„Paleohispániai nyelvek” változatai közötti eltérés

 

* Bizonyíthatóan a [[kelta nyelvek]] hatásának tulajdonítható a [[magánhangzó]]k közötti zöngétlen zárhangok /p, t, k/ zöngésülése és gyengülése ([[leníció]]), illetve a zöngések elvesztése bizonyos esetekben (pl. <small>AQUA</small> > [[Spanyol nyelv|spanyol]] ''agua'', <small>CREDERE</small> > ''creer'' stb.); ezt erősíti az a tény is, hogy e hangváltozások a félszigeten kívül is végbementek szinte minden olyan újlatin nyelvterületen, ahol eredetileg kelta nyelvet beszéltek. Szintén e hatásnak tulajdonítják a latin -<small>X</small>-, -<small>CT</small>- és egyéb [[mássalhangzó]]csoportok [[palatalizáció]]ját (pl. <small>LAXARE</small> > [[Katalán nyelv|katalán]] és [[Portugál nyelv|portugál]] ''deixar'' – magyar ’s’-sel ejtve –; <small>DIRECTO</small> > portugál ''direito'', spanyol ''derecho''; <small>MULTO</small> > portugál ''muito'', spanyol ''mucho''; stb.).

* Szintén igazolható paleohispán szubsztrátum a latin <small>F</small>- hang ''h''-vá alakulása a spanyolban. Földrajzi alapon e változást a baszk vagy valamelyik hasonló nyelv hatásának vélik, ugyanis csak a kasztíliai spanyolban – a környező újlatin nyelvekben (katalán, [[Galíciai nyelv|galíciai]]–portugál) nem – és még jellemzőbben a [[Pireneusok]] [[Franciaország|francia]] oldalán beszélt gascogne-i [[Okcitán nyelv|okcitán]] dialektusban ment végbe, ahol egyértelműen a baszk–aquitaniai nyelveket beszélték. Ugyanakkor vannak nyelvészek, akik ezt vitatják, azzal érvelve, hogy az /f/ > /h/ hangváltozás teljesen általános más nyelvekben is az akusztikai hasonlóság miatt, illetve egyesek feltételezik, hogy ennek oka a latinban keresendő, mivel az <small>F</small>-et nem labiodentálisan, hanem bilabiálisan ejtették, s ennek gyengüléséből keletkezett a /h/ (amely később eltűnt, mint minden újlatin nyelvben); ez utóbbi elméletet kevesen fogadják el. Tényként kezelendő viszont, hogy a jelenlegi ismereteink és a feliratok tanúsága szerint az /f/ hang előfordulása meglehetősen ritka volt a paleohispániai nyelvekben, a nem indoeurópai nyelvekben nem is létezett.

* Hasonló a helyzet bizonyos [[iberoromán nyelvek]] (beleértve az okcitánt is) egyik jellegzetességéről, az ún. [[betacizmus]]ról (a latin eredetű <small>B</small> és <small>V</small> /w/ összeolvadásáról); ugyanis, míg a legtöbb újlatin nyelvben a latin /w/ hang /v/-ként, addig az iberoromán nyelvekben – a sztenderd portugál kivételével, amely megtartotta a megkülönböztetést – a /b/ és a /w/ hang egyaránt /b/-ként folytatódott, magánhangzók között gyenge ejtéssel. Ez utóbbi a latin belső tendenciájával hozható összefüggésbe, ugyanis minden újlatin nyelvben megtörtént a szóközi /b/ réshanggá válása, viszont ennek ellenkezője, amely a félsziget újlatin nyelveit – és a [[Szárd nyelv|szárdot]] – jellemzi, csak igen elszórtan és jelentéktelen mértékben fordul elő más újlatin nyelvekben. A jelenséget sok nyelvész szintén a baszk–ibér szubsztrátum hatásával magyarázza, mivel e nyelvekben nem létezett a /v/, és valószínűleg a /w/ hang sem, bár különös módon, az ibér nyelv a latin szavakban lévő /w/ hangot /b/-vel, míg ugyanezt a hangot keltibér eredetű szavakban /u/-val vette át. Szintén vannak, akik azt állítják, hogy a /v/ hang még létezett minden középkori iberoromán nyelvben, s csak később tűnt el a spanyolban, a katalánban és a galíciaiban talán éppen a spanyol hatására (amelyben viszont baszk szubsztrátum eredménye lehet). Mindez persze szintén nem bizonyítható. Még érdekesebb ugyanez a jelenség a szárd nyelvben, amelynek tekintetében megoszlanak a vélemények: egyesek a spanyol uralommal, így a spanyol nyelv befolyásával magyarázzák, míg mások szerint elképzelhető, hogy [[Szardínia (Olaszország)|Szardínia]] szigetén is az ibérhez vagy a baszkhoz hasonló nyelvet beszéltek.

* A nem indoeurópai paleohispán szubsztrátummal lehet összefüggésben a magánhangzók közötti likvidák – ''l, n'' – elvesztése a galíciai–portugál nyelvekben (amely szintén végbement a baszkban (!)&nbsp;), valamint a latin ''-ll-'' és ''-nn-'' palatalizációja a kasztíliaiban és a katalánban.

* A [[spanyol nyelv]] egyszerű, minden helyzetben tisztán ejtett öt magánhangzóból /a, e, i, o, u/ álló hangkészletét egyes nyelvészek szintén baszk–ibér hatásnak vélik, mivel mindkét prehispán nyelvben csak ez az öt magánhangzó létezett a hosszúságuk megkülönböztetése nélkül (nem így volt a [[vulgáris latin]]ban, ahol a klasszikus latin rövid <small>Ĕ</small> és <small>Ŏ</small> nyílt {{IPA|/ɛ/}} és {{IPA|/ɔ/}}-ként folytatódott, amelyek megkülönböztető értékűek voltak a zárt /e/ és /o/ hangokkal szemben). E szubsztrátumelmélettel szemben azonban több ellenérv is létezik: egyrészt, az ötmagánhangzós rendszer a leggyakoribb a világ nyelvei között, másrészt pedig ismert tény, hogy az említett két magánhangzó a spanyolban [[kettőshangzó]]ként – ''ie'' és ''ue'' – folytatódott, s így a különbség ebben a formában maradt meg. Ezen kívül az ilyen hangváltozás szintén nem korlátozódik csak a félszigetre: ugyanígy megtalálható az [[Olasz nyelv|olaszban]], a [[Román nyelv|románban]], a [[Rétoromán nyelv|rétoromán]] nyelvváltozatokban, stb.

* Az iberoromán nyelvek jellegzetes szó eleji pergetett ''r''-jét próbálták már az ibér nyelvvel összefüggésbe hozni, amelyben az /r/ hang nem állhatott szókezdő helyzetben (vagyis elképzelhető, hogy az ibérek kissé „erőlködtek” az r-rel kezdődő latin szavak kiejtésekor). Hasonlóképpen a baszk nyelvben sem kezdődhet szó r-rel, ők viszont ezt egy magánhangzó elétoldásával oldják meg: például latin <small>REGE</small> > baszk ''errege'' – spanyol ''rey'' – ’király’ (és szintén ez történik a szárdban is (!): <small>REGE</small> > ''urrei)''. Különös azonban, hogy a baszkban az így átvett latin szavak szókezdő r-je megkettőződik, ugyanez viszont nem tudható az ibérről. Mindezt figyelembe véve, valamint azt, hogy mindkét jelenség előfordul a Pireneusi-félszigeten kívül is, elképzelhető, hogy e sajátosság már a rómaiak által a félszigetre vitt latinban is meglehetett – talán egy előbbi, mediterrán szubsztrátum következményeként –, bár ez is vitatott.

* Az előzőekben említett hangtani jellegű hatásokon kívül a paleohispániai nyelvekből származik az iberoromán nyelvekben néhány tucat ismeretlen vagy bizonytalan eredetű szó, például a spanyol ''gusano'' ’hernyó’, ''perro'' ’kutya’, vagy a félszigeten beszélt valamennyi nyelvben közös ’bal’ jelentésű szó – spanyol ''izquierda'', portugál ''esquerda'', katalán ''esquerra'' –, amely bizonyítottan az azonos jelentésű baszk ''ezkerra'' folytatása.