

 

Maurras nacionalizmusának és Sorel szindikalizmusának egyesítése nagy hatással volt a a radikális olasz nacionalista [[Enrico Corradini]]ra.{{refhely|Sternhell et al|163. oldal}} Corradini kifejtette, hogy szükség van egy nacionalista-szindikalista mozgalomra, amelyet az arisztokrata elit olyan tagjai vezetnek a demokrácia elleni szellemben, akik a forradalmi szindikalistákhoz hasonlóan elkötelezettek a közvetlen akció és a harc iránt.{{refhely|Sternhell et al|163. oldal}} Corradini Olaszországot „proletár nemzetként” jellemezte, amelynek [[imperializmus|imperialista]] célokat kell követnie, hogy szembeszállhasson a „plutokrata” franciákkal és britekkel. Corradini nézetei jól illeszkedtek az Olasz Nacionalista Szövetség ''(Associazione Nazionalista Italiana, ANI)'' nézeteihez, miszerint Itália gazdasági elmaradottságának az oka a politikai osztály korruptságában, a [[liberalizmus]]ban, és a „gyalázatos szocializmusban” keresendők. Az ANI szoros kapcsolatokat ápolt a konzervatívokkal, katolikusokkal és az üzleti körökkel.{{refhely|Blinkhorn}}

Az olasz nemzeti szindikalisták elutasították a polgári értékeket, a demokráciát, a liberalizmust, a marxizmust, az internacionalizmust és pacifizmust; síkra szálltak a hősiesség, a vitalizmus, azaz a filozófiai értelemben vett életerő és az erőszak mellett. Az ANI szerint a liberális demokrácia már nem volt összeegyeztethető a modern világgal, helyette erős, imperialista államot szorgalmazott, mivel az ember természettől fogva ragadozó természetű, ezért a nemzetek folyamatos harcban állnak, amiben csak az erősebb biztosíthatja a túlélését.<ref>Gentile, Emilio, The Struggle for Modernity: Nationalism, Futurism, and Fascism (Westport, Connecticut: Praeger Publishers, 2003) p. 6.</ref>

 

===Az első világháború és utóhatásai (1914–1929)===

[[File:Benito Mussolini 1917.jpg|thumb|120px|right|[[Benito Mussolini]] 1917-ben, mint az első világháború katonája]]

 

[[File:IR Lübeck 033 - EB.jpg|thumb|300px|left|Német katonákat köszöntenek Lübeckben a frontra indulásuk előtt 1914-ben. Johann Plenge „1914 szelleme” alatt az első világháború kitörését üdvözlő német nemzeti egységet értette.]]

Hasonló politikai nézetek terjedtek Németországban az [[első világháború]] kitörése idején. [[Johann Plenge]] német szociológus a „nemzeti szocializmus” felemelkedéséről beszélt, és „1914 szellemével” hadat üzent a [[francia forradalom]] eszméinek, azaz „1789 szellemének”. Plenge szerint 1789 káros eszméi magukban foglalták az emberi jogokat, a demokráciát, az individualizmust és a liberalizmust, ezzel szemben „1914 szelleme” a fegyelem, a kötelességérzet, a jog és a rend német eszméit tartalmazza. Álláspontja szerint a „népközösség” (''volksgemeinschaft'') eszméjének kell helyettesítenie az osztálykülönbségeket, elvtársak helyett „fajtársaknak” kell összefognia egy szocialista társadalom építése érdekében, mindenkinek támogatni kell a „proletár Németország” harcát a „kapitalista Nagy-Britannia” ellen.<ref>Kitchen, Martin, ''A History of Modern Germany, 1800–2000'' (Malden, Massaschussetts, USA; Oxford, England, UK; Carlton, Victoria, Australia: Blackwell Publishing, Inc., 2006),p. 205.</ref> Az általa favorizált „nemzeti szocializmus” egy állami szocializmus, ami elveti a „korlátlan egyéni szabadságot” és egy olyan gazdaság mellett szállt síkra, ami az állam irányítása alatt, szemben a kapitalizmussal, egész Németország érdekeit szolgálja, és biztosítja a gazdaság nagyobb hatékonyságát.<ref>Hüppauf, Bernd-Rüdiger ''War, Violence, and the Modern Condition'' (Berlin: Walter de Gruyter & Co., 1997), p. 92.</ref> Az általa ajánlott nemzeti szocializmus társadalmát egy tekintélyuralmi alapon működő hatalmi elit kormányozza, hierarchikusan felépülő technokrata államban.<ref>Rohkrämer, Thomas, "A Single Communal Faith?: the German Right from Conservatism to National Socialism", ''Monographs in German History''. Volume 20 (Berghahn Books, 2007), p. 130</ref>

Az olasz fasiszta mozgalmat erősen befolyásolta az olasz nacionalista költő, [[Gabriele d'Annunzio]] akciója, aki egy rohamosztagos különítmény élén elfoglalta a békeszerződés által önálló városként meghatározott [[Fiume]] városába és ott olasz közigazgatást hozott létre.

 

 

A konzervatív politikai pártokkal való együttműködés érdekében a fasiszták jelentős változtatásokat vittek politikai programjukba: mérsékelték populizmusukat, felhagytak a köztársasági és és antiklerikális jelszavak hangoztatásával. Elfogadták a szabad tőkés vállalkozás elvét, a római katolikus egyház társadalmi szerepét, a monarchia intézményét. Hangoztatni kezdték az olyan konzervatív értékeket, mint a család szerepének fontosságát, beleértve a fellépést a nők munkavállalásának korlátozása, az anya-szerep erősítése mellett. 1926-ra betiltották a fogamzásgátlás propagálását és emelték az abortusz miatti büntetési tételeket. Mielőtt a fasizmus a politikai jobboldalra orientálódott volna, csak egy kis, észak-itáliai városi mozgalom volt, körülbelül ezer taggal.{{refhely|Borsella|72. oldal}} A jobboldali pártokkal és a konzervatív erőkkel kötött szövetsége után taglétszáma fellendült és 1921-re elérte a {{szám|250000}} főt.{{refhely|Borsella|76. oldal}}

Ilyen előzmények után került sor a [[Menetelés Rómába]] (''Marcia su Roma'') ismertté vált fasiszta akcióra, amelynek révén 1922 októberének végén a feketeingesek fenyegető fellépése nyomán [[III. Viktor Emánuel olasz király]] Mussolinit bízta meg kormányalakítással.<ref>Robert O. Paxton. ''The Anatomy of Fascism''. New York, New York, US; Toronto, Ontario, Canada: Random House, Inc., 2005 p. 90.</ref>

 

 

A fasiszták hatalmuk bebetonozását az úgynevezett „Acerbo törvény” elfogadásával kezdték meg, ami ''kétharmados parlamenti többséget'' biztosított a legtöbb szavazatot szerző pártnak, ha az megszerezte a szavazatok legalább 25%-át. A következő választásokon a fasiszta aktivisták erőszakos kampánya, a választók zaklatása révén sikerült is elérniük ezt az eredményt. A választások után a fasiszták elrabolták és meggyilkolták [[Giacomo Matteotti]] szocialista képviselőt, ami nagy botrányt váltott ki. A liberálisok és a baloldaliak tiltakozásul kivonultak a parlamentből. Mussolini 1925 januárjában a fasiszta többségű parlament előtt vállalta a politikai felelősséget a gyilkosságért, kijelentve, hogy az helyes cselekedet volt. Diktátornak nyilvánította magát és feloszlatta a parlamentet. 1925 decemberében rendeletben rögzítették, hogy Mussolini egyedül felelős a királynak a kormányzati munkáért. Az ellenzéki képviselőket kizárták a parlamentből, bevezették a cenzúrát.{{refhely|Payne|115. oldal}}

A fasiszta kormányzat már 1929-ben bevezette a [[korporativizmus|korporatív gazdasági rendszert]]. Ennek lényege az volt, hogy az osztályellentétek „felszámolása” érdekében állami keretekben hoztak létre felülről irányított munkaadói és szakmai szervezeteket és csak ezeket ismerték el a munkások, alkalmazottak képviselőinek. Létrehozták a Korporációk Minisztériumát, ami az olasz gazdasági életet 22 korporációba, kamarai jellegű intézménybe szervezte. Betiltották a sztrájkokat és a munkaadók általi munkáskizárásokat. 1927-ben létrehozták a munkaügyi chartát, ami szabályozta a munkások jogait és kötelességeit és létrehozta a munkaügyi bíróságok rendszerét a munkáltatók és a dolgozók közötti viták rendezésére. A korporációk az állam és a fasiszta párt közvetlen ellenőrzése alatt tevékenykedhettek.{{refhely|Blamires|150. oldal}}

[[File:Bundesarchiv Bild 119-1486, Hitler-Putsch, München, Marienplatz.jpg|thumb|left|300px|Nácik Münchenben a sörpuccs idején]]

 

=====Olasz hódító törekvések=====

[[File:SaudacaoIntegralista1935.jpg|thumb|right|Integralisták menetelése Brazíliában]]

[[File:Dainihon Seinento.jpg|300px|thumb|left|A „Nagy Japán Ifjúsági Párt” gyűlése 1940-ben]]

 

====Adolf Hitler és a nemzetiszocializmus hatalomra jutása Németországban====

Az 1929-33-as gazdasági világválság idején Mussolini az aktív állami beavatkozás híve volt a gazdaság terén. Támadta az általa dekadensnek, hanyatlónak nevezett „szuperkapitalizmust” azaz a kor nemzetközi tőkés gazdasági rendszerét. Bírálta a fogyasztói társadalmat amely szerinte egyformára alakítja az embereket. A fasiszta olasz kormányzat létrehozott egy állami óriás-konszernt, (''Istituto per la Ricostruzione Industriale'', IRI), ami állami támogatást nyújtott a megingó magánvállalatoknak. Az IRI a válság után is állandó állami intézmény maradt, azzal a céllal, hogy biztosítsa Olaszország gazdasági önellátását. Jogában állt a magáncégek átvétele is termelésük maximalizálása érdekében. Hivatalos termelési [[kartell]]ek jöttek létre, [[védővám]]okat vezettek be, valutakorlátozásokat alkalmaztak, és részletekbe menően szabályozták a gazdaságot a fizetési mérleg egyensúlyba hozása érdekében. Az olasz gazdaság azonban az erőfeszítések ellenére képtelen volt az önellátás megteremtésére.{{refhely|Blamires|I. kötet 72. oldal}} A náci Németország szintén önellátásra és a hadigazdálkodás bevezetésére vett irányt. Az importfüggőség csökkentése, felszámolása érdekében például a hazai gyengébb minőségű vasérc feldolgozására tértek át az import helyett.{{refhely|Blamires|I. kötet 190. oldal}}

 

[[File:Buchenwald Corpses 60623.jpg|thumb|right|Buchenwaldi áldozatok]]

[[Image:Inmate at the Rab concentration camp.jpg||thumb|left|A [[Rab (sziget)|Rab-szigeti]] olasz koncentrációs tábor foglya]]

 

Lengyelország megtámadása 1939. szeptember elsején bebizonyította Anglia és Franciaország számára, hogy hiábavaló a Hitlerrel való megegyezésre törekedni. Kitört a [[második világháború]]. 1940-ben, miután Franciaország meggyengült a német támadás csapásai alatt, Mussolini is belépett a háborúba francia területi engedményeket követelve. Afrikában pedig Mussolini a brit uralom alatt lévő Egyiptom megtámadását tervezte a Líbiától Etiópiáig tervezett afrikai gyarmatbirodalma kiépítése érdekében.<ref name="university54">MacGregor Knox. Mussolini unleashed, 1939–1941: Politics and Strategy in Fascist Italy's Last War. Edition of 1999. Cambridge, England, UK: Cambridge University Press, 1999. Pp.&nbsp;122–127.</ref>

 

 

A második világháború idején a tengelyhatalmak, a náci Németország vezetésével szisztematikus [[népirtás]]t hajtottak végre Európában a [[Holokauszt|zsidók]], [[lengyelek]], [[cigányok]] és más népcsoportok ellen. [[Ázsia|Ázsiában]] [[Japán]] főleg [[Kína|Kínában]] hajtott végre tömegmészárlásokat.

 

 

 

=== A második világháború után ===

[[File:Franco0001.PNG|thumb|left|175px|[[Francisco Franco]], Spanyolország fasiszta jellegű diktátora (''Caudillo'') 1939-1975 között]]

 

[[Francisco Franco]] [[falangizmus|falangista]] egypárti állama Spanyolországban a második világháború alatt hivatalosan semleges maradt és így túlélte a tengelyhatalmak összeomlását annak ellenére, hogy Franco hatalomra kerülését a [[spanyol polgárháború]]ban aktívan támogatta [[Adolf Hitler]] és [[Benito Mussolini]]. Franco önkénteseket is küldött a Szovjetunió ellen a németek támadása idején. A [[hidegháború]] idején azonban a nyugati hatalmak a fő ellenséget a Szovjetunióban látták, ezért normalizálták kapcsolataikat Franco Spanyolországával. Franco halála után azonban támogatták a spanyol demokratizálás folyamatát, aminek egyik fontos eszköze volt az ország közelítése az [[Európai Gazdasági Közösség]]be, az [[Európai Unió]] előd-szervezetébe.

==A fasiszta ideológia fő tételei==

===Nacionalizmus, rasszizmus===

 

===Totalitarizmus===

A fasizmus az államilag ellenőrzött tőkés gazdálkodást preferálja, elfogadja a [[termelőeszköz]]ök állami és a [[magántulajdon]] bizonyos keverékét.<ref name="Robert Millward 1990. P. 178">Robert Millward. Private and public enterprise in Europe: energy, telecommunications and transport, 1830-1990. Cambridge, England, UK: Cambridge University Press, P. 178.</ref> A fasiszta állam alkalmazza az állami szintű gazdasági tervezést, elfogadja a [[profit]] hajtóerejét, de az egyéni vállalkozások gazdasági sikerét attól teszi függővé, hogy mennyire azonosítják magukat az állam által kitűzött célokkal.{{refhely|Blamires|1. kötet 189. oldal}}

 

 

{{idézet|Ennek a konfliktusnak nem szabad felszámolnia azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt tizennyolc év alatt elértünk, és különösen nem szabad kioltani a reményt a fasizmus által a kapitalista rabszolgaság és a marxista káosz között őrlődő emberiségnek ajánlott harmadik útra vonatkozóan|Benito Mussolini, 1940.<ref name="Frank Joseph 2010. Pp. 50">{{cite book|first=Frank |last=Joseph|title=Mussolini's War: Fascist Italy's Military Struggles from Africa and Western Europe to the Mediterranean and Soviet Union 1935–45|location=West Midlands, England, UK|publisher=Helion & Company|year=2010|page=50}}</ref>}}

A fasizmus elfogadja az anyagi gazdagság és a hatalom fontosságát, de elítéli az általa a kapitalizmusnak és a [[kommunizmus]]nak egyaránt tulajdonított, az „anyagiasság” értelmében használt [[materializmus]]t, amit elsősorban a szellemi erő szerepének el nem ismerése miatt bírál.<ref name="Peter Davies 2002. P. 103">Peter Davies, Derek Lynch. The Routledge Companion to Fascism and the Far Right. Routledge, 2002. P. 103.</ref> A fasizmus a kapitalizmusból elfogadja a gazdasági versenyt, a magántulajdont, de bírálja annak individualizmusát, az állítólagos burzsoá dekadenciát, nemzeti közömbösséget.<ref name="Robert O. Paxton 2005. Pp. 10">Robert O. Paxton. ''The Anatomy of Fascism''. Vintage Books edition. Vintage Books, 2005. Pp. 10.</ref> A fasizmus a marxizmust elsősorban internacionalista osztályszemlélete miatt támadja, mert azt a nemzeti szolidaritás érzelmi és szellemi kötelékei elleni támadásnak értékeli.<ref>John Breuilly. Nationalism and the State. University of Chicago Press edition. University of Chicago, 1994. Pp. 290.</ref>

 

 

Benito Mussolini „szociális forradalmat” ígért, ami újjáteremti az olasz nemzetet. Az olasz fasizmusból elsősorban a középosztály és az alsó középosztály profitált, amelynek tagjai munkahelyekhez jutottak az elképesztően felduzzasztott állami bürokráciában, ami csak 1930-ban félmilliósról egymilliósra növekedett.<ref name="kp72">Knight, Patricia, Mussolini and Fascism, p. 72, Routledge, 2003.</ref> Az egészségügyi és jóléti kiadások az olasz költségvetés 7%-áról 20%-ra emelkedtek 1930 és 1940 között.<ref name="experience">Pollard, John Francis, The Fascist Experience in Italy, p. 80 Routledge 1998</ref>

 

===Közvetlen akció===

 

A közvetlen akció támogatása a fasizmus által szorosan összefügg a [[szociáldarwinizmus]] alkalmazásával. A fasiszta teoretikusok szerint az egészséges nemzeteknek és fajoknak folyamatosan meg kell tisztítaniuk magukat a társadalmilag vagy biológiailag leromlott, degenerált tagjaiktól, és támogatniuk kell az erőseket, hogy még erősebbek legyenek a nemzet és a faj érdekében folytatott világméretű küzdelemben.{{refhely|Griffin 1995|59. oldal}}

 

===Életkor és társadalmi nemi szerepek===

 

Az olasz fasiszták nagy súlyt helyeztek az ifjúság általuk „erkölcsi higiéniának” nevezett kötelességeire, különösen ami a szexuális erkölcsöt illeti. A fasizmus elítélte a pornográfiát, a születésszabályozást, a homoszexualitást és a prostitúciót, bár az ezeket büntető törvények alkalmazása nem volt igazán szigorú vagy következetes.<ref name="Maria Sop Quine 1995. Pp. 46-47">Maria Sop Quine. ''Population Politics in Twentieth Century Europe: Fascist Dictatorships and Liberal Democracies''. Routledge, 1995. Pp.&nbsp;46–47.</ref>

===Újjászületés és modernizmus===

 

 

A fasiszta modernizmus jellegzetes olaszországi alakja volt [[Filippo Tommaso Marinetti|Marinetti]], aki dicsőítette az újjászülető, palingenetikus modernista társadalmat és elítélte az olyan liberális-polgári értékeket, mint a hagyomány és a pszichologizálás. A nemzeti újjászületést harcias-technológiai alapon képzelte el.{{refhely|Astradur|550. oldal}} Németországban hasonló úton járt [[Ernst Jünger|Jünger]], akire nagy hatást gyakoroltak első világháborús tapasztalatai a technológiai hadviselésről, és aki szerint egy új társadalmi osztály jött létre a „munkás-harcosok” alakjában.{{refhely|Astradur|553. oldal}}Szerinte a jövő társadalma ilyen, a totális mozgósításra és harcra kész munkásokból áll majd.

*{{hely|Kallis 2000}}{{cite book |last=Kallis |first=Aristotle A.|authorlink= |coauthors= |title=Fascist ideology: territory and expansionism in Italy and Germany, 1922–1945|year=2000 |publisher=Routeledge |location=London|pages= |id= }}

*{{hely|Kallis}}{{cite book |last=Kallis |first=Aristotle A., ed. |authorlink= |coauthors= |title=The Fascism reader |year=2003 |publisher=Routeledge |location=New York|pages= |id= }}

*{{hely|Larsen}}{{cite book |last=Larsen |first=Stein Ugelvik |authorlink= |coauthors=Bernt Hagtvet, Jan Petter Myklebust |title=Who were the Fascists: Social Roots of European Fascism |year= |publisher= |location=|pages=424 |id= }}

*{{hely|Mussolini}}{{cite book |last=Mussolini |first=Benito|authorlink=Benito Mussolini|coauthors= |title=A fasizmus doktrínája|year=2000 |publisher=Gede testvérek|location=Budapest|pages= |id=ISBN 963 9298 03 4}}

*{{hely|Paxton}}{{cite book |last=Paxton|first=Robert |authorlink=|coauthors= |title=The Anatomy of Fascism|year= |publisher= Vintage Books|location=|pages= |id=ISBN 1-4000-4094-9}}

*{{hely|Payne 1983}}{{cite book |last=Payne |first=Stanley G. |authorlink= |coauthors= |title=Fascism, Comparison and Definition |year=1983 |publisher= University of Wisconsin Press|location=|pages= |id=0-299-08064-1}}

*{{hely|Póczik}}{{cite book |last=Póczik |first=Szilveszter |authorlink=Póczik Szilveszter|coauthors= |title=Fasizmus-értelmezések|year=1995 |publisher= Biadrukt|location=Budapest|pages= |id=ISBN 963044711-8}}

*{{hely|Schmitt}}{{CitLib|szerző=Griffin, Roger (ed) |szerző |cím=Fascism|kiadás= |hely=New York|kiadó=Oxford University Press|év=1995 |isbn=|fejezetszerző=Carl Schmitt |fejezetcím=The Legal Basis of the Total State|pages=72}}