„Szilágyi Júlia” változatai közötti eltérés

a
→‎Életútja, munkássága: Helikon (WP:BÜ), replaced: [[Helikon (folyóirat, 1990)| → [[Helikon (folyóirat, 1990–)|
(forráslink hozzáadása)
a (→‎Életútja, munkássága: Helikon (WP:BÜ), replaced: [[Helikon (folyóirat, 1990)| → [[Helikon (folyóirat, 1990–)|)
Szülővárosában magánúton érettségizett (1955), majd a [[Bolyai Tudományegyetem]]en szerzett magyar szakos tanári diplomát (1959). 1963–67 között a [[Dolgozó Nő]] művelődési rovatát vezeti, majd kétévi megszakítás után 1969-től nyugdíjazásáig (1991) a [[Korunk]] szerkesztőségének belső munkatársa. 1992-től a [[Babeș–Bolyai Tudományegyetem|BBTE-n]], a magyar irodalomtörténeti tanszék keretében mb. előadótanár. Egyetemi előadásaiban teljesedett ki több évtizedes kritikusi, tanulmány- és esszéírói tapasztalata. „…bízik az emberek nyíltagyúságában – írja róla egyik tanítványa – és meg szeretné tanítani őket valamire,… a testéből sugárzik a jó értelemben vett tanítani vágyás… Elsősorban elemez. Nyugodtan, csöndesen, a maga sok éven át cigarettával pácolt hangjával” ([[Demény Péter]], Helikon 1996/13).
 
Széles körű tárgyismeretről, finom elemzőkészségről tanúskodó világirodalmi esszéinek egy része a [[Kriterion Könyvkiadó]] [[Horizont (könyvsorozat)|Horizont]] sorozatának köteteihez (René Fallet, [[Déry Tibor]], [[Denis Diderot]], [[Abe Kóbó]], [[Virginia Woolf]], [[George Sand]], [[Thornton Wilder]]) készült elő-, ill. utószók, és csak később rendeződtek tanulmánykötetekké. Esszéi, kritikái megjelentek továbbá az [[Utunk]], [[Igaz Szó]], [[Valóság (folyóirat, 1958)|Valóság]], [[Korunk]], [[Látó (folyóirat)|Látó]], [[Helikon (folyóirat, 19901990–)|Helikon]], [[Élet és Irodalom]], [[Holmi (folyóirat)|Holmi]], ''Lettre Inter­nationale'', ''Diagonale Est-Vest'' c. folyóiratokban, lapokban. E sokfelé kitekintés ellenére is egységes látásmód jellemzi írásait: „Valaki, aki még a határidők poklában sem lépett ki önnön alkatából – állapítja meg róla ugyancsak Demény Péter –, nos, egy ilyen ember már pusztán emiatt is tiszteletet érdemel. De nem csupán erről van szó. Hanem arról is, hogy a különböző folyóiratok felkérésére írott elemzések ugyanolyan mélyek és alaposak, mint azok, amelyekre a szerző sejthetően több időt szánhatott. Valaki, akinek mindig van ideje – azt hiszem, ez az esszéíró egyik legjobb meghatározása; s ezt a meghatározást mintha csak rászabták volna” (Erdélyi Riport, 2002/4).
 
A könyvesboltok polcaira csak ritkán és nagy kihagyásokkal kerültek saját kötetei. „Évtizedenként egy kötet – az adat itt a türelem, az igényesség jeleként funkcionál” – írja egy másik tanítványa, [[Balázs Imre József]] (Holmi, 2002/2). Pedig ezekben rajzolódik ki az ő sajátos kritikusi arcéle. „…inkább szeret olvasni, mint írni – írja 2002-ben megjelent kötetének kapcsán [[Osváth Annamária]] –, s szívesebben tanul, mint tanít” – idézi a kötetből kritikusi hitvallásnak tekintett sorait: „…a kritikusnak kutatása tárgyát… nem áttekintenie kell, hanem szakadatlanul körüljárnia. Ezért nem tévesztheti össze rálátással azt a szöget, amelyből éppen nézheti. Magának az ítéletnek nem, csupán a műítész magatartásának lehetnek feladhatatlan konstans szabályai.” És szintén idézi, mert rá jellemzőnek érzi Marcus Aureliusszal az olvasóknak adott tanácsát: „Mindenekelőtt ne kapkodj ide-oda, ne erőlködj, hanem szabad lélekkel… tekintsd a világ dolgait… Ne várj tőlem intelmeket, sőt óvakodj mindazoktól, akik azt hiszik, intelmeik túlélik tapasztalataik konkrétumát. Úgy keresd az igazságot, hogy valahányszor rábukkansz – mert ettől olyan nemes kaland a keresés –, bizonyítsd érvényességét azzal, hogy tiszteled a másik, a mások igazságát, jogát arra, hogy a maguk módján keressék azt” (A Hét, 2002/48).
485 763

szerkesztés