Wikipédia

„Mercury–Atlas–6” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
a hivatkozás áthelyezése az írásjel mögé, dupla írásjel javítása, egyéb apróság AWB
aNincs szerkesztési összefoglaló
32. sor:
|honlap =
}}
A '''Mercury–Atlas–6''' a [[Mercury-program]] harmadik repülése volt űrhajóssal a fedélzeten, egyben az első olyan repülés, amelyben a NASA Föld körüli keringésbe állított egy űrhajót. Az utasától '''Friendship 7''' [[rádió]] hívójelet kapott [[űrhajó]] [[1962]]. [[február 20.|február 20]]-án startolt [[Cape Canaveral]]-ről, utasa [[John Glenn]] – az [[Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága|amerikai tengerészgyalogság]] berepülőpilótájából az [[Mercury Seven|Eredeti Hetek]] tagjaként űrhajóssá vált [[Rendfokozat|ezredes]] – volt. A felszálláshoz először használták az [[Atlas-rakéta|Atlas-rakétát]] emberrel a fedélzeten (maga a repülés is leginkább a rakéta korábbi hibáit kijavítandó tesztrepülések csúszásai miatt késett 1962 februárjáig).
 
A repülés három [[Föld]] körüli keringésig tartott, 4 óra 55 perc 23 másodperc időtartamban. Az űrhajó egy 32,5°-os pályahajlású, 265x159 km-es [[Ellipszis (görbe)|ellipszispályán]] keringett [[bolygó]]nk körül, 88,5 perc alatt megtéve egy Föld körüli fordulatot. A repülés idejére a [[NASA]] egy földi rádióállomásokból és követőhajókból álló, a teljes körre kiterjedő – ám a kört teljesen le nem fedő – követőhálózatot állított fel, amely tartotta az űrhajóssal a kapcsolatot a repülés során.
91. sor:
 
==== Mercury–Atlas–3 ====
[[Fájl:Mercury-Atlas 3 launch.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|A Mercury–Atlas–3 startja [[Cape Canaveral]]-en [[1961]]. [[április 25.|április 25]]-én)]]
 
Az első sikeres Atlas rakéta tesztet követően megkezdődött a következő teszt előkészítése. Az biztossá vált, hogy erre a tesztre a D-100-as gyártási számú, továbbfejlesztett rakétát használják majd – a 8-as számú Mercury kabinnal. A továbbfejlesztés a rakéta oldalfalának vastagabb anyagra cserélése volt, amely nagyobb szerkezeti stabilitást ígért, kiküszöbölendő a Mercury–Atlas–1 ilyen okból történt balesetét. Az eredeti tervek szerint az Atlas egy hosszú röppályájú ballisztikus repülésre vitte volna a Mercury kabint az Atlanti-óceán felett (a Mercury-Redstone űrugrások 400-500 kilométeres repülése helyett 2000-2500 kilométerre), ám Gagarin repülését követően teljesen átírták a repülési tervet és immár egy egy fordulatos orbitális út került a tervekbe. Az űrhajóba ezen kívül egy [[robot]] úrhajóst is ültettek, „aki” amellett, hogy különböző műszereket fogadott a testébe, a repülés során fellépő terhelések mérésére egy speciális szivattyúrendszerrel a [[légzés]] imitálására is képes volt, így tesztelve az életfenntartó rendszer működését is. A „B-terv” szerint, ha az Atlas rakéta nem érte volna el a megfelelő sebességet, akkor a repülés bárhol megszakítható lett volna az Atlanti-óceán felett és átalakult volna az eredetileg tervezett szuborbitális repüléshez legalábbis hasonló küldetéssé.<ref name="TNO_ch10_9">{{cite web|url=http://history.nasa.gov/SP-4201/ch10-9.htm|title=This New Ocean: A History of Project Mercury – "News will be Worse Before it is Better:" MA-3 and LJ-5B|author=Floyd S. Swenson Jr., James M. Grimwood és Charles C. Alexander|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2016-03-11}}</ref>
120. sor:
[[Fájl:Chimpanzee Enos before the flight of Mercury-Atlas 5.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Enos a speciális ülésben]]
 
Az [[Atlas (hordozórakéta)|Atlas rakéta]] megbízhatatlansága miatt – és az időbeli csúszás ellenére – a NASA vezetése úgy döntött, hogy mielőtt egy űrhajóssal a fedélzeten indítana el egy űrhajót a [[Föld]] körüli pályára, az űrugrásoknál alkalmazott menetrendet alkalmazza és előbb egy [[csimpánz]]zal végeznek tesztrepülést. Ehhez felkészítettek egy Atlas rakétát (Atlas 93-D) és egy Mercury űrhajót (9-es számú) a repülésre, valamint Cape Canaveral-reCanaveralre telepítettek a [[Holloman légibázis]]ról egy öt [[Majomalkatúak|majomból]] és felkészítőikből, állatorvosokból álló csoportot. A majmokkal egy úgynevezett négy problémás ciklust gyakoroltattak, amely az űrbeli munkavégzést [[Szimuláció|szimulálta]] és amelyet majd később az űrrepülésen is kellett végezniük. Ebben a majmoknak különböző fényjelekre kellett jobb vagy bal mancsukkal meghúzni két kart a felvillanó fényeknek megfelelően, a téves választ gyenge [[Elektromos áram|áram]]ütéssel büntette a rendszer. Aztán egy zöld fény felvillanását követően húsz másodperc késleltetéssel kellett egy kart lenyomni, amely után [[víz|vizet]] kapott a majom (ezt nem kísérte áramütés, ha nem sikerült, ám addig kellett ismételni, amíg nem volt helyes az időzítés). Harmadikként pontosan 50-szer kellett egy kart meghúzni, amire egy [[banán]]darabot kapott a majom. Végül a negyedik tesztben [[háromszög]]eket, [[négyzet]]eket és [[Kör (geometria)|kör]]öket villantott fel a kijelző (hármat egy sorban, két egyformát és egy különbözőt), az alanynak ki kellett választania a sorba nem illő [[szimbólum]]ot, természetesen ismét áramütéssel büntetve a tévesztést. Az ötfős majomcsoportból az orvosok végül Enost, a hím csimpánzt választották ki (Az Enos [[Héber nyelv|héber]]ül és [[Ógörög nyelv|görög]]ül „embert” jelent, előtte csak lajstromszámon, 81-es csimpánzként tartották számon a repülésre kijelölt egyedet).<ref name="TNO_Ch12_7">{{cite web|url=http://history.nasa.gov/SP-4201/ch12-7.htm|title=This New Ocean: A History of Project Mercury – Chimpanzee into Orbit|author=Floyd S. Swenson Jr., James M. Grimwood és Charles C. Alexander|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2016-04-18}}</ref>
 
A Mercury–Atlas–5 [[196]]1. [[november 29.|november 29]]-én szállt fel és rendben pályára állt a Föld körül, csak kisebb érzékelőhibák merültek fel, amelyek nem befolyásolták a repülést érdemben. Enos a kiképzésének megfelelően folytatta a gyakorlatokat a fenti négy problémás ciklusban. A második keringésben azonban sorozatos problémák kezdtek felmerülni. A kellemetlenebbik az volt, hogy a majmot akkor is áramütéssel kezdte büntetni a rendszer, amikor az helyesen válaszolt, így a teszt kezdett hamis eredményeket hozni, valamint amikor a majom dühében letépte az életfunkciókat mérő [[Érzékelő|szenzorokat]], az orvosi adatok gyűjtése meg is szűnt. Azonban ennél komolyabb probléma volt az egyik kormányfúvóka hibája. Egy, az üzemanyag vezetékbe jutott fémszilánk miatt a fúvóka rendellenesen működött, ezért az űrhajó térbeli helyzete eltért a megfelelőtől. Az automatika ezt időről-időre a többi fúvókával korrigálta, ám ez a vártnál több üzemanyag felhasználását eredményezte. A hiba azzal fenyegetett, hogy a tervezett harmadik keringés végére kifogy a kormányfúvókákat működtető hajtóanyag és a fékezéshez nem lehet megfelelő helyzetbe állítani az űrhajót és így nem lehet a tervezett időben lehozni a pályájáról. Chris Kraft, a repülés vezetője ezért a második keringés végén úgy döntött, hogy lerövidítik a repülést és lehozzák Enost. A leszállás tökéletesen sikerült, a [[Mercury űrhajó]] az [[Atlanti-óceán]]on szállt le két keringés, 3 óra 20 perc 59 másodperc repülés után, [[Bermuda]] szigete mellett. Az utólagos értékelések sikeresnek ítélték az utat, így a teszt megnyitotta az utat az emberrel végzett orbitális repülés előtt.<ref name="TNO_Ch12_7"/>
207. sor:
 
===John Glenn „diadalmenete”===
[[Fájl:Astronaut John Glenn being Honored - GPN-2000-000607.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|[[John F. Kennedy]] kitünteti John Glennt Cape Canaveral-enCanaveralen]]
 
John Glenn a repülés után éppolyan nemzeti hősi státuszba emelkedett, mint Alan Shepard alig tíz hónappal korábban. Az amerikai nemzet iránta megnyilvánuló háláját maga John F. Kennedy elnök fejezte ki, amikor Cape Canaveralre látogatott [[1962]]. [[február 23.|február 23]]-án (a Glennt érintő vizsgálatok és adatgyűjtés végére) és személyesen adta át neki a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet. A ceremóniát egy néhány napos körút követte az Egyesült Államokban, amelynek során Glennt mindenütt hatalmas ünneplés fogadta. Február 26.-án Washingtonba látogatott, ahol százezrek ünnepelték az [[eső]] ellenére. A fővárosban a [[Az Egyesült Államok Kongresszusa|Kongresszus]] fogadta, ahol egy 20 perces – nem hivatalos – jelentést tett a repülésről. Ezt követően, március 1.-én [[New York]] fogadta, ahol a [[Broadway]]-n (a [[Hősök Kanyonja|Hősök Kanyonjában]]) az amerikai hősöknek kijáró [[konfetti]]s felvonulással (ún. Ticker Tape Parade) fogadták a nyitott kocsin a tömeg sorfala között integető űrhajóst. Másnap, még mindig New Yorkban az [[Egyesült Nemzetek Szervezete|ENSZ]] székházában rendeztek Glennek fogadást. Március 3.-án egy sokkal kisebb település várta Glennt, a 2300 lakosú New Concordban 75&nbsp;000 ember tolongott, hogy láthassa a szülővárosába látogató űrhajóst.<ref name="TNO_ch13_05">{{cite web|url=http://www.hq.nasa.gov/office/pao/History/SP-4201/ch13-5.htm|title=This New Ocean: A History of Project Mercury – The Hero|author=Floyd S. Swenson Jr., James M. Grimwood és Charles C. Alexander|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2016-04-12}}</ref>
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Mercury–Atlas–6”