„VI. Sándor pápa” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a File: → Fájl: |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
52. sor:
=== Nápoly két trón célkeresztjében ===
Az Orsinik bosszút akartak, és nem is volt nehéz megtalálni a megfelelő szövetségeseket. A Giuliano della Rovere által vezetett Della Rovere család már a pápaválasztáskor köztudottan a Borgiák ellensége volt. A konklávén ráadásul Giuliano bíborost az [[aragónia]]i ház által uralt [[Nápoly]] támogatta. [[I. Ferdinánd nápolyi király|I. Ferdinánd]], nápolyi király tehát azonnal a pápa ellen foglalt állást, és követei hamar szövetséget kötöttek [[Milánó]]val, [[Velencei Köztársaság|Velencével]] és [[Firenze|Firenzével]]. Ferdinánd nápolyi király igyekezett megnyerni a szövetségnek Aragóniát is, amelynek élén akkoriban [[II. Ferdinánd aragóniai király|II. Ferdinánd]] állt.
[[Kép:Cantino planisphere (1502).jpg| bélyegkép|balra|300px|1502-ben meghatározott határvonal, a VI. Sándor pápa által kiadott ''Inter caetera divini '' bulla<ref>[http://www.nativeweb.org/pages/legal/indig-inter-caetera.html The Bull Inter Caetera (Alexander VI), May 4, 1493.], nativeweb.org</ref> áldásával létrejött [[tordesillasi szerződés]] jelölte ki a spanyol és portugál hódítások határait.
Azonban a spanyol korona nem akart szembeszállni a pápai hatalommal, mivel féltette új szerzeményeinek sorsát. Spanyolország akkoriban [[Amerika (szuperkontinens)|Amerika]] felfedezésének lázában égett, és a korona a pápa áldását akarta a spanyol hódításokra, elsősorban azért, mert [[Portugália]] is szemet vetett a tengerentúli birtokokra. Ez is mutatja, hogy még a reneszánsz korban is mennyire össze volt fonódva az egyház és az állam. [[1493]]. [[május 4.|május 4-én]] Sándor kiadta az ''Inter caetera divini'' kezdetű [[pápai bulla|bulláját]], amely a [[tordesillasi szerződés]] alapja volt. Sándor ebben úgy döntött, hogy a [[Zöld-foki Köztársaság|Zöld-foki-szigetek]] és [[Haiti]] között húzódó délkör mentén ketté osztja a földgömböt, és ettől keletre a portugálok hódíthattak míg attól nyugatra a spanyolok.
61. sor:
Sándor a nápolyi konfliktus után a kúriában is meg akarta erősíteni helyzetét, ezért [[1493]]-ban tizenkét bíborost kreált. Köztük [[szeptember 20.|szeptember 20-án]] Cesare is megkapta a bíborkalapot, és ami sokkal érdekesebb, ekkor vált kardinálissá [[III. Pál pápa|Alessandro Farnese]], a későbbi III. Pál, aki Sándor akkori ágyasának, ''Giulia Farnese''nek a testvére volt. A szövetséges francia király képviselője, [[Jean Bilhères de Lagraulas]] püspök is ekkor kapta meg a bíborosi kalapot.
Sándor a kollégium átrendezésével már felkészült az elkövetkezendő háborús évekre. Tudta jól, hogy az eszményként maga elé állított Borgia-királyság csak harcokon keresztül és érdekfüggő szövetségeken alapulva jöhet létre. A politikai események mozgatórugói azonban sokkal mélyebben rejlettek, mint Sándor és néhány nemes küzdelme avagy a pápai trón. Akkoriban támadt fel a [[százéves háború]]ból győztesen kikerült [[Franciaország]] külpolitikai ambíciója, és a [[Habsburg-ház]] is kecsegtető jövő elé nézett. Az elmúlt pár évszázadban Itáliában tulajdonképpen hatalmi űr bontakozott ki. A [[Német-római Birodalom]]ban a császár hatalma meggyengült, Franciaország véres háborúban volt lekötve [[Anglia]] ellen, és Spanyolország akkoriban még nem volt egységes állam (ráadásul, egy részét a mórok uralták). De a [[16. század]]ra ezek a viszonyok megváltoztak, és a szétdarabolt kisebb uradalmakból álló Itália mindhárom országnak vonzó célpontot jelentett.
[[Fájl:Charles VIII de france.jpg|jobbra|bélyegkép|200px|[[VIII. Károly francia király|VIII. Károly]] portréja]]
Sándor ezeket egy ideig még nem látta át, és úgy vélte, hogy a nápolyi támadásra jobb előre felkészülni, és erős szövetségest keresni maga mellé. VI. Sándor választása a pápák mindenkori erős támaszára, a [[VIII. Károly francia király]] által vezetett Franciaországra esett, aki korábban szövetséget kötött [[Ludovico Sforza|Ludovico (il Moro) Sforzá]]val, Milánó törvénytelen hercegével.
101. sor:
Sándor, és egyre inkább Cesare tervei nem értek el átütő sikert Itáliában. A pápa mindenekelőtt egy erős szövetségesre vágyott, aki támogatni tudja ügyét az Orsinik ellen. A megoldás [[1498]] [[április]]ában pottyant Sándor ölébe. Ekkor halt meg VIII. Károly, Franciaország királya és ráadásul az ő politikáját követő egyetlen trónörökös is szinte azonnal követte a sírba. A francia trónra tehát a néhai Károly unokatestvére, [[Orléans]] hercege, [[XII. Lajos francia király|XII. Lajos]] ülhetett. A mellékági rokon trónra jutása több szálon futó eseménysorozatot indított el az európai politikai életben. Egyrészt Lajost Orléans hercegének nevelték és nem igazán számítottak arra, hogy király lehet. Ezért még gyermekkorában kiházasították ''Jeanne Valois''-val. De a királyi trónra kerülve egyértelműnek tűnt, hogy amennyiben Lajos nem veszi feleségül az elhunyt király özvegyét, [[I. Anna breton hercegnő|Anna]] királynét, akkor a francia korona elveszíti [[Bretagne]]-t.
[[Kép:Ludwig XII. von Frankreich.jpg|bélyegkép|[[XII. Lajos francia király]] portréja]]
Másrészt az új francia uralkodó nagyanyja, ''Valentina Visconti'' miatt törvényesen jogot formálhatott [[Milánó]] trónjára, amelyről a Sforza család űzte el a Viscontiakat. Mindezek tudatában Sándor terve már készen is állt. A pápai udvar újra lepaktálhatott a francia udvarral, amely seregével éppen Itáliába készülődött, és a pápa kezében Lajos első házasságának felbontása volt az ütőkártya. Eközben a francia uralkodónak sikerült megtörnie a Szent Liga kötelékeit, és Velencét maga mellé állította. Rómában Cesare lemondott bíborosi címéről, és ezek után Lajoshoz indult, kezében egy pápai engedéllyel, amely az uralkodó első házasságát érvénytelenítette. Sándor két ok miatt vélte semmisnek a frigyet: egyrészt azért, mert Lajost akarata ellenére kényszerítették rá, másrészt mert a házasság gyermek nélkül maradt. Cesare [[1498]]. [[október 1.|október 1-jén]] indult el Rómából. A pápai levél mellett bíborosi kalapot is vitt magával Lajos államminiszterének, d’Amboise grófnak. A király elfogadta Cesare és rejtve Sándor szövetségét, és az ifjú Borgiát [[Valentinois]] hercegének és francia főnemesnek nevezte ki. Ezek után Cesare menyasszony után nézett, és a nápolyi hercegnő kosara után Lajos egyik unokahúgát és a [[navarra]]i király testvérét, ''Charlotte d’Albret'' hercegnőt vette feleségül.
[[Kép:César Borgia.jpg|jobbra|bélyegkép|Cesare Borgia Valentinois hercege]]
A szövetség [[1499]]. [[október 8.|október 8-án]] diadalmasan bevonult Milánóba, amelynek sikereit Cesare továbbfűzte. A Borgia-család a francia betörés után érte el legnagyobb hatalmát. Közép-Itália legtöbb kis fejedelmét Cesare elűzte trónjáról, és élükre a Borgiákhoz hű embereket állították. Összesen nyolcvan sikeres hadjáratot vezetett az ifjú Borgia, amelynek finanszírozásában nagy szerepe volt Sándornak. [[1500]]-ban a korábbi egyházi rendeletek alapján Szentévet hirdetettek, amely újra megtömte a pápai kincstárat. Túlvilági bűnbocsátást és minden lelki üdvösségfajtát árultak az egy éven át tartó eseményen. Emellett Sándor újabb tizenkét bíborost kreált, akik így összesen 120 ezer dukátot róttak le „hálájuk jeléül” a pápai kincstárnak. Ezek után Sándor még [[keresztes háborúk|keresztes hadjáratot]] hirdetett a törökök ellen, amely igazából Cesare északi hódításit próbálta takargatni, és ezzel minden pénzt fiának adott. A háborúban Cesare mögé állt Franciaország és Velence is. Így [[1501]]-re egész [[Emilia-Romagna|Romagna]] a Borgiák kezébe került. Cesare a korábban széttagolt, apró fejedelemségek és zsarnokok uralma alatt álló Romagnát vasmarokkal fegyelmezte meg. A legtöbb korábbi fejedelmet rejtélyes halálesetek érték. Ez az uralkodási mód valósággal elkápráztatta [[Niccolò Machiavelli|Machiavellit]], aki Cesaréról mintázta meg ''A fejedelem'' című alkotását.
110. sor:
=== Sándor utolsó évei ===
[[Kép:Jacopo Pesaro presented to St. Peter by Pope Alexander VI - Tizian-2.jpg|jobbra|250px|bélyegkép|[[Tiziano Vecellio|Tiziano]]: VI. Sándor pápa Szent Péter oltalmába ajánlja Jacopo Pesarót
A Borgia-pápa pontifikátusának utolsó szakasza mérhetetlen sikereket hozott neki és családjának. Ekkor Cesare már egyértelműen uralta a családot, és ez megmutatkozott Lucrezia újabb házasságánál is. A pápa törvénytelen leánya [[1501]]. [[december 30.|december 30-án]] ülte harmadik
Az egyre nyomasztóbb Borgia uralom egyedül az Orsini családot kímélte meg, és ez a nemesi família is érezte végzetét. Ezért úgy döntöttek, hogy nem várják ölbe tett kézzel a pápa és Cesare fondorlatait, és ők teszik meg az első lépést. Összeesküvést szerveztek Cesare meggyilkolására. A pápai seregeket először sikerült tőrbe csalni, és a vesztett csata után úgy tűnt, Cesare valóban szorult helyzetbe kerül. De a franciák kisegítették a pápát és gyermekét ebből a helyzetből, és az [[október]]ben kitört háború menete megfordult. December 31-ére Cesare [[Senigallia]] mellett lemészárolta az Orsinik seregét, és megölte ''Oliverotto da Fermo''t és ''Vitellozzo Vitelli''t, a családot támogató két legfontosabb nemest.
[[Fájl:Borgia Apartment 001.jpeg|bélyegkép|250px|balra|[[Pinturicchio]]: Feltámadás. Az imádkozó Sándor alakja az öt vatikáni teremre kiterjedő Borgia-lakosztály freskóján]]
Ennek hallatára Sándor is gyorsan cselekedett, és az Angyalvárba záratta az összeesküvés szellemi atyját, Orsini bíborost, aki tizenkét nap múlva rejtélyes körülmények között meghalt. A pápa elkobozta a kardinális minden vagyonát, és letartóztatta a Rómában élő Orsiniket. Legkisebb fia, Goffredo pedig délre vonult seregével, hogy a nemesi család utolsó birtokait is elfoglalja. Később Cesare is csatlakozott hozzá, és a Giuliano Orsinivel megkötött béke alapján a megtépázott nemesi család egyedül Bracciano várát tarthatta meg.
128. sor:
Cesare viszont túlélte a betegséget, noha több hétig nyomta betegágyát. Amikor apja haláláról hallott, megtiltotta, hogy azt nyilvánosságra hozzák, amíg biztonságba nem helyezték a néhai Sándor magánvagyonát. Amikor felravatalozták a pápa holttestét, a legtöbb krónika egybehangzóan úgy ír róla, mint a legvisszataszítóbb testről, amit valaha láttak. A megduzzadt orr és ajkak, a szétnyílt állkapocs és benne a visszakunkorodó nyelv és a görcsbehúzódva megdermedt test csak erősítette a köznép azon véleményét, hogy Sándor pápa Isten akaratából szenvedett ilyen szörnyű halált.<ref>[http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1503_augusztus_18_vi_sandor_a_borgia_papa_halala/ VI. Sándor, a „Borgia-pápa” halála]</ref>
A pápa teteme azonban prózaibb okok miatt fúvódott fel és deformálódott. A kánonjog szerint az új pápát az előző pápa halála után 10 napon belül kellett megválasztani. Azonban, mivel VI. Sándor uralkodása alatt több új, főleg francia és spanyol bíborost kreált, ráadásul az itáliai félszigeten épp háború zajlott, a konklávé nem tudott összeülni az előírt határidőn belül. Az időszűkén úgy próbáltak úrrá lenni, hogy az augusztusi kánikula dacára a pápa temetését hetekkel elhalasztották.
A kezdetben Itália-szerte ünnepelt egyházfő népszerűsége annyira lehanyatlott, hogy a [[Szent Péter-bazilika]] papjai megtagadták, hogy a templomba temessék el a pápát.
{{idézet2|''A hitnek és a becsületességnek még csak a szikrája sem volt benne. Könnyedén megígért bármit, de semmihez nem tartotta magát, amit nem talált hasznosnak a maga számára. Nem törődött az igazsággal, így az ő idejében Róma a tolvajok és gyilkosok fészkévé vált.'' |Francesco Guicciardini 16. századi itáliai történetíró jellemzése VI. Sándor pápáról }}
137. sor:
== Művei ==
* {{cite web | title = Documenta Catholica Omnia | publisher =
== Jegyzetek ==
| |||