„Ádám Jenő (zeneszerző)” változatai közötti eltérés

1929-től 1959-ig, nyugdíjazásáig, volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. Már a kezdetektől kiemelkedően fontosnak tartotta az iskolai ének- és zeneoktatást, 1933-tól 1959-ig a középiskolai ének- és zenetanárképző tanszékvezetője és az operatanszak és az ének főtanszak vezetője is volt, két évtizedig vezette a főiskola énekkarát. Tanított népzenét, szolfézst, zeneelméletet, módszertant, kamaraéneket, dalirodalmat. Kulcsszerepet játszott a „[[Kodály-módszer]]” kidolgozásában és gyakorlatba ültetésében. Fő pedagógiai művében, az 1944-ben megjelent ''Módszeres énektanítás''ban már szerepeltette a később Kodály-módszerként világszerte elterjedt metódust (Ádám Jenő ezt „magyar metódus”-nakmetódusnak” nevezte). Fontos kiadványként kell szólni a Kodállyal közösen, a teljes általános iskolai képzés (I–VIII. osztály) számára 1947–1948 között írt énektankönyv sorozatot.

Tevékenysége fontos területének számított népművelő, zenenépszerűsítő munkássága is. Már a harmincas évek végétől tartott e témában előadásokat a rádióban, az ország számos településén, majd 1958-tól tvtévé-előadássorozata révén a zenei műveltség országosan népszerű ismertetőjévé vált. Nyugdíjba vonulása után sem hagyta abba ezt a munkásságát, még az amerikai magyarság körében is emlékezetes előadásokatelőadásai tartottvoltak. Maga Kodály is nagyra tartotta ebbéli képességét: ''„szerencsésen egyesíti magában a legmagasabb zenei képzettséget a népiskolai gyakorlat közvetlen tapasztalataival”''.

Zeneszerzői munkássága során főként népzenéből merített ihletet, de életművében fontosak egyházzenei művei is. Komponistai munkássága szerteágazó területet ölelt fel: zenekari és kamaraműveket, dalokat, színpadi és film kísérőzenét, kórusműveket stb. is komponált. 1955-ben Érdemes művész lett, két évvel később pedig megkapta a [[Kossuth-díjatdíj]]at.