„XXII. János pápa” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a hiv. jav.
a nem utolsó sorban → nem utolsósorban AWB
37. sor:
Amikor [[VII. Henrik német-római császár|VII. Henrik]] császár meghalt [[1313]]-ban, az összeülő [[választófejedelem|választófejedelmek]] két pártra szakadtak. Az egyik a [[Wittelsbach-ház]] támogatóiból szerveződött, akik [[1314]]-ben [[Aachen]]ben megkoronázták [[IV. Lajos német-római császár|Bajor Lajost]] Németország királyává. Ugyanekkor a [[Habsburg-ház|Habsburgok]] mögé felsorakozott fejedelmek [[(III.) Frigyes német király|Szép Frigyest]] választották meg uralkodónak és [[Bonn]]ban fejére is helyezték a koronát. Amíg távol, Dél-Franciaországban a bíborosi kollégium pápát választott, addig Lajos és Frigyes igyekezett megszerezni magának a koronát. A német rendek levélben kérték a jövendőbeli szentatya segítségét. János azonban válaszlevelében a német [[herceg]]ekre bízta a döntést. Lajos a franciabarát pápa politikáját elítélte, és elhatározta, hogy megszerzi magának a német területek feletti abszolút hatalmat és a császári koronát. [[1315]]-ben a [[ghibellinek]] hatalmát megerősítő király [[Lombardia]] élére vikáriust nevezett ki, amit [[Dante Alighieri|Dante]] és [[Francesco Petrarca|Petrarca]] is örömmel fogadott, és VII. Henrik után újra Itália megmentőjét üdvözölték az uralkodóban. Ezt a pápai udvar azonnal semmisnek nyilvánította, és János igyekezett Lajos tudtára adni, hogy [[Róma]] trónjának megüresedése után [[I. Róbert nápolyi király|I. Róbert]], [[nápoly]]i király kapta meg V. Kelementől Itália északi része felett is a vikáriusi méltóságot, amelyet ő is megerősít. Emellett a pápa egy [[I. Rudolf német király|I. Rudolffal]] megkötött szerződésre is hivatkozott, amelyben a német király lemondott lombardiai jogairól. Lajosnak elsősorban Frigyes politikai lépéseit kellett figyelemmel kísérnie, így nem igazán törődött János intelmeivel. [[1322]]-ben azonban fordulat állt be a német trónharcokban. A [[Mühldorf]] mellett vívott csatában Frigyes teljes vereséget szenvedett, és megegyezett Lajossal a békében. A bajor származású uralkodó tehát teljes hatalomhoz jutott, amelyet örömmel tudatott is az egyházfővel.
 
János válaszában felszólította a lombardiai helyzet rendezésére, de Lajos inkább olajat öntött a tűzre, és megerősítette az időközben egyházi átokkal sújtott lombard vikáriust tisztségében. A [[Milánó]]ba érkező pápai legátus dolgát semmiben nem könnyítette meg, sőt közölte velük, hogy császári jogait gyakorolva kinevezi ''Berthold von Neiffen''t Itália kormányzójává. János ezt már keményebb hangvételű levéllel kommentálta, amelyben emlékeztette Lajost a pápák azon jogára, hogy a megválasztott német királyok hatalmát elutasíthatja. A császári korona megítélése pedig egyedül az ő hatásköre. Ezekre alapozva János felszólította Lajost, hogy függessze fel uralkodói ténykedését, amíg pápai jóváhagyást nem kap hatalmára, ezen felül vonja vissza minden addig hozott rendeletét, ne segítse tovább az egyház ellenségeit, és nem utolsó sorbanutolsósorban jelenjen meg három hónapon belül a pápa színe előtt. Amennyiben ezt nem teljesítené az uralkodó, János egyházi átkot helyezett kilátásba. Lajos követeket küldött Avignonba, és azt kérte a pápától, hogy két hónappal halasszák el a találkozót. Ezalatt az idő alatt a német király birodalmi gyűlést hívott össze [[Nürnberg]]ben, ahol kijelentette, hogy nem ismeri el a pápa jogát a német uralkodók megerősítésére, és [[eretnek]] tanok támogatásával vádolta meg az egyházfőt. Az [[1323]]. [[november 16.|november 16-án]] összeülő birodalmi gyűlésnek azt javasolta, hívjanak össze egy egyetemes zsinatot, amelyen elítélhetik XXII. Jánost. A pápa válasza erre csak egyféle lehetett: [[1324]]. [[március 23.|március 23-án]] kiközösítette az egyházból IV. Lajost. [[május 22.|Május 22-én]] a király [[Sachsenhausen]]ben nyíltan megvádolta Jánost a birodalom elleni törekvései miatt, eretnekség és annak támogatása miatt, és fellebbezést kért az egyetemes zsinat előtt. János semmisnek nyilvánította Lajos hatalmát, és hamar szövetségesek után nézett. [[1324]] végén létrejött János közvetítésével egy szerződés [[I. Lipót osztrák herceg]] és [[IV. Károly francia király|IV. (Szép) Károly]], francia király között, amelyben a pápa és a király segítséget ajánlott Lipótnak, hogy elfoglalja a német trónt, majd a császári koronát. De János tervei hamar dugába dőltek, mivel [[1326]]-ban meghalt Lipót, és ráadásul Szép Frigyes és Lajos is szövetségre léptek. Ezek után kezdett teológiai jelleget ölteni a küzdelem, ugyanis Lajos udvarában ekkor kezdett teljes erővel működni az elűzött ferencesek társulata. Cesenai Mihály, Páduai Marsilius, Ockham Vilmos és még sokan mások komoly teológiai bástyákat emeltek János ellen, aki [[1327]]. [[október 23.|október 23-án]] eretneknek bélyegezte a ''Defensor pacis''t, és alkotóit is.
[[Fájl:Kroenung Ludwig der Bayer 1328.jpg|jobbra|bélyegkép|250px|IV. Lajos császárrá koronázása 1328-ban]]
Lajos [[1327]]-re joggal érezhette úgy, hogy hatalma szilárd lábakon áll Németországban. Éppen ezért úgy vélte, hogy a Jánossal szembeni vitára Rómában tesz pontot. A pápák egykori székhelyéről kiindulva akarta megbuktatni az egyházfőt. Lajos hatalmas sereggel lépte át az [[Alpok]] vonulatait, és János záporozó átkai mellett Milánóba vonult. Itt két kiátkozott [[püspök]] [[május 30.|május 30-án]] Lombardia királyává koronázta. [[1328]]-ban Lajos Róma felé indult, amelynek guelf védői Róbert királlyal együtt elbuktak. Lajos bevonult az örök városba, és [[1328]]. [[január 17.|január 17-én]] császárrá koronáztatta magát a pápa által kiközösített Sciarra Colonna bíborossal. A Colonnák által összehívott zsinaton a római klérus egy része Jánost trónbitorlónak és eretneknek bélyegezte meg, akinek hatalmát nem ismerték el. Miután Lajos serege is alapos befolyást gyakorolt a még Rómában maradt papokra, megfosztották Jánost a trónjától. Ezek után [[1328]]. [[május 12.|május 12-én]] egy ferences spiritualistát, ''Pietro Rainalducci''t ellenpápának választották meg [[V. Miklós]] néven.<br />