„Mercury–Atlas–6” változatai közötti eltérés

A '''Mercury–Atlas–6''' a [[Mercury-program]] harmadik repülése volt űrhajóssal a fedélzeten, egyben az első olyan repülés, amelyben a NASA Föld körüli keringésbe állított egy űrhajót. Az utasától '''Friendship 7''' [[rádió]] hívójelet kapott [[űrhajó]] [[1962]]. [[február 20.|február 20]]-án startolt [[Cape Canaveral]]ről, utasa [[John Glenn]] – az [[Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága|amerikai tengerészgyalogság]] berepülőpilótájából az [[Mercury Seven|Eredeti Hetek]] tagjaként űrhajóssá vált [[Rendfokozat|ezredes]] – volt. A felszálláshoz először használták az [[Atlas-rakéta|Atlas-rakétát]] emberrel a fedélzeten (maga a repülés is leginkább a rakéta korábbi hibáit kijavítandó tesztrepülések csúszásai miatt késett 1962 februárjáig).

 

 

Glenn számos kisebb problémát oldott meg, illetve a repülés nagy részét beárnyékolta az irányítás aggodalma, hogy – egy később tévesnek bizonyult műszerjelzés miatt – a [[hőpajzs]] leeshet a [[belépés a légkörbe|légkörbe lépés]] közben és az űrhajó utasával együtt eléghet. Emellett egy rejtély is felbukkant a repülés során, valahol a [[Csendes-óceán]] felett Glenn apró szikrákat látott áramlani az űrhajó körül, amely jelenségre csak a következő repülés során sikerült magyarázatot találni, a napsütés hatására a kabinról leváló apró jégszilánkokban. A leszállás az [[Atlanti-óceán]]on történt a harmadik keringés végén, mintegy 64 kilométerrel a tervezett leszállási pont mellett. Glennt a USS Noa romboló vette a fedélzetére.