„Paul Dukas” változatai közötti eltérés

 

===Ifjúkora===

Dukas számos díjat nyert, köztük a rangos [[Római-díj]] második helyét, a ''Velléda'' című kantátájával, [[1888]]-ban.<ref name=mq/> Csalódottságában, hogy nem sikerült elnyernie az 1. helyezést, [[1889]]-ben otthagyta a konzervatóriumot.<ref name=mt>[http://www.jstor.org/stable/920194 "Paul Dukas",] ''The Musical Times'', July 1935, pp. 655–656, accessed 17 March 2011 (előfizetéses)</ref> A kötelező katonai szolgálat letöltése után kezdte meg kettős karrierjét, mint zeneszerző és zenekritikus.<ref name=mq/>

 

 

[[1899]]-ben még egyszer az operakomponálás felé fordult. Második kísérletét, a ''L'arbre de science''-t (A tudás fája) befejezetlenül hagyta, de még ugyanabban az évben elkezdett dolgozni egyetlen befejezett operáján, az ''Ariane et Barbe-bleue''-n (Ariadné és a Kékszakáll), amely [[Maurice Maeterlinck]] librettóján alapul.<ref name=ocm>Arnold, Denis and Richard Langham Smith. [http://www.oxfordmusiconline.com/subscriber/article/opr/t114/e2110 "Dukas, Paul (Abraham)."] ''The Oxford Companion to Music''. Ed. Alison Latham, Oxford Music Online, accessed 19 March 2011 (előfizetéses)</ref> Az író a szövegkönyvet [[Edvard Grieg]]nek szánta, de 1899-ben mégis felajánlotta Dukas-nak.<ref name=pog/> Dukas hét évig dolgozott rajta és végül az ''Opéra-Comique''-ban mutatták be, [[1907]]-ben.<ref name=grove/>

Ezt az operát gyakran hasonlítják Debussy ''[[Pelléas és Mélisande (opera)|Pelléas et Mélisande]]''-jához, amelyet már akkor bemutattak, amikor még Dukas a saját operáján dolgozott. Nem csupán arról van szó, hogy mindkét mű Maeterlinck-darab megzenésítése, hanem zenei hasonlóságok is felfedezhetők: Dukas még idéz is Debussy művéből.<ref name=ocm/> Bár az opera figyelemre méltó elismerést aratott, sikerét elhomályosította [[Richard Strauss]] nagyszerű művének, a [[Salome (opera)|Salomé]]nak a párizsi bemutatója, pont ugyanabban az időben.<ref name=grove/> Mindazonáltal, Dukas operáját a premier után nem sokkal bemutatták [[Bécs]]ben (ahol igencsak felkeltette Arnold Schönberg körének figyelmét), [[Frankfurt am Main|Frankfurtban]], [[Milánó]]ban és [[New York]]ban.<ref name=grove/> Nem vált a repertoárok rendszeres darabjává, [[Arturo Toscanini]] támogatása ellenére sem, aki sikerrel vezényelte New Yorkban három éven keresztül.<ref>Taubman, Howard. [http://www.jstor.org/stable/739147 "Toscanini in America",]''The Musical Quarterly,'' April 1947, pp. 178–187 (előfizetéses)</ref> [[Thomas Beecham|Sir Thomas Beecham]] pártfogása sem bizonyult elegendőnek, pedig ő úgy jellemezte, hogy „egyike korunk legkitűnőbb lírai drámáinak”,<ref name=l91>Lockspeiser, p. 91</ref> és színpadra állította a [[Royal Opera House|Covent Garden]]ben [[1937]]-ben.<ref>Jefferson, p. 184</ref> Az érdeklődés az [[1990-es évek]]ben éledt fel iránta, amikor Párizsban előadták a ([[Théâtre du Châtelet]]-ban, 1990) és [[Hamburg]]ban ([[Hamburg State Opera|Staatsoper]], 1997),<ref name=grove/> illetve a [[2007]]-ben a párizsi [[Opéra Bastille]]-ben.<ref>[http://www.evene.fr/culture/agenda/ariane-et-barbe-bleue-18726.php " Ariane et Barbe-Bleue",] ''Evene'', accessed 18 March 2011</ref>

 

 

===Kései évek===

 

Életének utolsó éveiben Dukas a zeneszerzés hírneves professzorává vált. Amikor [[Charles-Marie Widor]] erről a posztról [[1927]]-ben visszavonult, Dukas-t nevezték ki a helyére.<ref name=mq/> Emellett a párizsi ''École Normale de Musique''-ben is tanított. Számos tanítványa között találjuk ''Jehan Alain''t, ''Elsa Barraine''-t, ''Francis Chagrin''t, ''Carlos Chávez''t, [[Maurice Duruflé]]t, ''Georges Hugon''t, ''Jean Langlais''-t, [[Olivier Messiaen]]t, ''Manuel Ponce''-t, [[Joaquín Rodrigo]]-t, ''David Van Vactor''t és [[Hszian Hszing-haj|Xian Xinghai]]t.<ref name=l89/><ref name=grove/><ref>[http://www.chesternovello.com/default.aspx?TabId=2431&State_2905=2&ComposerId_2905=248 "Francis Chagrin"], Chester Novello, accessed 19 March 2011</ref> Tanárként konzervatív volt ugyan, de mindig bátorította a tanítványait, például így: „Nyilvánvaló, hogy Ön valóban szereti a zenét. Soha ne feledje, hogy azt a szívével kell írnia, nem a fejével.”<ref name=blakeman/> Tanítási módszeréről azt mondta, hogy „segíteni kell a fiatal muzsikusokat, hogy kifejezzék magukat, összhangban a saját természetükkel. A zene szükségképpen kifejez ''valamit'', de ugyancsak ki kell fejeznie ''valakit'', jelesül: a szerzőjét.”<ref name=mq/> A ''Grove'' felhívja a figyelmet arra is, hogy az [[európa]]i zene történetében való széles jártassága, illetve Rameau, [[Domenico Scarlatti|Scarlatti]] és Beethoven műveinek kiadásában végzett munkája „különleges tekintélyt szerzett neki a történelmi stílusok tanításához.”