|
Ludovico a törvényes herceg, [[Gian Galeazzo Visconti]] elűzése után léphetett [[Lombardia]] trónjára, ami azonban sértette Ferdinánd nápolyi király érdekeit. Az elűzött milánói herceg felesége, Izabella ugyanis a későbbi [[II. Alfonz nápolyi király]] lánya és [[I. Ferdinánd nápolyi király]] unokája volt. Úgy tűnt, minden feltétel adott a háború megindításához, amikor a nápolyi király [[1494]]-ben meghalt. Sándor ekkor még a nápolyi-francia ellentétet szította, de Ferdinánd halála egészen más politikai helyzetet teremtett. A pápa rádöbbent, hogy Károly túlságosan is magáévá tette az [[Anjou-ház]] jogán követelhető nápolyi trón ötletét, és már egy itáliai hadjáratról ábrándozott. A pápa Borgiák vezette fejedelemségének képébe VIII. Károly tervei nem illettek bele, ezért a Kúria lassan, de biztosan elfordult a franciáktól.
Sándor sietve elismerte Ferdinánd gyermekét, [[II. Alfonz nápolyi király|II. Alfonzot]] [[Nápoly és Szicília uralkodóiuralkodóinak listája|Nápoly királyának]], és a nővérének a fiát, Giovanni Borgia-Llançol bíboros-legátust el is küldte, hogy megkoronázza őt a pápa nevében, és szövetséget kötött vele a franciák ellen. A pápa és Alfonz tervei alapján a nápolyi sereg Milánó felé vonul, és ott veszi elejét Károly terveinek, míg a flotta Genovát támadja meg. De a gyorsan összedobott terv és a felkészületlen sereg kudarcot vallott mindkét területen, így [[1494]]-ben Károly seregével átlépte az [[Alpok]]at. Ludovico il Moro seregével kiegészülve Károly gyorsan haladt előre Itáliában. A Colonnák közben megtámadták és elfoglalták [[Ostia|Ostiát]] a franciák nevében. Sándor teljesen kétségbeesett, ugyanis tudta jól, hogy nagy az esélye annak, hogy az ellene ágáló nemesi családok és bíborosok Károllyal érvényteleníttetik pápai méltóságát. A pápa minden követ megmozgatott, hogy szövetségeseket találjon, még [[II. Bajazid oszmán szultán|II. Bajazid szultánnak]] is küldött segélykérő levelet, de nem járt eredménnyel. Károly [[november]]ben Firenzébe ért, és rövid pihenő után Róma felé vette az irányt. A Pápai Állam Sándornak felesküdött hercegei és [[báró]]i sorra hódoltak meg a francia csapatok előtt. Erről Sándor úgy emlékezik meg leveleiben, hogy a franciáknak nem volt szükségük más fegyverre ahhoz, hogy végigvonuljanak a félszigeten, mint a krétára, amellyel kijelölték a csapatok szálláshelyét. Amikor Károly különösebb akadály nélkül [[december 31.|december 31-én]] Rómába érkezett, Sándor az [[Angyalvár]]ba zárkózva készült a tárgyalásokra. A király üdvözlésére Della Rovere bíboros és hívei siettek, és igyekeztek meggyőzni az uralkodót egy egyetemes zsinat összehívásáról, amelyen megtámadhatnák Sándor pápaságának legitimitását. De Sándor ekkor sem hagyta el magát és még évszázadokon keresztül hírhedt módszereit, és megkörnyékezte Saint Malo püspökét, aki Károly legbensőségesebb tanácsadója volt. A pápa bíborosi kalapot ajánlott neki, és mesés vagyont. Így hamarosan tárgyalóasztalhoz ült Károly és Sándor. [[1495]]. [[január 16.|január 16-án]] francia irányítással megszületett a megállapodás. Eszerint, Sándor túszként Cesarét Károly kíséretéhez adta amíg a franciák Nápolyba érnek, ezen felül kiadta Károlynak [[I. Dzsem|Dzsem herceget]], a szultán testvérét, és francia birtokba adta [[Civitavecchia]] területeit.
=== Sándor a franciák ellen fordul ===
|
