„Sztrájk” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Magyarországon: 1972 -> 1872 |
a →Magyarországon: egyértelműsítés - Teleki Pál |
||
54. sor:
Az [[imperializmus]] magyarországi viszonyai között a sztrájkmozgalom a forradalmi hullámok idején érte el csúcspontját és egyre gyakrabban és határozottabban öltött politikai jelleget. ([[1915]], [[1907]], [[1912]]). A [[Nagy Októberi Szocialista Forradalom]] hatására kibontakozott sztrájkhullám két nagy általános politikai tömegsztrájkra vezetett [[1918]] januárjában és júniusában. Általános sztrájk jelezte [[1918]]. [[október 31.|október 31]]-én a magyarországi polgári demokratikus forradalmat győzelemre vivő munkásosztály erejét is. [[1919]]. [[március 20.|március 20]]-án a nyomdászok sztrájkokkal követelték többek között a letartóztatott [[kommunista]] vezetők szabadon bocsátást.
A [[Magyarországi Tanácsköztársaság|Tanácsköztársaság]] bukása után a Horthy rendszer terrorintézkedésekkel, törvényhozás útján, a fontosabb vállalatok (főleg a szénbányák) katonai igazgatás alá helyezésével igyekezett elejét venni a sztrájkoknak, illetve - a követelések teljesítése nélkül vagy minimális teljesítésükkel - mielőbb beszüntetni azokat. Mindennek ellenére már [[1919]]. [[szeptember 6.|szeptember 6]]-án sztrájkba léptek a [[tatabánya]]i vidék bányászai, és csak fegyveres harcban (amelynek 7 bányász esett áldozatul) tudták a [[csendőr]]ök a bányába kényszeríteni őket. [[1920]]-ban 15 bányatelepen 7 sztrájk alkalmával 17 000, [[1922]]-ben 33 bányatelepen 11 sztrájkban 25 070, [[1924]]-ben pedig 103 telepen 67 sztrájkban már 46 200 bányász sztrájkolt. Az ellenforradalmi rendszer idején az [[Magyarországi Szociáldemokrata Párt|SZDP]] és a [[szakszervezet]]ek jobboldali vezetőinek munkásáruló tevékenysége ellenére jelentős sztrájkokra került sor. Az illegális [[Kommunisták Magyarországi Pártja|KMP]] szervezetének megszilárdulásával fokozódott a sztrájkok szervezésében a [[kommunista]] befolyás. A sorozatos bányász sztrájkok közül kiemelkedik a [[salgótarján]]i bányászok és bányászasszonyok éhségfelvonulása [[1926]]. [[április 27.|április 27]]-én, a [[pilisvörösvár]]i bányászok éhségfelvonulása [[1928]] decemberében, a [[pécs]]i bányászok föld alatti sztrájkja [[1934]]-ben, a vasasok harcai közül jelentősebbek az [[1922]]. évi 5 hetes sztrájk, a [[Budapest XXI. kerülete|csepeliek]] (18 000 vasmunkás) [[1927]]. évi sztrájkja. Nehezebbé váltak a sztrájkmozgalmak a [[nagy gazdasági világválság]]ot követő [[munkanélküliség]] idején. [[1935]]-ben a sztrájkok is hozzájárultak ahhoz, hogy a munkásosztály meg tudja akadályozni [[Gömbös Gyula]] - az [[Magyarországi Szociáldemokrata Párt|SZDP]] jobboldali vezetőinek támogatásával készült - tervét a [[szakszervezet]]ek feloszlatására. Az [[1930-as évek]]ben a legjelentősebb a nagy építőipari sztrájk volt. [[1935]]-ben, melynek vezetői között jelentős helyet foglaltak el a kommunisták. A [[második világháború]]ra való felkészülés során [[Teleki Pál (politikus)|Teleki Pál]] által [[1939]] szeptemberében hozott törvény a kivételes hatalomról, majd az [[1941]]-ben életbe lépett honvédelmi munkaszolgálat rendkívül nehézzé tette a sztrájkok szervezését. Ennek ellenére ismételten sor került sztrájkokra ([[1942]]-ben a mezőgazdasági munkások, [[1943]]-ban a [[Budapest XXI. kerülete|csepeliek]], [[1944]]-ben a [[pécs]]i bányászok sztrájkoltak), s az [[1944]] végi kiürítési parancsokat megtagadó akciók ([[Diósgyőr]], [[Budapest XXI. kerülete|Csepel]], [[Győr]], stb.) lényegükben általános sztrájkok voltak.
Az új [[kommunista]] [[diktatúra]] a sztrájkot, az autonóm munkásszerveződést erősebben üldözte, mint azt korábban bármikor tették. A névleges munkáshatalom, az állítólagos „munkásállam” nem ismerhette el, hogy rajta kívül és vele szemben létezik önálló munkásérdek, érdekképviselet.
| |||