„Arisztotelész filozófiája” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Protokollcsere (WP:BÜ), replaced: http://hu.wikipedia.org → https://hu.wikipedia.org (2) AWB |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
12. sor:
Arisztotelész tehát a szofistákkal folytatott vitában először Platón oldalára állt a bizonyosság keresésében. Platón azonban a bizonyosságot a szellemi, gondolati szférában vélte megtalálni, és az utóbbiba tartozó objektumokat, az „ideákat” (mai, de nagyon torzító fordításban: a fogalmakat) nemcsak létezőként posztulálta, hanem a „valódi”, az érzékelhető-tapasztalható világgal szemben ezeket vélte a valódi és elsődleges létezőknek ([[idealizmus]]). Így Platón az érzéki észrevételt ugyanúgy megtagadta, mint a szofisták, csakhogy nem állt itt meg, hanem megalkotott egy azokon túli világot, melyben a bizonyosság létezik, s mely kihat a tökéletlen realitásra. Hogy ez mennyire tekinthető jónak, helyesnek, elfogadhatónak, érthetőnek stb., arról azóta is folyik a vita.
Arisztotelész azonban hamar önállósította magát és eltért mestere tanaitól, és az érzéki észrevételt, a tapasztalatot kezdte filozófiailag védelmezni. Nem az érzékek csalnak, hanem ezek gondolkodásunk általi értelmezése. Vegyük számba, amit érzékelünk, és ha valamilyen ellentmondást – aporiát – tapasztalunk, azt
Arisztotelész valóban eltávolodott Platón idealizmusától és már-már misztifikáló matematizmusától abban az értelemben, hogy tanárával ellentétben nem volt hajlandó a földi természet fizikai jelenségeinek vizsgálatáról csak azért lemondani, mivel a korabeli [[természetfilozófia]] kezdeti állapota miatt az e vizsgálódás igényelte eszközök is hiányoztak, a meglévők pedig igen kezdetlegesnek tűnhettek a [[matematika]] akkor már mesterfokra kifejlesztett, és akkoriban meg nem haladhatóan tökéletesnek tűnő eszközeihez képest; hanem nekiállt – és ismereteink szerint, bizonyos tekintetben a világon elsőként! – legalább kvalitatíve leltárba venni mindazt, ami a természetben van: az égi szférát, és az annál kevésbé szabályosabb változásokon áteső földi jelenségeket.
20. sor:
== Módszertan: racionalizmus és hajlam az empirizmusra ==
Arisztotelész módszere nem az idealisztikus jellegű hagyományos elmélkedés, hanem az anyaggyűjtés, rendszerezés és aztán az így keletkezett tudás továbbgondolása és felülvizsgálata, és a talált hibák, ellentmondások (aporiák) kijavítása. Nem volt a mai értelemben vett empirista: kísérleteket nem végzett, adatgyűjtés címén sokszor megelégedett azzal, hogy korábbi szerzők elméleteit vagy „megfigyeléseit” vette át (ld. a következő szakaszt is). Alighanem ő volt korának legműveltebb embere: még Platón is legalább olyan csodálattal, mint amennyire ironikusan nevezhette Arisztotelész házát „az Olvasó házának”. Ha Arisztotelész megbízott egy szerzőben, akkor mindenféle lényegi kritika nélkül elfogadott tőle mindent. Sokszor pedig a helyi parasztoktól, halászoktól gyűjtött népi megfigyeléseket, folklorisztikus anekdotákat. Mindezek miatt sokszor igen sok téves adat került a műveibe. Kvázi-empirikus kutatási módszerét a modern filozófiatörténet
Lényegében tehát addig írt, amíg valami problémába nem ütközött, ezt pedig mindig ad hoc módon igyekezett kijavítani. E módszer – és ezzel egy fontos példán be is mutatjuk, hogy működik ez – például a ''[[Kategóriák (Arisztotelész)|Katégoriák]]'' c. logikai művében is megfigyelhető: mondjuk ha az
=== …a későbbi empirizmus elődfutára ===
Ez, a fogalmi spekuláció kizárólagosságával szakító a módszertani különcség tette őt nemcsak nagy [[filozófus]]sá, hanem nagy [[természettudós]]sá is, később az [[empirikus]] szellem meghonosítójává az európai gondolkodásban. Hozzá kell tennünk azonban, hogy Arisztotelésznél néha a tudományosság és empirizmus sokszor egyazon fejezeten belül is a mai ész számára megdöbbentő módon hihetetlenül abszurd legendákkal, vagy a tapasztalattal szembeni nyilvánvaló, sokszor gyermeteg ellentmondásokkal keveredik, mivel ha egy szerzőt megbízhatónak tartott, attól mindent „ismeret”et kritikátlanul áttett saját írásaiba. Tehát empirizmusa inkább afféle – ezt minden negatív felhang nélkül mondjuk – „bölcsész-empirizmus”, nem az a szigorú empirizmus, ahogy azt ma értjük, de feltétlenül annak előképe és mindenképp óriási előrelépés a későbbi európai tudományosság felé.
: „A tények és megfigyelések tömegét már az antikvitás bámulta benne, s magyarázatául megszületett a legenda, hogy Nagy Sándor hódító hadjárataira külön megfigyelőket vitt magával, akik Arisztotelésznek gyűjtötték az anyagot. Valójában azonban Nagy Sándor még kisgyerek volt, s Arisztotelész még Fülöp király udvarába sem került, amikor biológiájának gerince, a híres
:Mindig tudták az emberek, hogy a róka ravasz, a nyúl gyáva; […] ősidők óta tudták, hogy a datolyapálma kétféle: >>hím<< és >>nőnemű<<, […] az efféle történeteket gyakran mesékben mondották el. Arisztotelész összegyűjtötte az efféle történeteket, lévén szorgalmas >>olvasó<< […]. Később, leszboszi és asszoszi tartózkodása idején állattenyésztő parasztoktól s főleg a két sziget halászaitól hallott adatokkal egészítette ki gyűjteményét, aztán kritikusan rendezte és osztályozta […]. Arisztotelész ''Állattan''át mégsem az osztályozás kedvéért olvasták s kommentálták két évezredig, hanem szemléletes, élvezetes leírásaiért. […]
:Azt is leírta – a halászokra hivatkozva – hogy a delfinek emlős állatok, ismerte értelmességüket […]. […] Ugyanakkor azonban sok különös históriát is leírt, […], például hogy >>a tevék sohasem hágják meg anyjukat, és tiltakoznak, ha kényszerítik őket […], […] a lovak hasonló helyzetben […] öngyilkosok lesznek (Historia animal., IX.47.).
::<small>
=== Módszereinek lét- és ismeretelméleti alapjai ===
Arisztotelész az érzéki észrevételt, a tapasztalatot filozófiailag is védelmezte ([
=== A tudományok arisztotelészi rendszere ===
Háromféle tudományt különböztet meg. A
* A praktikus tudományok:
** Az etika az egyén cselekvésének mutat utat;
48. sor:
A mesterségeket és az anyagi javakat előállító egyéb tudományokat a görögök nem tartották tudománynak, mivel azokkal főleg rabszolgák foglalkoztak, és így bizonyos megvetéssel illett őket kezelni.
* Teoretikus tudomány háromféle van:
** A matematika az önálló létezéssel nem bíró, de változhatatlan dolgokkal foglalkozik; mint
** A fizika (értsd: a természettudományok) az önállóan. anyagilag is létező, és változó dolgok tudománya; mint az élőlények vagy a halott dolgok, és a jelenségek;
** A teológia (későbbi elnevezéssel metafizika) az önállóan létező, és ráadásul változatlan dolgoknak, az isteninek a vizsgálata.
55. sor:
Arisztotelésznél a metafizika is a valónak a tudománya, a valóság ismeretének betetőzése. Ez képesíti őt az emberi tudásnak, melynek előtte csak egyes anyagait gyűjtötték össze, első nagy rendszeresítésére, ez teszi őt a közép- és újkor nagy tanítójává. Az emberi művelődés története Arisztotelész nélkül legfőbb momentumaiban érthetetlen volna.
A logika vagy analitika nála nem önálló tudomány, hanem az azok műveléséhez szükséges előkészületeket
== Logika és tapasztalat ==
{{bővebben|Arisztotelész logikája}}
A nyelv empirikus, aporétikus módszer szerint való vizsgálata vezette Arisztotelészt a [[logika]] felfedezéséhez (hogy hogyan, azt az [[Organon (Arisztotelész)|Organon]] szócikkben fejtettük ki), amit mint tudományt Arisztotelész teremtette meg, bár ő a logikai kutatásokat nem tudománynak, hanem afféle „előtanulmányként” módszeres bevezetésnek tartotta a filozófiába. Habár a tudományos megismerés az általánosból származtatja le az egyest, maga a tudás megfordítva keletkezik: az általános fogalmak a részleges tapasztalatból. A logikai gondolkodás három eleme közül: fogalom, ítélet, [[következtetés]], csak a következtetést tárgyalta részletesen. Ő az első, ki a gondolkodás e formájának mivoltát és jelentőségét fölismerte. A [[következtetés]] elmélete elvezeti a
Ez meg lehetetlen volna, ha nem indulnánk ki oly legáltalánosabb alapelvekből, melyek bizonyításra nem szorulnak. Ezek az észben gyökereznek, mely ez elvek követetlen megismerésének tehetsége. Arisztotelész ehhez az [[Indukció (tudományfilozófia)|indukció]] (<sup>)</sup>επαγογή) elméletét is kapcsolja, mely természetesen még nagyon kezdetleges, továbbá a definícióét és osztályozásét. A bizonyítás legfőbb elvei az [[ellentmondásmentesség elve]] és [[a kizárt harmadik elve]] (ld. az „[
=== A kategóriaelmélet ===
68. sor:
1) szubsztancia (lényeg, fogalom); 2) mennyiség; 3) minőség; 4) viszony; 5) hely; 6) idő; 7) helyzet; 8) állapot és/vagy birtoklás; 9) cselekvés; 10) elszenvedés.
A legfontosabb kategória a
Látható, hogy ezek a kategóriák szinte egy az egyben a nyelv és a nyelvtan kategóriái, emiatt Arisztotelészt sokan bírálták és bírálják; valóban tagadhatatlanul igaz például Kant azon véleménye, miszerint a kategóriák e rendszerében nem találni a nyelvtan kissé esetleges szempontjánál mélyebb elvi alapot, például az „állapot”, a „helyzet” és az „elszenvedés” kategóriái mai szemmel és más nyelveken mennyire választhatóak külön; későbbi műveiben Arisztotelész az itt hetedikként és nyolcadikként említett kategóriákat nem említi, még tételes felsorolásukkor sem, így azok számát nyolcra csökkentette.
78. sor:
=== Viszonya Platón ideatanához ===
[[Platón]] tanai (főképp [[ideatan]]a) szerint az eszmék jelentik az igazi valóságot; s Arisztotelész mindenekelőtt e tan ellen küzd. Kifejti, hogy az eszme nem létezhet elkülönítve, függetlenül azoktól az egyes dolgoktól, amelyeknek eszméje, és azt, hogy a dolog lényege nem lehet a dolgon kívül való, és magukban az eszmékben nincs meg az a mozgató erő, mely a jelenségeket létrehozza. Arisztotelész szerint csak az egyes dolog való, szubsztancia (οủσία=
Ezzel a gondolattal iparkodik azután Arisztotelész összeegyeztetni azt a másikat, hogy azért mégis csak az egyetemes, mely nem létezik magában, a tudás igazi tárgya. Nem ugyan minden egyetemes fogalom, de igenis az, mely az egyes dolgok lényegét fejezi ki: a forma, a lényeg. Ez a fogalom az, mely Arisztotelésznek megadja a lehetőséget, hogy Platón ideatanának lényegét befogadja a maga rendszerébe.
=== A hülémorfizmus tana ===
Az érzékszerveinkkel felfogott, „érzéki” dolgok Arisztotelész szerint változékonyak, esetlegesek, létezhetnek is, nem is. Ezért az igazi tudás tárgya csak az „érzékietlen” lehet, amelyet fogalmainkban gondolunk. Minden változás föltételez változatlant, [[szubsztrátum]]ot, amely valamivé lesz. E szubsztrátumot nevezi Arisztotelész [[anyag]]nak (az általa használt görög szó a
Az anyagot minden formától megfosztva
Ehhez járul Arisztotelész harmadik metafizikai fogalma, a mozgás
== Természetfilozófiája ==
{{bővebben|Arisztotelész természetfilozófiája}}
Habár az Arisztotelész-féle [[természetfilozófia|természetfilozófiát]] a modern természettudományok által túlhaladottnak tartjuk, azért szigorú következetessége és finom dialektikus szerkezete iránt méltó csodálkozásunkat nem nyomhatjuk el. Erre vonatkozó nézeteit a következő művekben találjuk: A ''Fizika'' nyolc könyve, a ''Világrendszerről'' szóló négy könyv, a ''Keletkezésről és enyészésről''
Az arisztotelészi világmindenség alapvetően három rétegre
Az „innenső világ” („ta ecei”)
Az égi testek mozgására nézve a
A Fizika nyolc könyve a tér, idő és a kettőnek összekapcsolásából eredő mozgás fogalmait tárgyalja. A
A tér mellett a
A mozgásra vonatkozó vizsgálatai során Arisztotelész a
Érdekesség, hogy a Földet, melyet gömb alakúnak és a világegyetem közepén mozdulatlanul nyugvónak tartott, körülbelül 400–000 sztadion kerületűnek vette. Ez az adat majdnem kétszerese annak, melyet [[Eratoszthenész (földrajztudós)|Eratoszthenész]] száz évvel későbben talált, kérdéses, hogy számításon alapszik-e.
109. sor:
A ''Mechanikai problémák'' című műve nagyobbrészt dialektikus szőrszálhasogatásból eredő problémák tárháza, csak néhány feladata érdekesebb, a statika alapfogalmairól (virtuális sebességek, tehetetlenség, mozgások összetétele) is szó esik, szerzőjük némi, bár homályos ismerettel bír róluk.
Arisztotelésznek a szerves lényekre vonatkozó műveiben, azokban a kisebb értekezésekben, melyeket rendesen
Részletesebb információk olvashatóak az [[Arisztotelész természetfilozófiája]] cikkben.
118. sor:
A lélek érzéki működései: az észrevevés (aisztézis), mely hű képét adja a tárgynak. Az érzékek nem csalnak. De minden érzék csak a tárgy ama tulajdonságairól értesít, melyre egyenesen vonatkozik; a test általános tulajdonságairól nem az egyes érzékek útján szerzünk tudomást, hanem ezek összessége („közérzés”) által, melyben minden érzéki benyomás találkozik. Ennek segítségével hasonlíthatjuk össze az érzékek benyomásait, melyekből azután a tárgy képét alkotjuk. Ennek a székhelye a szív.
Arisztotelész a képzelőerő, emlékezet, álom, érzés és akarás fogalmait is alapvető módon elemezte. Ezek mind az állati lélek funkciói. Az emberben ehhez a gondolkodás ereje, az
A családon belüli hasonlóságokról (a tulajdonságok öröklődéséről) kora [[patriarchális]] felfogásával teljes összhangban úgy vélte, hogy a születendő gyermekhez az apa adja a mintát, az anya szerepe mindössze annyi, hogy eleinte méhében, majd a szülés után azon kívül dajkálja magzatát. Úgy vélte, azért kell gondosan feleséget választani, mert a jó talajba vetett mag is jobban kihajt. A gyerekek azért nem pontos másolatai apáiknak, mert az anyaméhben különböző dolgok akadályozzák normális fejlődésüket. Ez az akadályoztatás lehet csekély, aminek eredménye a más színű haj, szem stb. és lehet komolyabb, aminek következtében egyesek torzszülöttnek vagy lánynak születnek. Arisztotelésznek ebből az elképzeléséből fejlődött ki a [[homunkulusz]], a készre formáltan a nőbe oltott kicsiny lény gondolata. Ez a gondolat olyan sokáig tartotta magát, hogy [[Anton van Leeuwenhoek]] még a 18. század elején is kicsiny, összekuporodott emberkéket vélt felismerni a spermák fejrészében.
133. sor:
== Államformatana ==
{{bővebben|Arisztotelész államformatana}}
Alig van az államtudomány körén belül oly elmélet, mely oly hosszú időn át akkora hatást tett, már-már feltétlen uralmat gyakorolt volna a legkülönbözőbb népek államtudósainak -bölcsészeinek fölfogására, mint amelyet Arisztotelész
E tan szerint, melynek ősképét már [[Hérodotosz]]nál szemlélhetjük Otanés beszédében, s amelyre Arisztotelész közvetlenül Platóntól nyert ösztönzést (Aristot. Polit. IV, 2, 3), összesen hat államforma (politeasz eidosz) létezik.
139. sor:
Ezek közül három a helyes államforma:
* a
* az
* a
a három helytelen államforma pedig – ez utóbbiak rendre az előbbiek elfajulásai:
* a
* az
* a
Ez az alaprajza Arisztotelész államformatanának Arisztotelész saját szövegezése szerint a ''Politika'' III. könyvében.
Arisztotelész nagy részletességgel fejtegeti (gyakran ellentmondásokba keveredve) az államhatalom szervezetének föltételeit mindezen államformákon keresztül, például a népesség méretét és egyéb feltételeket és állapotjellemzőket, meg ezek szabályzását; kiemelten foglalkozik például a
A politeiát, vagyis a cenzusra alapított tömeguralmat tartja aránylag a legjobbnak a történelmileg megvalósult államformák között, mert szerinte egyedül ezen államforma képes a gazdagok és szegények közti legnagyobb társadalmi ellentétet, ha nem is teljesen, kiegyenlíteni. Ebben a legfontosabb szerepet a
Ezért az általa elképzelt ideális államot is alapvetően a középosztály irányította
Mindezekről bővebben az [[Arisztotelész államformatana]] címszó alatt.
160. sor:
== Esztétikája ==
{{bővebben|Arisztotelész esztétikája}}
Arisztotelész akárcsak logikai rendszerével, szépészeti és művészeti elveivel is kétezer éven át uralkodott a szellemeken. Tekintélyére nemcsak a francia klasszikus
A ''Poétiká''val a klasszika filológia
A szép mű Arisztotelésznél kettős föltételtől függ: a
Az ő
A dráma eme szerves tagolása teljesen megfelel a régi plasztikai felfogásnak és Arisztotelész formalizmusának.
Arisztotelész maga mérsékelt realista, gáncsolja [[Euripidész]]t, ki a természetet és életet eltorzította és következetesen gyűlöli a bohózatot is ([[Arisztophanész]] t. i. annak idején a bölcsészetet is kifigurázta a ''[[Felhőkben]]''). Így definiálja Arisztotelész a tragédiát is, mint a komoly, jóravaló cselekedet utánzását, mint az élet és a sors hű tükrét, mint képét annak, hogy a jó ember miként harcol és vétsége miatt hogyan bukik meg. Ajánlja a jó jellemek utánzását, de itt is, mint etikájában, mindig a középútra mutat. Szerinte az egészen erényes jellemek bukása szörnyűséges, a gonoszaké pedig csak természetes volna. A tragikai hatás is csak jó, de nem egészen tökéletes jellemek rajzolása által érhető el. A tragikai hatás pedig a részvét (szánalom) és félelem nemcsak hogy jótékonyan rázza meg kedélyünket, hanem egyszersmind tisztítóilag is hat (
Ezért szerepelnek Arisztotelésznél a
Arisztotelész a tragédiában csak az egy cselekvény egységét ismeri, az erélyes cselekvést követeli, és a jellemeket a cselekvés forrásának és nem öncélnak tekinti. A jellemzésben következetességet és kor, nemzet, foglalatossághoz való alkalmazottságot kíván; javasolja a párbeszédnek Logikai és etikai alapra fektetését; a verset díszítésnek, a karéneket és zenét édes vigasztalásnak nézi, végül a megokolást a dráma lelkének tartja. Mindmegannyi aranymondat, mely a ''Poétiká''
A ''Retorika'' egyike a legbecsesebb műveknek, melyek Arisztotelész neve alatt reánk maradtak, ám melyet sokkal kevésbé olvasgatnak, mint a hogyan megérdemli. Arisztotelész ''Retoriká''
== Forrás ==
* Arisztotelész: ''Organon I. [[Kategóriák|Katégoriák]] – Herméneutika''; Szalai Sándor előszavával. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979
* Arno Anzenbacher: ''Bevezetés a filozófiába'';
* David Ross: ''Arisztotelész''. Historia philosophiae sorozat. Osiris Kiadó, Budapest, 2001 ISBN 9633891167.
* A Pallas nagy lexikona
|