„I. Vilmos flamand gróf” változatai közötti eltérés

1118-ra Vilmost annyira biztosnak érezte a helyzetét, és a normann nemesek annyira elégedetlenek voltak Henrikkel, hogy fellázadtak a király ellen. Vilmos, Balduin és a normann nemesek szövetsége túlságosan nagy kihívás volt Henriknek és a felkelők hamarosan elfoglalták Normandia északi részét. Az ígéretesen induló hadjáratnak azonban hamarosan véget vetett Balduin súlyos sérülése, aki 1118. szeptemberében Arques ostroma során súlyos fejsérüléseket szenvedett és 10 hónappal később meghalt. 1119-ben VI. Lajos sietett Vilmost segítségére és a Szajna folyó völgyében haladva bevonult Normandiába. 1119. augusztus 20-án a [[Brémule-i csata|Brémule-i csatában]] találkozott Henrik seregével, aki súlyos vereséget mért a franciákra. Vilmos a franciákkal együtt lovagolt a csatába és éppen megmenekült - másnap Henrik fia, William Adelin, visszaküldte Vilmosnak azt a lovat, amit a csata során vesztett el. A felkelés ezzel véget ért, de a francia király továbbra is támogatta Vilmost és 1119. októberében a pápa elé terjesztette az ügyét, aki arra kényszerítette Henriket, hogy magyarázza meg a fiú üldöztetését.

 

1120. november 25-én meghalt Henrik egyetlen törvényes fia, William Atheling és ezzel egy csapásra megváltozott Vilmost helyzete is: az angol és a normann trón egyetlen törvényes örököse volt. Pozícióját támogatta a normann nemesség is, köztük Amaury de Montfort, Evreux grófja és Waleran de Beaumont, Meulan grófja, akik 1122-ben elismerték a trón várományosának. Vilmost tovább akarta erősíteni pozícióját és 1123-ban feleségül vette Sibylla de Anjou-t, V. Fulk anjou grófjának lányát. Hozományként a Normandia és Anjou között fekvő Maine grófságát ígérte Vilmosnak. Henrik király azonban a kánonjog alapján megtámadta a házasságot, mivel szerinte a házastársak túlságosan közeli rokonok voltak és 1124. augusztus 26-án a pápa felbontotta a házasságot.