„Egyjátékos mód” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Visszavontam az utolsó  változtatást (94.21.9.121), visszaállítva Addbot szerkesztésére
a hivatkozás áthelyezése az írásjel mögé, egyéb apróság AWB
3. sor:
Az '''egyjátékos mód''', elterjedtebb [[angol nyelv|angol]] eredetű kifejezéssel '''single-player mode''' (rövidítve SP) olyan játékot vagy játékmódot jelent a [[videojáték]]okban, amikor az emberi játékosok (általában, de nem feltétlenül egyetlen emberi játékos) a gép ellen játszanak, a játékprogram által adott és változtatott szituációk jelentik a megoldandó problémát. A fogalom ellenpárja a '''többjátékos mód''' ('''multiplayer mode''', rövidítve MP), amikor legalább két emberi játékos egymás ellen is játszik, vagyis egymás viselkedése jelenti a megoldandó problémát.
 
A fogalom nem összekeverendő - bár nem is független - az '''egyszemélyes játék''' (angolul '''single-player game'''), illetve '''többszemélyes játék''' fogalmával ,<ref>Károlyi Júlia: ''[http://www.tani-tani.info/092_karolyi Játékok és játékosok]''. Taní-tani Online (alternatív iskolai folyóirat). Hiv. beill.: 2010. november 7.</ref>, ahol is az „egyszemélyes” jelző olyan (nem feltétlenül videoképernyő alapú) játékokat is jelent, melyet szándéka, tervezése szerint egyszerre csak egyetlen játékos használhat. A két fogalmat azért szükséges különválasztani, mert a modern videojátékok többsége az „egyszemélyes” - „többszemélyes” fogalompárral már nem írható le egyértelműen; közülük számtalan a beállításoktól, választástól függően egyetlenegy játékost is kiszolgálhat (SP mód), más esetben viszont ugyanez a játék egyszerre többet is (lásd a példákat). Ez különösen a [[személyi számítógép]]ek elterjedése óta van így.
 
== Történeti visszatekintés ==
9. sor:
Sok játék (nem feltétlenül videojáték) céljánál, tervezésénél, szabályainál fogva nem alkalmas arra, hogy több játékos használja egyszerre. Ilyen például a [[Tetris]] (eredeti változata) vagy a [[passziánsz]] nevű [[kártyajáték]]. Érdekes, hogy az első, még nem PC alapú és nem is mindig tömeggyártású [[videojáték]]ok, mint pl. a [[NIMRODE NIM]] (1951) vagy [[Claude Shannon]] [[sakk]]ja, illetve az 1958-as [[Tennis for Two]], kétszemélyes játékok voltak, csakúgy, mint az első igazán népszerű ([[arcade]] alapú) videojáték, a [[Pong]].
 
Az első kereskedelmi forgalomban is kapható, még nem PC-re készült videojáték az [[Atari]] cég későbbi alapítói, [[Nolan Bushnell]] és [[Ted Dabney]] által készített [[arcade]], a [[Computer Space]] (1971) volt. Az egy játékos a gép ellen, két játékos egymással versengve gyűjthetett pontokat (aszerint, hogy hány ellenséges repülő csészealjat lőttek ki saját űrhajójukkal). így alighanem ez az első videojáték, amely esetében már beszélhetünk SP és MP üzemmódokról.
 
A nyolcvanas években a személyi számítógépek elterjedése még csak kezdeti fázisában volt (az IBM PC csak 1981-ben jelent meg, de ára miatt még sokáig luxuscikknek számított), a videojáték-ipar elsősorban [[játékkonzol|konzolokra]] (és persze a játéktermi automatákra) épült. A konzoljátékok nagy részét a Computer Space-hez hasonlóan egyedül, vagy ketten lehet játszani.
17. sor:
== A fogalom további árnyalása ==
 
Az SP és MP módok a PC esetében a gyakorlatban elsősorban abban különböznek, hogy az SP-hez nem kell géphálózatot használni, azonban a több játékos külön-külön helyeken lévő gépeit akár helyi hálózattal, akár az internettel, össze kell kötni. Persze ez csak gyakori, de nem feltétlenül meghatározó kritérium. Vannak olyan játékok, melyek esetében nemcsak a hálózaton játszható multiplayer pályákkal tud több játékos játszani, de két együttműködő játékos SP módban is egyszerre, egyidőben, egymással interakcióban használhatja ugyanazt a játékot és ugyanazt a pályát. Ilyen például az ''[[Unreal]]'' nevű [[FPS|első személyű lövöldözős játék]], ahol lehetőség van egy „egyéni” küldetést közösen, kooperálva végigvinni (coop game). Ebből a példából az is látható, hogy az SP kifejezés egyáltalán ''nem'' jelenti azt, hogy feltétlenül csak egy emberi játékos lehet a játékban.
 
A legtöbb sikeres egyjátékos játék az érdekes játékbéli történetének, lenyűgöző grafikájának, valós nem-játékos karaktereinek és ellenfeleinek köszönheti sikerét, csak úgy, mint a ''[[Doom]]'' vagy a ''[[Half-Life]]''. A kisebb sikeres játékok a könnyű tapasztalatszerzés és olcsóságuk miatt sikeresek (mivel sokszor ingyenesek).