„Normannok” változatai közötti eltérés

 

Anglia meghódítása betetőzte a normannok katonai sikereit. Büszkeségük határtalan volt: saját országgal és olyan királlyal rendelkeztek, aki egyenrangú a francia királlyal. Az angol alattvalóknak az volt a fontos, hogy az országukban rend és nyugalom legyen, és azt a királyt támogatták, aki ezt megteremtette. Így fordulhatott elő, hogy majdnem 40 évvel a hastingsi csata után Vilmos fia, I. Henrik a testvére, Róbert normann herceg ellenében angol segítséggel szerezte meg a trónt; a [[Tinchebrai]] melletti csatában most az angol íjászok bizonyultak jobbnak. Az utódlásért folytatott harc közben elmélyültek az ellentétek a jórészt Angliában élő normannok és a Normandiában élő normannok között, ezért elkerülhetetlenül bekövetkezett a szakítás: amikor [[1204]]-ben [[I. János angol király|János király]] elveszítette Normandiát, s a normann uraknak választaniuk kellett, immár nem Anglia és Normandia, hanem Anglia és [[Franciaország]] között választottak. Döntésüket természetesen befolyásolta az a tény, hogy kinek hol voltak nagyobb, gazdagabb birtokai.

A normannok nemcsak hódításaikról, katonai sikereikről voltak nevezetesek, hanem arról is, ahogyan magukévá tették és magasabb szintre emelték a meghódított népek műveltségét. Amikor megalapították Normandiát, igen gyorsan sajátították el a frank [[civilizáció]]t, és európai hírű oktatási intézményeket hoztak létre. A Szicíliai Királyság korának legmagasabb kulturális fokán állt, és [[bizánc]]i stílusú épületei ma is megcsodálhatóak. Angliában Lanfranc és Anzelm olyan sikerrel reformálták meg az angol egyházat, hogy az angol szerzeteseket szívesen hívták Európa minden országába. A [[normann stílus]]ban épült székesegyházak Európa legnagyszerűbb építészeti alkotásai közé tartoznak. Sok történész szerint a normannok voltak a történelem legtürelmesebb, legmegértőbb kultúrapártolói.