„Hibernáció” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Vessző utáni szóközhiány, egyéb apróság javítása AWB
Címkék: Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés
4. sor:
 
==Az emberi „téli álom”==
Sok kutatócsoport tanulmányozza jelenleg is, hogyan lehetnelehnngzgffhgzgxuvdgcxcvgsjeetne az állatvilágban oly jól működő téli álmot megvalósítani embereken.
 
Egyes vélemények szerint a teljes emberi test folyékony [[nitrogén]]ben történő lefagyasztásával visszafordítható lenne a halál. Az [[orvostudomány]] fejlődése lehetővé fogja tenni a „hibernált” testek újraélesztését. Mindez még nem bizonyított, de például az amerikai [[Alcor Alapítvány]] már több éve kínál ilyen szolgáltatást 150 ezer [[amerikai dollár|dollár]]ért. Az első lefagyasztást 1976-ban végezték el, jelenleg pedig 74 személyt tárolnak ezen a módon. Újraélesztésre mindeddig még egyetlen esetben sem került sor; a cég elképzelései szerint ezt csak a jövőben kifejlesztendő eljárások, például a [[molekuláris nanotechnológia]]i módszerek fogják lehetővé tenni, akár már száz éven belül.