„XVIII. Lajos francia király” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Ősök sablon |
a egyértelműsítés - Verona |
||
19. sor:
| halálozási hely = [[Párizs]], [[Franciaország]]
| nyughelye = [[Saint-Denis-székesegyház]], [[Párizs]]
|}}
'''XVIII. Lajos''', született '''Lajos Szaniszló Xavér''' néven ([[1755]]. [[november 17.]] – [[1824]]. [[szeptember 16.]]), [[Franciaország]] és [[Navarra]] királya volt 1814 és 1824 között, kivéve a [[száz nap]]ot. XVIII. Lajos huszonhárom évet töltött száműzetésben a [[francia forradalom]] és később [[I. Napóleon francia császár|I. Napóleon]] uralkodása miatt. Számos országban élt, többek között [[Porosz Királyság|Poroszországban]], az [[Egyesült Királyság]]ban és [[Oroszország]]ban 1815-ben ismét száműzték, amikor Napóleon visszatért [[Elba (sziget)|Elba szigetéről]]. Bár unokaöccse halála után 1795-ben királlyá nevezte ki magát, valójában csak Napóleon bukása után uralkodhatott.
42 ⟶ 41 sor:
[[1796]]-ban a francia [[Francia direktórium|Direktórium]] eredményesen gyakorolt nyomást [[Velencei Köztársaság|Velencére]] annak érdekében, hogy XVIII. Lajost kiutasítsák területeikről, így az emigrációban élő uralkodó a következő években „végigköltözködött” egész Európán, megfordult például [[Orosz Birodalom|Oroszországban]] is. Végül Angliában telepedett le, és ott is maradt egészen a [[restauráció]]ig.
A [[konzulátus]] időszaka alatt ([[1799]]-[[1804]]) levelezett [[I. Napóleon francia császár|Bonaparte tábornokkal]], és felajánlotta neki, hogy visszavonja [[
[[I. Napóleon francia császár|Napóleon]] [[1804]]-es császárrá koronázása tovább csökkentette a reményt, hogy XVIII. Lajos valaha is királyként térhetne vissza országába.
56 ⟶ 55 sor:
A „száznapos uralom”-nak véget vető [[waterlooi csata]] után azonban ismét visszatérhetett Párizsba. A második restaurációt kísérő "fehér terror"-t viszont, melynek során Napóleon restaurációjának támogatói közül jó néhányat meggyilkoltak, mind a király, mind miniszterei sikertelenül próbálták megakadályozni.
Lajos király miniszterei – így [[Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord|Talleyrand]], [[Armand Emmanuel du Plessis de Richelieu|Richelieu herceg]], [[Élie Décazes]] – kezdetben mérsékeltnek, megfontoltnak mutatkoztak, csakúgy, mint az uralkodó, aki szintén óvatos, átgondolt politikát követett, remélve, hogy ezzel biztosíthatja a dinasztia fennmaradását. Az 1815-ben megválasztott, ultraroyalisták által uralt parlamentet Richelieu-nek mégis fel kellett oszlatnia, mert teljességgel lehetetlen volt vele az együttműködés. Választási csalásokkal 1816-ban sikerült egy liberálisabb parlamentet összehívni, ám végül ez is kezelhetetlennek bizonyult. 1820-ban a király és Decazes már a választási törvények szigorításának lehetőségét kereste, hogy konzervatívabb többséget biztosítson a törvényhozásban.
[[1820]] [[február]]jában meggyilkolták [[Károly Ferdinánd francia királyi herceg|Berry hercegét]], XVIII. Lajos ultrareakciós öccsének (aki egyben utód-jelöltje is volt) ultrareakciós fiát. Ez Decazes bukását és az „Ultrák” hatalomra kerülését eredményezte. Egy rövid, Richelieu nevével fémjelezhető időszak (1820-1821) után [[Joseph de Villèle|Villèle gróf]] vezetésével ultrakonzevatív kormány alakult. Villèle főminiszter azonban csaknem olyan óvatos politikát képviselt, mint a király, így annak haláláig az ultraroyalista törekvéseket sikerült kordában tartani.
Az idős, köszvénytől szenvedő XVIII. Lajos alattvalói teljes közönyétől kísérve [[1824]]. [[szeptember 16.|szeptember 16-án]] hunyt el, számos francia király temetkezési helyén, a [[Saint-Denis-székesegyház]]ban helyezték végső nyugalomba. Öccse, Artois grófja követte a trónon, [[X. Károly francia király|X. Károly]] néven. (Megjegyzendő, hogy a [[19. század]]i francia történelemben ez volt az egyetlen szabályos államfőváltás, hiszen [[X. Károly francia király|X. Károlyt]], [[I. Lajos Fülöp francia király|Lajos Fülöpöt]] és [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleont]] is forradalom távolította el az állam éléről, sőt, később a harmadik köztársaság egyetlen elnöke sem töltötte ki mandátumát egészen [[1906]]-ig.)
| |||