„Lucius Munatius Plancus” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a kékít |
a CheckWiki error (32) javítása |
||
7. sor:
Caesar meggyilkolásakor, [[i. e. 44|Kr. e. 44]]-ben állást foglalt az amnesztia mellett, majd amilyen gyorsan csak tehette, a számára kijelölt [[Gallia Transalpina|Gallia Transalpinába]] sietett, melynek [[proconsul]]i rangú helytartója volt. Aktív levelezésben állt [[Marcus Tullius Cicero|Ciceróval]], aki mindenáron a [[Római Köztársaság|republikánusok]] oldalára akarta állítani, és győzködte, hogy avatkozzon be [[Marcus Antonius]] ellen a [[mutinai háború]]ba. Plancus hosszas hezitálás után elindult az [[Alpok]] felé, de áprilisban megérkezett Antonius vereségének híre. Ekkor csatlakozott hozzá az addig Mutina (Modena) városát védő [[Decimus Iunius Brutus Albinus|Decimus Brutus]], hogy megtámadják a Gallia felé menekülő Antoniust.
Amikor azonban [[i. e. 43|Kr. e. 43]]-ban [[Gallia Narbonensis]] és [[Hispania Ulterior]] helytartója, [[Marcus Aemilius Lepidus (triumvir)|Marcus Aemilius Lepidus]] befogadta az [[Augustus római császár|Octavianus]] elől nyugatra vonuló Antoniust, a [[Hispania Citerior]]t igazgató [[Caius Asinius Pollio]] könnyedén meggyőzte, hogy Plancus hozzá hasonlóan csatlakozzon az immár túlerőben lévő hadvezérekhez. Brutust sorsára hagyta, őt pedig az Alpokban meggyilkolták menekülés közben. A [[második triumvirátus]] idején beleegyezett, hogy fivérét, [[Lucius Plautius]]t [[proscriptio|proscribálják]]. Kr. e. 43 végén visszatért Rómába, és [[december 29.|december 29-én]] [[triumphus]]t tartott, feltehetően egy régebbi, alpesi törzsek felett aratott győzelemért. Helytartósága alatt alapította meg Galliában [[Lugdunum]] ([[Lyon]]) és [[Augusta Raurica|Raurica]] (ma [[Kaiseraugst]], [[Svájc]], [[Bázel]]től 20 kilométerre) [[colonia|coloniákat]]. Egy Kr. e. 43-ban Cicerónak írt levele a mai [[Grenoble]] elődje, a ''Cularo'' nevű település létének legkorábbi bizonyítéka.
13 ⟶ 12 sor:
== Antonius oldalán ==
[[i. e. 42|Kr. e. 42]]-ben [[Marcus Aemilius Lepidus (triumvir)|Marcus Aemilius Lepidus]]szal együtt volt consul. A [[i. e. 41|Kr. e. 41]]-ben kitört [[perusiai háború]] idején nehéz helyzetbe került, mivel ő volt Marcus Antonius hadainak parancsnoka Itáliában. [[Lucius Antonius]] támogatására nem vetette be [[Római légió|legióit]], azonban a [[Kr. e. 40]]-ben bekövetkezett vereség után [[Marcus Antonius]]hoz menekült [[Görögország]]ba – hadai nélkül, azok ugyanis zömmel átálltak [[Augustus római császár|Octavianushoz]]. Antoniusszal tért vissza Itáliába, majd követte vissza keletre.
[[i. e. 40|Kr. e. 40]] körül lett [[Asia]] [[proconsul]]ja, ám a [[Pártus Birodalom]] [[Titus Labienus]] által vezetett támadásakor a görög szigetvilágba menekült. Ezután consul lett, bár a pontos év nem ismeretes: talán [[i. e. 36|Kr. e. 36]]. [[consul suffectus]]a volt, Antonius [[Pártus Birodalom|pártus]] hadjárata idején ([[i. e. 35|Kr. e. 35]].) pedig [[Syria]] [[provincia|provinciát]] igazgatta proconsuli felhatalmazással. Feltehetően szerepe volt [[Sextus Pompeius]] meggyilkolásában. Gátlástalan harácsolásai miatt [[Alexandria (Egyiptom)|Alexandriában]] fagyosan fogadta Antonius, azonban ő egészen [[i. e. 32|Kr. e. 32]]-ig az udvarban maradt, részt véve a kicsapongásokban. Az Antonius és [[Augustus római császár|Octavianus]] közti szakítás évében aztán unokaöccse, Titius társaságában Rómába szökött, és értékes információkkal szolgált új urának ellenfeléről – többek között végakaratáról is, amelyek felfedése nagy szerepet játszott Antonius befeketítésében.
| |||