„Cnaeus Pompeius Magnus” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a {{nemzetközi katalógusok}} sablon elhelyezése AWB |
|||
32. sor:
Ekkoriban Lucius Gellius Publicola és Cnaeus Cornelius Lentulus Clodianus (mindketten Pompeius hívei) censorok lovagi mustrát tartottak. Pompeius, aki lovagként saját kezűleg vezette közlovát a menetben, a censorok kérdésére, hogy teljesítette-e a törvény által megszabott hadjáratszámot, azt felelte: igen, sőt mindegyiket saját imperatorsága (parancsnoksága) alatt. Erre a nép megintcsak üdvrivalgással felelt, és ekkor több történetíró szerint is, a plebs elismerte Pompeiust természetes vezetőjének, Róma első emberének. Ezután azonban két évig tétlenségre kárhoztatta önmagát. Se ügyvédi (ami a korban a nemeseknél szinte elvárható tevékenység volt) segítséget nem nyújtott barátainak, se nem vállalt semmilyen háborús, vagy politikai megbízatást, igaz ebben az optimaták (konzervatív senatorok csoportja) próbálták is meggátolni. Ha meg is jelent a nyilvánosság előtt, nem lehetett hozzáférni, oly nagyszámú volt kísérete. Szinte már nem is számoltak vele, amikor is hirtelen vészes közelségű kalóztámadás érte Italiát.
A kalózok az ókorban is ugyanolyan tevékenységet folytattak, mint a népszerű [[18. század]]i kalózfilmekben. Loptak, erőszakoskodtak, hajókat csáklyáztak meg, túszokat szedtek, hogy pénzért váltsák meg magukat (fiatal korában magát Caesart is fogságba ejtették) és zavarták a békés kereskedelmet, ami miatt a gabonát nagyban igénylő Róma éhezett. Ebben az évszázadban több hadvezér is harcolt ellenük ([[Marcus Antonius Orator]] a híres tirumvir nagyapja, [[Publius Servilius Vatia Isauricus (i. e. 79)|Publius Servilius Vatia Isauricus]], [[Marcus Antonius Creticus]] a tirumvir apja) több-kevesebb sikerrel. Mikor a kalózok egy csoportja arra vetemedett, hogy Róma kikötőjét, [[Ostia Antica|Ostiát]] támadták meg, és két római tisztviselőt [[lictor]]-aikkal együtt elraboltak, a senatusban betelt a pohár. Arról azonban nem tudtak dönteni, hogy kit küldjenek ellenük. Ekkor [[Aulus Gabinius]], egy tehetséges [[plebeius]] származású politikus, néptribunusként törvényjavaslattal állt elő Kr. e. 67-ben, amit a senatorok nagy része ellenzett, de mivel tenni nem tudtak a régi hatalmával bíró nép akarata ellen, így a törvény felhatalmazta Cnaeus Pompeius Magnust a háború vezetésével, és alvezérei megválasztásával. Ez volt a [[lex Gabinia]].
Pomepius leghűségesebb híveit, barátait, illetve remélt szövetségeseit tette meg alvezéreinek. A törvény értelmében nagy flottát, és több legiót kapott a feladat végrehajtásához, valamint a tengeren, illetve a tenertől számított 50 mérföldes körzetben magasabb rendű hatalmat minden kormányzónál ([[imperium maius]]). Ilyen lehetőségekkel nehéz lett volna nem elérni sikereket, és mint az várható volt, Pompeius alig pár hónap alatt szó szerint kisöprűzte a kalózokat a Földközi-tengerről (Mare Nostrum), parti fellegváraikat elfoglalta, admirálisaikat legyőzte, majd az elfogott kalózokat letelepítette, és ezzel korábbi kegyetlen eljárásait (marianusok kivégzése) elhagyta. Sikere - elsősorban Róma etetésének lehetővé tételével - ismét nagy népszerűséget okozott neki. De nem érte be ennyivel.
| |||