„Gustave Flaubert” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a kékít |
|||
47. sor:
== Művei ==
Műveinek tárgya olykor a történelmi múlt (''Szent Antal megkísértése'', ''Szalambó''), olykor a jelenkor (''[[Bovaryné]]'', ''Érzelmek iskolája'', ''Bouvard és Pécuchet''). A Szalambó romantikus indíttatású történelmi freskó-hátteréhez ([[
* A ''[[Bovaryné]] (Madame Bovary,'' 1857) egy vidéki orvos feleségének, Emmának, saját ostoba és korlátolt környezetébe szépségével és érzékenységével nem illő, unatkozó fiatal nő többszörös szerelmi csalódását rajzolja meg. A férjétől házasságuk óta idegenkedő Emma hamis romantikus olvasmányok és képzelgések érzelmi rabja, életét csak a szerelmi mámorral véli megvalósíthatni. Mindkét szerelme kihasználja és megalázza, Bovaryné az öngyilkosságba menekül.
53. sor:
* A ''[[Szalambó]] (Salammbô,'' 1862) az ókori Karthágóban játszódik, három évszázaddal Krisztus előtt. A Bovaryné megjelenése után, 1858 áprilisába-júniusában Flaubert Tunéziában járt, hogy a regény díszleteivel ismerkedjen. A regény Karthágó és az ellene fellázadt zsoldosok harcát meséli el. Főszereplői Matho, a zsoldosok vezetője, Hamilkar, a várost védő katonák irányítója, illetve a címszerepló Szalambó, Hamilkar lánya, papnő, akibe Matho reménytelenül szerelmes.
* Az ''[[Érzelmek iskolája]]'' ''(L’Éducation sentimentale,'' 1862) nagyobb epikus távlatban követi végig egy jóakaratú, semmiben nem alávaló és semmiben nem kiemelkedő fiatalember, Frédéric Moreau ifjúságát, szerelmi megpróbáltatásait a párizsi irodalmi és közéletben. Frédéric igazi
* A ''[[Bouvard és Pécuchet]]'' (''Bouvard et Pécuchet'', 1881) utolsó, befejezetlenül maradt műve. Eddigi könyveiben is pátosz és romantika nélküli hangon, gyakran szenvtelennek látszó tárgyilagossággal, még gyakrabban ironikus távolságtartással rajzolta meg történetét és figuráit – bár a fogalommá vált flaubert-i szenvtelenség ''(impassibilité)'' nem egyedüli dallama írásművészetének. Utolsó regényében a gyilkos erejű, tárgyilagos, sőt idegenkedő irónia felerősödik. Két barátságba keveredő hivatalnok–kispolgárról szól, akik örökség révén pénzhez jutnak, és feladva irodai munkájukat a legkülönbözőbb vállalkozásokba fognak, melyek mind tragikomikus kudarccal végződnek. A két balek hol a mezőgazdaságot, hol az orvostudományt akarja megreformálni, hol technikai találmányokkal próbálkoznak, hol régészettel. Bouvard és Pécuchet tragikomikus szellemi „fejlődése” egyúttal az emberiség örökös kudarcait is példázza. Az író mély idegenkedését csak felerősíti a könyv mellékleteként szolgáló „Közhelyszótár” (''Dictionnaire des idées reçues'', 1913), tele a korabeli köznyelv és sajtó ostoba kliséivel.
|