„Savoyai-ház” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Alensha átnevezte a(z) Savoyai-dinasztia lapot a következő névre: Savoyai-ház |
→Története: bőv. |
||
18. sor:
A [[francia forradalom]] és a [[napóleoni háborúk]] idején (1792-1815) csupán [[Szardínia (Olaszország)|Szardínia]] szigete kerülte el a francia megszállást, de [[1815]]-ben, a [[bécsi kongresszus]]on [[I. Viktor Emánuel szárd–piemonti király|I. Viktor Emánuel]] (ur. 1802-1821) nemcsak korábbi birtokait kapta vissza, hanem a [[liguria]]i tengerpartot is államába olvaszthatta, noha ennek előző gazdáját, a [[Genovai Köztársaság]]ot is a korábbi közös ellenfél, Napóleon számolta fel.
Az olasz nemzeti újjáéledési mozgalom, a ''[[Risorgimento]]'' kezdetén a Szárd-Piemonti Királyság volt az egyetlen olasz állam, amely mentes volt az idegen befolyástól, és viszonylag számottevő katona erővel rendelkezett. A liberális és alkotmányos szellemű 1821. évi forradalom következtében az abszolutistává lett [[I. Viktor Emánuel szárd–piemonti király|I. Viktor Emánuel]] kénytelen volt átengedni a trónt
Károly Félix király [[1831]]-ben bekövetkezett halála után a korona a család [[Savoya–Carignano-ház|Carignano-ágára]] szállt, az innen származó első uralkodó [[Károly Albert szárd–piemonti király|Károly Albert]] volt. Az óvatos alaptermészetű uralkodó [[1848]]-ban még inkább kényszerűségből adott modern alkotmányt (parlamentáris államberendezkedés) népének. Ám hamarosan felismerte, hogy a
Fia és utódja, [[II. Viktor Emánuel olasz király|II. Viktor Emánuel]] (ur. 1849-1878, olasz király 1861-től) azonban már uralkodásának kezdetétől aktívan támogatta miniszterelnökét, [[Camillo Benso di Cavour|Cavour grófot]], aki az olasz egységet ténylegesen megvalósító bel- és külpolitikát folytatott. Terveinek megvalósításához megnyerte [[III. Napóleon francia császár]] támogatását, így az [[1859]]-es a [[szárd–francia–osztrák háború]]ban elért francia katonai győzelem nyomán a [[Habsburg Birodalom]] kiszorult Észak-Itália legnagyobb részéből. Délen [[Giuseppe Garibaldi]] felkelése megdöntötte a [[Bourbon-ház]] monarchiáját, így [[1861]]-ben Viktor Emánuel személyében a Savoyai-dinasztia
[[1866]]-ban [[Porosz Királyság|Poroszország]] alkalmi szövetségeseként az új olasz állam belépett a [[porosz–osztrák–olasz háború]]ba. Harctéri vereségei ellenére megkapta [[Veneto]] tartományt, cserébe átengedte Franciaországnak a Savoyaiak ősi szállásterülét, a [[Savoyai Hercegség]]et. [[1870]]-ben, kihasználva a Francia Császárság [[porosz–francia háború|háborús]] lekötöttségét, elfoglalta [[Róma|Rómát]], megdöntötte és bekebelezte a [[pápai állam]]ot. A terjeszkedő monarchia [[1915]]-ben belépett az [[első világháború]]ba, az [[Osztrák–Magyar Monarchia]] összeomlása nyomán megszerezte [[Trentino-Alto Adige|Dél-Tirolt]] is.
Az új államban, a modern alkotmányos monarchiák gyakorlatát követve, az olasz király sem kormányzott, „csak” uralkodott, de válsághelyzetekben kulcspozícióban volt, és kezében tartotta a politikai döntés lehetőségét. [[I. Umbertó olasz király|I. Umberto]] [[1878]]-ban követte apját Olaszország trónján, ám egy anarchista merényletben életét vesztette [[1900]]-ban. Utóda, az [[első világháború]] győztesei közé kerülő [[III. Viktor Emánuel olasz király|III. Viktor Emánuel]] (ur. 1900-1946) viszont a fasiszta rezsim bábja lett, így hiába mondott le [[1946]]-ban a trón megmentése érdekében fia, [[II. Umbertó olasz király|II. Umbertó]] javára, az [[1946]]. [[június 2.|június 2]]-án tartott népszavazás a köztársaság mellett döntött, s ezzel véget ért a Savoyai-ház uralma.
| |||