„Finnugor nyelvek” változatai közötti eltérés

a
(→‎Kritikák: a kritikák legyen kritika, ne a kritikusok kritizálása)
Így például hogy a nyelvrokonság vizsgálatakor nem a szavak jelenkori vagy közelmúltbeli alakját, hanem a legkorábbi elérhető dokumentumokat kell figyelembe venni. Ez az érv már Vámbéry esetére sem igaz, aki az ótörök nyelvvel dolgozott. Ezzel szemben a finnugor nyelvek többségénél nincsen 18–19. század előtti írott nyelvemlék, így a szókincs és a nyelvi elemek összehasonlítása kizárólag a mai nyelvállapotból indulhat ki.
 
A kulturális jövevényszavak helyett az [[alapszókincs]] elemeit érdemes összevetni. Ugyanakkor az alapszókincsnek nincsen semmilyen kézzelfogható definíciója, a magyar nyelvben azt tekintik alapszókincsbelinek, ami valamely finnugor nyelvvel rokonságba hozható, míg minden török szó jövevény. Ez „bizonyíta”„bizonyítja” a finnugor elméletet, miközben a finnugor elmélet adja az alapszókincs kiválasztásának kritériumát.
 
A hangok hasonlóságánál jelentősebbek a rendszeres hangmegfelelések. A hangmegfeleltetés iránya azonban ismét előfeltevéseken alapul, mint például a gyakran emlegetett finnugor→magyar p→f hangmegfelelés. Amennyiben tényleg a magyarban fejlődött f hanggá a p, úgy azt kell feltételezni, hogy egy bilabiális minden felismerhető kényszer ellenére egy korábban nem létező labiodentálisba ment volna át. Logikus feltevés, hogy az f hangot tartalmazó magyar szavakat vették át a finnugor nyelvek, és a náluk (akkor még) hiányzó hangot pótolták p-vel.