Wikipédia

„Gustave Flaubert” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
a kékít
47. sor:
 
== Művei ==
Műveinek tárgya olykor a történelmi múlt (''Szent Antal megkísértése'', ''Szalambó''), olykor a jelenkor (''[[Bovaryné]]'', ''Érzelmek iskolája'', ''Bouvard és Pécuchet''). A Szalambó romantikus indíttatású történelmi freskó-hátteréhez ([[HannibalHannibál (karthágói hadvezér)|Hannibál kora]]) Flaubert rengeteg történelmi tanulmányt folytatott, holott a korrajz, bármily hitelesnek szánta is, csupán pompázatos háttér marad, mert a regény lényege az aprólékosan kidolgozott lélektani motívumok szövevényében rejlik.
 
* A ''[[Bovaryné]] (Madame Bovary,'' 1857) egy vidéki orvos feleségének, Emmának, saját ostoba és korlátolt környezetébe szépségével és érzékenységével nem illő, unatkozó fiatal nő többszörös szerelmi csalódását rajzolja meg. A férjétől házasságuk óta idegenkedő Emma hamis romantikus olvasmányok és képzelgések érzelmi rabja, életét csak a szerelmi mámorral véli megvalósíthatni. Mindkét szerelme kihasználja és megalázza, Bovaryné az öngyilkosságba menekül.
53. sor:
* A ''[[Szalambó]] (Salammbô,'' 1862) az ókori Karthágóban játszódik, három évszázaddal Krisztus előtt. A Bovaryné megjelenése után, 1858 áprilisába-júniusában Flaubert Tunéziában járt, hogy a regény díszleteivel ismerkedjen. A regény Karthágó és az ellene fellázadt zsoldosok harcát meséli el. Főszereplői Matho, a zsoldosok vezetője, Hamilkar, a várost védő katonák irányítója, illetve a címszerepló Szalambó, Hamilkar lánya, papnő, akibe Matho reménytelenül szerelmes.
 
* Az ''[[Érzelmek iskolája]]'' ''(L’Éducation sentimentale,'' 1862) nagyobb epikus távlatban követi végig egy jóakaratú, semmiben nem alávaló és semmiben nem kiemelkedő fiatalember, Frédéric Moreau ifjúságát, szerelmi megpróbáltatásait a párizsi irodalmi és közéletben. Frédéric igazi "mellékszereplő"„mellékszereplő”, és Flaubert épp abban tér el erősen [[Honoré de Balzac|Balzac]] ábrázolásmódjától, hogy mindvégig e mellékszereplő szemhatárán belül marad, ráadásul Frédéric – és barátai – nem kalandorok, hanem szürke figurák. Semmi romantikus, igazi „kaland” nem bontakozódik ki a regényben, illetve, ami igen, az a legkevésbé sem lesz romantikus, inkább illúzióromboló. Az „elveszett illúzióknak”, Balzac hangütésétől eltérően itt már nincs tragikuma és hősiessége, az elmulasztott kalandok és lehetőségek ugyanolyan ostobaságoknak látszanak, mint az a kevés, mely megvalósulhatott belőlük. A regény egyik bravúrja az [[1848. februári forradalom|1848-as párizsi forradalom]] rajza: Frédéric ennek is csak közeli-távolabbi szemlélője marad, miként a regény végén [[III. Napóleon francia császár|Charles-Louis Bonaparte]] tábornok 1851. decemberi véres hatalomra jutásának. Az ''Érzelmek iskolája'' felhasznál bizonyos önéletrajzi motívumokat. Frédéric életre szóló szerelmének rajzához egy ismert párizsi műkereskedő felesége (Madame Schlesinger) szolgált modellül, a könyvben nagy szerepet játszó, fontos irodalmi szalont vezető „Múzsa” alakjában a kortársak [[Charles Baudelaire|Baudelaire]] egyik múzsájára ismertek.
 
* A ''[[Bouvard és Pécuchet]]'' (''Bouvard et Pécuchet'', 1881) utolsó, befejezetlenül maradt műve. Eddigi könyveiben is pátosz és romantika nélküli hangon, gyakran szenvtelennek látszó tárgyilagossággal, még gyakrabban ironikus távolságtartással rajzolta meg történetét és figuráit – bár a fogalommá vált flaubert-i szenvtelenség ''(impassibilité)'' nem egyedüli dallama írásművészetének. Utolsó regényében a gyilkos erejű, tárgyilagos, sőt idegenkedő irónia felerősödik. Két barátságba keveredő hivatalnok–kispolgárról szól, akik örökség révén pénzhez jutnak, és feladva irodai munkájukat a legkülönbözőbb vállalkozásokba fognak, melyek mind tragikomikus kudarccal végződnek. A két balek hol a mezőgazdaságot, hol az orvostudományt akarja megreformálni, hol technikai találmányokkal próbálkoznak, hol régészettel. Bouvard és Pécuchet tragikomikus szellemi „fejlődése” egyúttal az emberiség örökös kudarcait is példázza. Az író mély idegenkedését csak felerősíti a könyv mellékleteként szolgáló „Közhelyszótár” (''Dictionnaire des idées reçues'', 1913), tele a korabeli köznyelv és sajtó ostoba kliséivel.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Gustave_Flaubert”