„Szeminol háborúk” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
→A második és a harmadik háború közti időszak: pálinka pontosítva, link |
||
178. sor:
Béke következett Floridában, az indiánok a rezervátumokban maradtak. Az elszórtan lakók kezdtek közelebb menni a rezervátumokhoz. [[James Knox Polk]] elnök [[1845]]-ben kijelölte azt a 30 km széles földsávot, amelynél közelebb nem lehet letelepedni a rezervátumokhoz. Senki nem tarthatott igényt földre ezen a zónán belül, és a békebíró kérésre kitelepíti azokat, akit a közbenső területen letelepednek.
1845-ben Thomas P. Kennedy, aki egy boltot nyitott a Brook erődnél, halászhelyét kereskedőponttá alakította át az indiánok számára. Az üzlet nem ment jól, mert a fehérek, akik
A floridai tisztségviselők tovább erőltették az indiánok eltávolítását az államból. Az indiánok a maguk részéről próbálták a kapcsolataikat a fehérekkel redukálni annyira, amennyire csak lehetett. [[1846]]-ban John T. Sprague kapitány volt megbízva az indián ügyekkel Floridában. Nagyon nehezen tudott kapcsolatot teremteni az indián vezetőkkel. Bizalmatlanok voltak a katonasággal szemben korábbi tapasztalataik miatt, amikor a fehér zászló alatt a tárgyalásra megjelenő vezetőket foglyul ejtették. [[1847]]-ben Sprague végül az összes indián vezetővel találkozott egy nyomozás alkalmával. Jelentésében 120 harcosról, beleértve Billy Bowlegs szeminol csoportját, 30 mikaszuki indiánt Sam Jones vezetésével, 12 krík (muscogge nyelvet beszélő) Chipco csoportjához tartozó, 4 Yuchi és 4 Choctaw indiánról számol be. Becslése szerint 100 asszony és 140 gyerek volt közöttük.<ref>Covington. Pp. 110-1. [71]</ref>
| |||