„Lucifer” változatai közötti eltérés

[[Szent Jeromos]], amikor a [[Septuaginta]] alapján elkészítette a latin nyelvű [[Vulgata|Bibliát]] (Vulgata), ezt a szót használta a ''phosphoros'' (hajnalhozó) fordításaként, többek között az [[ÉzsaiásIzajás könyve|Ézsaiás könyvében]] is (14:12), ahol [[Babilon]] királyára utal. [[Quintus Septimius Florens Tertullianus|Tertullianus]] és [[Origenes]] elbeszéléseikben a szöveget átértelmezve adták vissza, és a Lucifer szót tulajdonnévnek, az egyik [[Főangyal|arkangyal]] nevének olvasták. Lucifer az egyik legfőbb [[angyal]] volt, aki fellázadt [[Isten]] ellen, ezért kitaszították a mennyből; [[Sátán]]nal és az ördöggel azonosították, az őt követő angyalokat pedig a [[démon]]okkal. Ebben a jelentésében a szót I. Gergely pápa honosította meg. Lucifer az emberi felvilágosítást is jelképezi, minthogy a kigyó a halhatatlanság és az isteni tudás fájáról való gyümölcs leszedésére biztatta Évat, az isteni tilalommal szembeszállva, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy Isten az embert sötétségben akarta hagyni, hanem hogy az egy isteni feladat kellett volna maradjon.

A későbbi zsidó hagyomány sokat foglalkozik az angyalok bukásával, akiket [[Samhazai]] és [[Sátán|Azazel]] vezetett. A történetnek többféle befejezése is van; a [[Midrás]] egyik legendájában Samhazai csillagként függve marad félúton a menny és a föld között. Helel-Lucifer legendáját az [[i. e. 1. század]]ban kapcsolták össze Sátánnal; ez megfigyelhető például az ''[[Ádám és Éva könyve]]'' vagy a ''[[szláv Énókh könyve]]'' című [[Apokrif iratok|apokrif]] iratokban. Az utóbbi szerint [[Sátán]]-Satanielt túlzott büszkeségéért levetették a mennyből, és azóta a levegőben repül a mélység felett.