„Kádár Imre (író)” változatai közötti eltérés

Kolozsvárt a ''[[Keleti Újság]]'' főmunkatársa, a ''[[Napkelet (romániaifolyóirat, magyar folyóirat1920–1922)|Napkelet]]'' (1920–22), a ''Kulissza'' (1922–23) című irodalmi és színházi lap szerkesztője, 1927-ben a ''Mai Világ'' című hétfői lap, 1928-ban a rövid életű ''Erdélyi Hétfői Hírlap'' főszerkesztője. Részt vett az [[Erdélyi Szépmíves Céh]] megalapításában, a Kolozsvár–nagyváradi Magyar Színház igazgató-rendezője (1933–40), a [[Kemény Zsigmond Társaság]] tagja.

A század eleji [[avantgárd]] iskolákból kinövő [[szimbolizmus]] követőjeként jelentkezett szülővárosában megjelent első verseskötetével 1912-ben ''(Arany őszentsége),'' majd az [[Erdélyi Szépmíves Céh]] kiadásában 1925-ben megjelent versgyűjteményével is ''(Bujdosó ének)'' a romániai magyar irodalom formálásában jelentős szerepet játszó avantgárdot sugározta; ennek közvetítésében töltött be kiemelkedő szerepet a ''[[Keleti Újság]]'' és ''[[Napkelet (romániaifolyóirat, magyar folyóirat1920–1922)|Napkelet]]'' írói táborában verseivel és novelláival. Mint drámaíró ''Az idegen, katona'' (1922), ''A százegyedik'' és az ''Éhségsztrájk'' (Erdélyi Helikon 1929/8) című egyfelvonásosaiban az [[expresszionizmus]] stílusjegyeit és demokratikus politikai elkötelezettségét mutatja fel. Az egyedi sorsot és élethelyzetet ábrázoló hagyományos cselekményépítéssel és jellemfestéssel szemben előtérbe kerül bennük az általános emberi szituációk és a lelki élet mozgásait irányító mélyebb törvényszerűségek feltárása; az ember belső világának kivetítésére [[Sigmund Freud]] tanítását hasznosítja. Irodalom-és színikritikusként is ezt a művészetszemléletet támogatja. Írásaival eredeti alkotásokra ösztönöz, de [[Kaczér Illés]], [[Tabéry Géza]], [[Bárd Oszkár]] drámáit elemezve síkraszáll a stilizált színpadért is, mintegy megfogalmazva a naturalista beszűkítésekkel szemben egy korszerűség felé való nyitás módszertanát.