„II. Henrik angol király” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
72. sor:
Koronázása után nem sokkal Henrik király követséget menesztett Rómába, [[IV. Adorján pápa|IV. Adriánhoz]]. A küldöttség, amelyet Arnold, Lisieux püspöke vezetett, a pápa engedélyét kérte egy Írország elleni hadjárathoz, amit a pápa a ''[[Laudabiliter]]'' bullában engedélyezett. Elképzelhető, hogy Henriket az angol papság uszította, akik fennhatóságukat ki akarták terjeszteni a független ír egyházra.<ref>Warren, ''Henry II''</ref> Az is elképzelhető, hogy Henrik azért akarta elfoglalni, hogy öccsének, Vilmosnak megfelelő birtokot adjon.
 
Utóbbit alátámasztja, hogy Vilmos nemsokára meghalt és Henrik feledte Írországgal kapcsolatos terveit. A kérdés csak 1166-ban merült fel ismét, amikor az egyik ír herceget, [[Diarmait Mac Murchada|Diarmait Mac Murchadát]]-et elűzte [[Leinster]] közeli birtokairól az ír nagykirály és a herceg Henrik aquitániai udvarában keresett menedéket. Henrik meghallgatta a herceg kérését, és lovagokat, valamint gyalogos katonákat bocsátott a rendelkezésére, hogy segítségére legyenek. A sereg vezére a walesi normann nemes, [[Richard de Clare]], Pembroke második bárója lett, akinek Diarmait lánya kezét ígérte segítségéért cserébe és megtette örökösének.
 
A normann sereg hamarosan sikerrel járt és visszafoglalták a birtokokat, de nemsokára kiderült, hogy Henrik nem önzetlenül segítette Diarmait-ot. 1171-ben partra szállt Írországban és magát kiáltotta ki Írország urának. Minden normann és ír nemest arra kényszerített, hogy hűséget esküdjenek neki és hat hónappal később eltávozott. Henrik sosem tért vissza Írországba, de legkisebb fiát, [[I. János angol király|Jánost]] nevezte meg Írország urának, amikor birtokait felosztotta fiai között.