„Első Nagy Imre-kormány” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
16. sor:
Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halálát követően a szovjet vezetésben belső hatalmi harcok kezdődtek, melyek elbizonytalanították a csatlós országok kommunista vezetőit is. Ezt csak fokozta, hogy az új vezetők egy dologban többé-kevésbé egyetértettek: a hidegháború nem folytatható, mert a Szovjetunió vereségével fenyeget, ezért a két világrendszer "békés egymás mellett élésére" kell berendezkedni. Ez teljesen kihúzta a talajt a bel- és külpolitikát a hidegháborús uszításnak, a gazdaságpolitikát pedig a minden józan határon túl növelt, ekkor már 300 ezres hadsereg kiszolgálásának alárendelő addigi irányvonal alól. Kora nyárra nagyjából kialakultak az új szovjet vezetés belső erőviszonyai, és körvonalazódott az új külpolitikai stratégia is. Megszűnt a Tito-ellenes kampány, júniusban helyreállt a diplomáciai kapcsolat Jugoszláviával. Júliusban véget ért a három éve tartó koreai háború.
A magyar pártot és a kormányt is vezető [[Rákosi Mátyás]] és társai, akik az előző években nem csak szolgaian teljesítették, de gyakran túl is teljesítették Sztálin elvárásait, ebben a helyzetben szinte bénultan figyelték a Moszkvából érkező híreket. Ezért június 12-16-ára magyar párt- és állami küldöttséget hívtak Moszkvába. A delegáció összeállításáról is a meghívók döntöttek és részt vett benne több olyan vezető, köztük Nagy Imre is, akiket Rákosi semmiképp nem vitt volna magával. Ez mindenki számára félreérthetetlenül jelezte Rákosi megingott helyzetét. A
A magyar vezetés hazatérése után hozzálátott a kapott feladat végrehajtásához, bár nem mindenki azonos lelkesedéssel. Június 27-28-ára összehívták az MDP Központi Vezetőségét, amely jóváhagyta a moszkvai tárgyaláson elhatározottakat. Határoztak az iparpolitika módosításáról, a beruházások visszafogásáról és az életszínvonal emeléséről, továbbá a parasztsággal szembeni bánásmód megváltoztatásáról, az internálótáborok megszüntetéséről, az ártatlanul bebörtönzöttek szabadon bocsátásáról (ez azonban nagyon szelektíven és vontatottan haladt) és a káderpolitika átalakításáról is. Jóváhagyták a Nagy Imre miniszterelnökké választására tett javaslatot. Átalakították a Politikai Bizottságot is, tagjainak fele távozott, köztük Farkas és Révai, de új tag csupán egy került be és Rákosi maradt a főtitkár. Ez jól jelezte a változások korlátait, azt, hogy a korábbi vezetés második vonala viselte a személyes felelősséget és csupán a belső erőegyensúly eltolódása következett be, a felborulása nem.
| |||