„Simomura Oszamu” változatai közötti eltérés

'''Simomura Oszamu''' ([[Japán nyelv|japánul]] 下村 脩, [[Hepburn-átírás|Hepburn-átírással]]sal ''Shimomura Osamu''; született [[Fukucsijama]], [[1928]]. [[augusztus 27.]]) japán szerves kémikus. 2008-ban [[Martin Chalfie|Martin Chalfieval]]val és [[Roger Tsien|Roger Tsiennel]]nel közösen elnyerte a [[Kémiaikémiai Nobel-díj|kémiai Nobel-díjat]]at a [[GFP|zöld fluoreszcens protein]] felfedezéséért.

Simomura Oszamu 1928. augusztus 27-én született a [[Kiotó prefektúra|Kiotó prefektúrában]] fekvő Fukucsijama városában Simomura Chikara, a hadsereg századosa és Simomura Jukie első gyermekeként. 1933-ban apját a japán megszállás alatt lévő [[Mandzsukuo|Mandzsúriába]] vezényelték; ezalatt a család az apai nagyszülőkhöz költözött a [[Nagaszaki prefektúra|Nagaszaki prefektúrában]] lévő [[Szaszebo]] városba. Miután Mandzsúriában a japánok leverték a helyi felkelést és a helyzet biztonságosabbá vált, 1935-ben Oszamu családja apja után utazott három évre, amíg őt a szovjet határhoz nem küldték. Ezután újból visszamentek Japánba, a nagyszülőkhöz. Oszamu Szaszebóban járt iskolába, míg 1941-ben apját [[Oszaka|Oszakába]] küldték és a család követte őt. Oszamu gyerekkorában tuberkulózisban szenvedett; szeretett repülőmodelleket építeni, egyik művét egy boltban is kiállították.

A háború előrehaladtával apját [[Thaiföld|Thaiföldre]]re vezényelték, majd 1944 nyarán a család az amerikai bombázások elől az anyai nagyszülőkhöz költözött a Nagaszaki melletti [[Iszajaha|Iszajahába]]. Szeptemberben iskola helyett az egész osztályát egy haditengerészeti repülőtérre küldték dolgozni. Két hónappal később a repülőteret szétbombázták; a 16 éves Oszamu ezután egy repülőgépmotorokat javító üzemben dolgozott.

1945. augusztus 9-én az üzemtől mintegy 15  km-re lévő Nagaszakira [[Hirosima és Nagaszaki bombázása|atombombát dobtak]] az amerikaiak. Oszamu visszaemlékezéseiben leírta, hogy még az épületen belül is fél percre elvakult és miután hazaindult, a szemerkélő "fekete esőben" fehér inge teljesen szürkére változott. A sugárzó nukleáris csapadék káros hatásaitól a hazaérkezése után vett fürdő védte meg. Másnap besorozták egy mentőcsapatba, de a megrongálódott utak és vasutak miatt nem érték el Nagaszakit.

Simomura négy évig dolgozott itt, közben kapilláris-kromatográfiai kísérleteket végzett, majd a [[Nagojai Egyetem|Nagojai Egyetemen]]en Hirata Josimasza, a szerves kémia professzora vette magához munkatársként. Azt a feladatot kapta, hogy a ''[[Cypridina]]'' nevű, lumineszkáló tengeri rákból izolálja a [[Luciferin|luciferintluciferin]]t a szerkezetmeghatározáshoz. Nehéz megbízás volt, amerikai egyetemek sem boldogultak az instabil vegyülettel, de Simomura tízhónapos kemény munkával sikeresen tisztította és kristályosította az anyagot, majd a professzorral együtt részlegesen meghatározták a szerkezetét.

1959 tavaszán vendégkutatói meghívást kapott Frank Johnsontól a [[Princeton Egyetem|Princeton Egyetemről]]ről. Utazása előtt Hirata segítségével megszerezte a doktori címet (bár formálisan nem volt doktori iskolában), mert így amerikai fizetése kétszeresére nőtt. Az első néhány hónapban bemutatta módszerét a ''Cypridinából'' való luciferin-extrakcióra, majd Johnsonnal (és Simomura feleségével, valamint asszisztensükkel Yo Saigával) együtt átautóztak a nyugati partra, hogy a [[Vancouver-sziget]] mellett az ''[[Aequorea victoria]]'' világító medúza biolumineszcenciáját tanulmányozzák. 1961 szeptemberében a gyűjtött mintákkal visszatértek a Princetonra, ahol Simomura a következő év februárjára sikeresen izolálta a medúza lumineszkálásért felelős anyagot: egy fehérjét, amely kalcium jelenlétében világított. Ezt [[aequorin|aequorinnak]]nak nevezték el, majd a fehérje tisztítása közben elválasztottak egy kisebb, zölden fluoreszkáló fehérjét is, amely a [[GFP|zöld fluoreszcens protein]] (angol rövidítéssel GFP) nevet kapta. Ezek voltak az első ismert fénykibocsátó fehérjék. 1962 augusztusában tanulmányozta a bermudai világító tengeri gyűrűsférget, az [[Odontosyllis enopla|Odontosyllis enoplá]]-t és luciferintermelését.

1963-ban visszatért Japánba, ahol a Nagojai Egyetem Vízkutató Intézetében docensi állást kapott. 1964-ben sikerült teljesen mértékben meghatároznia a luciferin szerkezetét. 1965-ben [[Új-Zéland|Új-Zélandon]]on tanulmányozta a fénykibocsátó barlangi ''[[Arachnocampa luminosa]]'' légyfélét és a ''[[Latia]]'' édesvízi csigát, majd decemberben visszatért a Princetonra, hogy meghatározza az aequorin lumineszcenciájának mechanizmusát. A munka 12 évig tartott, csak 1972-re sikerült a fehérje kromoforszerkezetének feltárása, eközben minden nyáron a Vancouver-szigetnél töltöttek mintagyűjtéssel; naponta 3 ezer medúzát szedtek ki a tengerből. Emellett számos más organizmus világítási módszerét is tanulmányozta: a ''Latia'' csigáét, ''[[Meganyctiphanes]]'' rákét, a ''[[Chaetopterus]]'' gyűrűsféregét, a ''[[Watasenia scintillans]]'' lábasfejűét, ezenkívül [[Űrbelűek|űrbélűeket]] és baktériumokat is. A 70-es évek végén sikerült meghatároznia a GFP kromoforjának szerkezetét.

Frank Johnson 1977-ben nyugdíjba vonult és Simomura néhány évvel később szintén otthagyta a Princetont, hogy a massachusettsi [[Woods Hole]]-ban az ottani Tengerbiológiai Laboratórium kutatójaként dolgozzon a világító állatokkal; emellett a [[Bostoni Egyetem|Bostoni Egyetemen]]en is előadott.

A 70-es évektől kezdődően az aequorint egyre szélesebb körben kezdték alkalmazni a sejtbiológusok és fiziológusok a kalcium jelenlétének kimutatására. Simomura is részt vett ezekben a kutatásokban, 1988-ban [[Harvard Egyetem|harvardi]] kollaborációban mutációs analízist végeztek a fehérjén, 1995-ben [[Röntgendiffrakció|röntgendiffrakcióvalröntgendiffrakció]]val meghatározták általános szerkezetét, 2000-ben pedig teljes 3D-felépítését.

1994-ben [[Martin Chalfie|Martin Chalfienak]]nak a [[Columbia Egyetem|Columbia Egyetemen]]en sikerült ''[[Escherichia coli|E. coli]]'' baktériumban és ''[[Caenorhabditis elegans|C. elegans]]'' fonálféregben [[génklónozás|klónoznia]] a GFP-t, amely ezekben az élőlényekben is világított. A [[Kaliforniai Egyetem (San Diego)|San Diegó-i Egyetemen]] [[Roger Tsien]] módosította a GFP kromoforját, hogy az ne csak zöld, hanem más színekben is lumineszkáljon. A GFP hamarosan a sejtbiológiai, élettani és orvosi kutatások és tesztek fontos alkotóelemévé vált.

Simomura Oszamu, Martin Chalfie és Roger Tsien 2008-ban [[Kémiaikémiai Nobel-díj|kémiai Nobel-díjat]]at kapott a zöld fluoreszcens proteinnel végzett munkájukért. Simomura ezenkívül 2004-ben megkapta a Pearse-díjat, 2005-ben az Emile Chamot-díjat, 2006-ban az Aszahi-díjat, 2012-ben az Aranyliba-díjat, 2008-ban pedig Kultúrarenddel tüntették ki. 2013 óta tagja az [[National Academy of Sciences|Amerikai Tudományos Akadémiának]].