„Midász” változatai közötti eltérés

Már gyermekkorában az istenek csodás módon előre tudatták vele, hogy földi javakkal bőségesen meg fogják áldani: hangyák búzaszemeket hordoztak a szájába. [Cic. Div. 1, 36.] Később aztán híres rózsaligetek kerültek birtokába, tele az ókori mítosz csodálatos növényeivel, a hatvanlevelű (szirmú) vadrózsákkal, melyek a hagyomány szerint Macedóniában a Bermius hegység<ref>http://mek.oszk.hu/03400/03410/html/1248.html</ref> aljában tenyésztek.

 

[[Fájl:Lydia terjeszkedése-hu.svg|bélyegkép|keretezett|Lüdia magterülete és legnagyobb kiterjedése. Keleti határa a Halys folyó (ma Kızılırmak) volt.]]

Midasz kapzsiságában egy meggondolatlan kívánságot kockáztatott; azt kívánta ugyanis, hogy mindaz, amit testével megérint, nyomban arannyá változzék. Mikor aztán hazafelé tartott, a legkülönbözőbb tárgyakon kipróbálta az isteni ajándékból benne rejlő erőt; ámde öröme csakhamar rémületre fordult, mert az étel is, meg az ital is arannyá változott, úgyhogy látta, miképp a sok kincsnek közepette étlen-szomjan kell majd elvesznie. Könyörgött tehát Dionysushoz, hogy vegye el tőle a végzetes ajándékot, mire az isten megparancsolta neki, hogy fürödjék meg a Pactolus<ref>http://mek.niif.hu/03400/03410/html/6015.html</ref> vizében, mely azóta aranyszemcséket görgetett hullámaiban. [Ov. met. 11, 90 skk.] Ennek a mondának vannak más változatai is, melyek hol arra a helyre nézve térnek el, a hol Midasz Silenust találta (elfogta), hol a módra nézve, ahogyan Silenus (Satyrus) Midasz hatalmába került. Az egyik változathoz képest az elfogás az úgynevezett Midasz-forrás mellett történt [[Ankara|Ancyra]] város határában, mely város alapítójául Midaszt ünnepelték. [Paus. 1, 4, 5.] Más változatok szerint ennek az elfogásnak színhelye Thymbrium és Tyraeum (Xen. an. 1, 2, 13), sőt a [[Pannonia (provincia)|pannóniai]] határ a maedusok<ref>http://mek.niif.hu/03400/03410/html/4814.html</ref> és [[Pannonok|paeonok]] telepes helyei között valahol a [[Vardar]] és [[Marica (folyó)|Maricza]] közelében. [Athen. 2, 45C.] Az elfogás módját a legtöbb hagyomány úgy adta elő, hogy elmondja, miképp Midasz bort vegyített a forrás vizébe. A mit sem sejtő isten ivott a forrásból, álomba merült és így Midasznak foglya lett. Hogy miért akarta Midasz az istent hatalmába keríteni, arra a hagyomány úgy felel, hogy a király vágyódott az isten bölcsessége után (Aristot. ap. Plut. consol. 27), melyet Silenus nagyon nem szívesen árult el, és midőn végre beszédre határozta el magát, minden bölcsességét abban foglalta össze, hogy a legnagyobb szerencse az emberre, ha nem születik meg, de ha már megszületett, minél rövidebb ideig látja a napvilágot. Az ókori monda így hozta összefüggésbe Szilenusszal Midaszt, aki nyilván nem egyéb, mint valami jótékony természeti erőnek megszemélyesítése, ellátva állatias külsőségekkel, első sorban a [[Satyrus|satyrusokra]] emlékeztető állatfülekkel (szamárfülekkel), melyeknek eredetét a későbbi monda úgy magyarázta, hogy Midasz egyszer megunván kincseinek terhét, az erdőségbe menekült és kizárólag [[Pán]] isten tiszteletének szentelte idejét. De balvégzete itt is utolérte. A Tmolus hegy<ref>http://mek.niif.hu/03400/03410/html/8566.html</ref> felé vette útját; épp akkor, midőn Pán és [[Apollón|Apolló]] a hegy istene előtt dalnokversenyre keltek. Tmolus, Apollo javára döntött, amit Midas, anélkül hogy valaki kérdezte volna, hangos bírálatnak tárgyává tett. Ezért büntetésül szamárfülei nőttek, melyeket csak úgy tudott eltitkolni, hogy szép gyöngyös tiarát viselt, a mely a füleket eltakarta. Midasz király udvari fodrásza előtt azonban a dolog még sem maradhatott titokban, s ez a titok, melyet elárulnia egyértelmű volt a halállal, ónsúllyal nehezedett a csacska emberre. Hogy magán némiképp könnyítsen, vermet ásott, ebbe belesúgta a titkot, és aztán a kiásott földet ismét visszatette. De a verem helyén [[sás]] és [[nád]] nőtt, a nádszálak suttogtak, amint a szél ingatta, és egyszerre csak ország-világ azt hallotta, hogy: «Midasz királynak szamárfülei vannak!» Ez a monda, melyet a költészetben [[Publius Ovidius Naso|Ovidius]] örökített meg (met. 11, 146 skk.), igen erős nyomot hagyott a népköltésben és csekély változatokkal jóformán az összes [[Indo-európai nyelvcsalád|indo-európai]], sőt részben a [[Turáni nyelvek|turáni népek]] költészetében is előfordul. Megvan az újgörögöknél («a kecskefülű király»), [[Szerbek|szerbeknél]] ([[Traianus római császár|Troján császár]]), [[Bosnyákok|bosnyákoknál]], [[Írország|Irhonban]] és [[Wales]]ben (ide sorolandó a Tristan monda lófülű Marc királya); megvan [[Olaszország]]ban és [[Portugália|Portugál]]ban; [[India|Indiában]] és a [[mongolok]]nál (az irodalmat l. alább).