„Szilágyi Júlia” változatai közötti eltérés

Szülővárosában magánúton érettségizett (1955), majd a [[Bolyai Tudományegyetem]]en szerzett magyar szakos tanári diplomát (1959). 1963–67 között a [[Dolgozó Nő]] művelődési rovatát vezeti, majd kétévi megszakítás után 1969-től nyugdíjazásáig (1991) a [[Korunk]] szerkesztőségének belső munkatársa. 1992-től a [[Babeș–Bolyai Tudományegyetem|BBTE-n]], a magyar irodalomtörténeti tanszék keretében mb. előadótanár. Egyetemi előadásaiban teljesedett ki több évtizedes kritikusi, tanulmány- és esszéírói tapasztalata. „…bízik az emberek nyíltagyúságában – írja róla egyik tanítványa – és meg szeretné tanítani őket valamire,… a testéből sugárzik a jó értelemben vett tanítani vágyás… Elsősorban elemez. Nyugodtan, csöndesen, a maga sok éven át cigarettával pácolt hangjával” ([[Demény Péter]], Helikon 1996/13).

 

 

A könyvesboltok polcaira csak ritkán és nagy kihagyásokkal kerültek saját kötetei. „Évtizedenként egy kötet – az adat itt a türelem, az igényesség jeleként funkcionál” – írja egy másik tanítványa, [[Balázs Imre József]] (Holmi, 2002/2). Pedig ezekben rajzolódik ki az ő sajátos kritikusi arcéle. „…inkább szeret olvasni, mint írni – írja 2002-ben megjelent kötetének kapcsán [[Osváth Annamária]] –, s szívesebben tanul, mint tanít” – idézi a kötetből kritikusi hitvallásnak tekintett sorait: „…a kritikusnak kutatása tárgyát… nem áttekintenie kell, hanem szakadatlanul körüljárnia. Ezért nem tévesztheti össze rálátással azt a szöget, amelyből éppen nézheti. Magának az ítéletnek nem, csupán a műítész magatartásának lehetnek feladhatatlan konstans szabályai.” És szintén idézi, mert rá jellemzőnek érzi Marcus Aureliusszal az olvasóknak adott tanácsát: „Mindenekelőtt ne kapkodj ide-oda, ne erőlködj, hanem szabad lélekkel… tekintsd a világ dolgait… Ne várj tőlem intelmeket, sőt óvakodj mindazoktól, akik azt hiszik, intelmeik túlélik tapasztalataik konkrétumát. Úgy keresd az igazságot, hogy valahányszor rábukkansz – mert ettől olyan nemes kaland a keresés –, bizonyítsd érvényességét azzal, hogy tiszteled a másik, a mások igazságát, jogát arra, hogy a maguk módján keressék azt” (A Hét, 2002/48).