„Billy Wilder” változatai közötti eltérés

Max Wilder és Eugenia Dittler gyermekeként született. Családja [[Bécs]]be költözött. Egyetemi tanulmányait a [[Bécsi Egyetem]] jogi karán végezte. Wilder sportújságíróként kezdte pályafutását. Ezután [[Berlin]]be ment. 1926-1929 között [[Berlin]]ben a ''Die Stunde'' riportere, valamint a ''Nachtausgabe'' szerkesztője volt. 1929-1933 között forgatókönyvíró volt. 1930-ban készült el első forgatókönyves filmje, az ''Emberek vasárnap''. 1933-tól rendező [[Franciaország]]ban. Miután megérkezett [[Hollywood]]ba 1933-ban, forgatókönyvíróként folytatta pályafutását. 1934-ben az [[Amerikai Egyesült Államok]]ba költözött (amerikai állampolgár is lett), és még ugyanebben az évben debütált első rendezői filmjével, a ''Rosszcsont''tal. 1934-ben volt első jelentős forgatókönyvírói sikere a ''Ninocska'' című filmmel. 1942-től rendezett. A [[második világháború]] idején veszítette el édesanyját, mamáját és mostohaapját, akik az [[auschwitzi koncentrációs tábor]]ban haltak meg. Az 1944-es ''Gyilkos vagyok'' című filmjét a legjobb rendezői és forgatókönyvírói díjra jelölték. Egy évvel később Wilder kiérdemelte a legjobb rendező és legjobb forgatókönyvírói díjat a ''[[Férfiszenvedély]]'' című filmjéért. 1950-ben ő írta és rendezte az ''Alkony sugárút'' című filmet is. 1951 óta producerként is dolgozott. Az 1950-es években Wilder több filmet is rendezett: ''A 17-es fogolytábor''t (1953) és ''[[A vád tanúja (film)|A vád tanújá]]''t (1957), ''[[Van, aki forrón szereti]]'' (1959). Az 1960-as években olyan filmekben dolgozott, mint például az ''Egy, kettő, három'' (1961), ''Irma, te édes'' (1963) és a ''Csókolj meg, tökfej!'' (1964). 1981-ben nyugdíjba vonult. 1988-ban elnyerte az [[Irving G. Thalberg-emlékdíj]]at.

[[Kategória:Zsidó- amerikaiak]]