„Szerzői jog” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 78.92.48.31 (vita) szerkesztéséről Linkoman szerkesztésére
127. sor:
Míg a kormányok már hosszú ideje adományoztak [[monopólium]]okat – például a kiadóknak nyomtatott könyveik árusítására, - a modern szerzői jog [[Stuart Anna statútuma|Stuart Anna statútumától]] számítható. Ez az [[1710]]-es döntés mondta ki először azt, hogy a szerzők, és nem a kiadók kell, hogy haszonélvezői legyenek a védelmi törvényeknek valamint védelmet biztosított a vevők részére a kiadókkal szemben úgy, hogy az eladás után ne kontrollálhassák a nyomtatott termékeket. A döntés ezen túl 28 évben határozta meg ezen kizárólagos jogok biztosításának idejét, ami után a művek közkinccsé válnak.
 
Az [[1886]]-os [[Berni Uniós Egyezmény]] határozta meg először a szuverén államok közötti szerzői jogok biztosítását. (Ezeket később az [[1952]]. évi [[Egyetemes Egyezmény]] is szabályozta, de ennek mára már csupán történelmi jelentősége van.) A Berni Uniós Egyezmény alapján a szerzői jogok a kreatív mű megalkotásától jönnek létre: a szerzőnek nem szükséges azt bejegyeztetnie, vagy e jogának elismerését kérvényeznie. A szerzői mű létrejöttével (írott formában, vagy bármilyen egyéb fizikai módon) a szerző automatikusan kizárólagos joggal rendelkezik minden a művet, vagy annak feldolgozásait illetően egészen a védelmi idő lejártáig (vagy egyes országokban addig, míg az alkotó kifejezetten le nem mond ezen jogokról). jog
 
== A szerzői jog kritikája ==