„Aeneis” változatai közötti eltérés

Az '''Aeneis''' [[Publius Vergilius Maro|Vergilius]]nak tulajdonított [[I. e. 1. század|Kr. e. I. századi]] [[eposz]], amelyen költője Kr. e. 29-től egészen Kr. e. 19-ben bekövetkezett haláláig dolgozott.

Hatalmas művét, amelyen Vergilius tizenegy éven át dolgozott, végrendeletében elégettette: volna. [[Augustus]] római császár|Augustus császárnak]] a végrendelet végrehajtójához intézett parancsa mentette meg a művet a tűzbevetéstől. Vergilius döntésének oka az volt, hogy úgy vélte, még mindig nem ért el az írásművészet oly magas csúcsára, hogy témáját, [[Aineiasz|Aeneas]] történetét méltóképp megénekelhesse. E művében – amely a viszontagságok ellenére is többé-kevésbé befejezett állapotban maradt fenn az utókor számára – nagyra törőbb célt tűzött maga elé, mint eddig bármikor: bemutatta a leendő római ereklyék megmentését [[Trója|Trójából]], Aeneas útját Itáliába, és győzelmét mindazon hatalmak felett, amelyeknek alapítói tettének ellenszegültek.

A mű terjedelme tizenkét ének, művészien felépítve úgy egészében, mint részleteiben is. Az eposz első felében olvasható Aeneasnak, [[Venus]] fiának útja Itália felé, és rögtön az első énekben a cselekmény közepébe cseppenünk: Aeneast, már látótávolságban Itália partjaitól egy vihar visszasodorja [[Afrika|Észak-Afrika]] partjaihoz. A második ének Trója pusztulásáig nyúl vissza, ahonnan Aeneas kíséretével elindul; a harmadik a [[Szicília|Szicíliáig]] megtett utat írja le; a negyedik [[Karthágó]] alapítójának, [[Dido]] királynőnek nagy elterelő kísértését mutatja be, s azt, hogyan hal meg Dido, miután csábítási kísérletével kudarcot vall; az ötödik a Szicíliában töltött békés időről számol be, amely az Aeneas apja, [[Ankhiszész|Anchises]] tiszteletére rendezett játékokkal telik el. A hatodik a [[Cumae]]ből az alvilágba tett utat ábrázolja, ahol feltárul előtte leszármazottjainak jövője. A további hat énekben folynak a harcok [[Latium]]ért, azért a földért, ahol az Aneiasz által megalapított Róma erős nemzetté fog cseperedniemelkedni.

{{rquote|0%|középre|a pompás<br />oltáron testes barmot készült bemutatni.|Aeneis, II.202}}<!-- A magyar fordító nevét is meg kellene említeni-->

e megoldás kétértelműségét az 'uni' névmás nemtől független volta teremti meg, amíg a királynő ki nem mondja az utolsó szót, a mondata szó szerint azt jelenti: „Ennek az egynek szívesen alája feküdnék”, amit az olvasó nem érthet másra, csak Aeneasra, akire az 'uni' mindenképpen vonatkozhat. Végső poénkéntcsattanóként azonban a királynő hozzáteszi: „culpae”, és így a mondata azt jelenti: „Ennek az egy bűnös csábításnak szívesen engednék”, és így már a szerelméről beszél. Mindazáltal a szórendet nem tarthatjuk véletlennek, a kicsiny megtorpanás a záró spondeus előtt ezt a szép játékot a szavakkal úgy engedi meg lefordítanunk: „Ennek az egynek (ti. a férfinak) szívesen engednék, de hát az bűn volna”. Jellemző, hogy a szakirodalomban komoly viták folytak arról, hogy vajon tényleg érthette-e így a szerző, mert tudomásunk szerint Rómában a hagyományos testhelyzetben a nő feküdt fölül.

* ''Vergilius: Aeneis''; Európa kiadó, 1962.

* ''Virgil: The Aeneid'' (Landmarks of World Literature - Revival), K. W. Gransden. ISBN 0-521-83213-6

* ''Virgil'sVirgil’s 'Aeneid': Cosmos and Imperium,'' Philip R. Hardie. ISBN 0-19-814036-3