„Areális nyelvészet” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a clean up AWB |
|||
2. sor:
Az areális nyelvészet a [[nyelvtudomány]]nak az az ága, mely egy adott földrajzi térségben beszélt nyelvek kölcsönhatását kutatja. A kölcsönhatásban lévő nyelvek állhatnak rokonságban egymással, de különböző [[nyelvcsaládok]]hoz is tartozhatnak.<ref>Pusztay János: ''Areális nyelvészet'', In: Balázs Géza (szerk.): ''Nyelvészetről mindenkinek'', Inter Nonprofit Kft, Budapest, 2011.</ref>
A tartós kapcsolat révén kialakuló, leginkább az alaktanban és a mondattanban, valamint a szókészletben és a frazeológiában, s legkevésbé a fonetikában jelentkező közös nyelvi jegyek alapján [[nyelvszövetség]]ek jönnek létre.
Az areális nyelvi kapcsolatoknak szűkebb és tágabb értelmezéséről beszélhetünk.<ref>Benkő Loránd: ''A történeti nyelvtudomány alapjai'', Budapest, 1988, 190.</ref> Szűkebben elsősorban a nyelvi rendszer erősebben strukturált elemei értendők. Ezek között szerepelnek a fonetikai, fonológiai, morfológiai, szintaktikai rendszerre gyakorolt külső nyelvi hatások, melyek elsősorban a nyelvi tipológia számára relevánsak. Az areális hatások tágabb értelmezése a nyelvi rendszer kevésbé strukturált nyelvi elemeivel számol. Ide tartoznak a frazeológia, a lexikai állomány, a szövegszerkesztés és a stílus terén kimutatható kölcsönhatások.
==Története==
Areális nyelvészeti kutatásokat elsőként a balkáni nyelvekkel kapcsolatban végeztek. Már 1829-ben megállapította [[Jernej Kopitar]], hogy a román, a bolgár és az albán nyelv mélystruktúrájában azonos, egymástól csak a felszíni szerkezetben különböznek. A balkáni nyelvszövetségre vonatkozó ismereteket a dán [[Kristian Sandfeld]] foglalta össze 1930-ban.
A harmincas években a balkáni és az eurázsiai nyelvszövetség kutatása virágzott, míg Európa és a többi világrész areális övezetekre osztása nem haladt előre. [[Antoine Meillet]] 1918-ban, majd 1928-ban megjelent tanulmányában elemezte ugyan Európa nyelveit, főként azok külső történetére koncentrálva, szociolingvisztikai szempontokat szem előtt tartva. A grammatikai rendszer vizsgálata, a nyelvek areális sajátosságainak kimutatása azonban nem szerepel a műben.
1942-ben jelent meg [[Ernst Lewy]] monográfiája, 1948-ban pedig [[Becker]] két műve, melyekben már az areális nyelvészeti szempontok kerültek előtérbe. Lewy Európa nyelveinek fő sajátosságait a szófajok új csoportosítása alapján vázolja föl. Öt nyelvcsoportot különböztet meg: atlanti vagy flektálva izoláló, központi vagy szóflektáló, balkáni vagy mutató névmásos, keleti vagy tőflektáló és alárendelő, illetve arktikus vagy alárendelő zónákról beszél. Azonban, ahogy [[Balázs János]] is megjegyzi összefoglalójában, az érintett szófaji jellemvonások csak kiragadott részei az adott nyelvek egész alaktani rendszerének.<ref name="Balázs János 1983">Balázs János: ''Az areális nyelvészeti kutatások története, módszerei és főbb eredményei'', In: Balázs János (szerk.): ''Areális nyelvészeti tanulmányok'', Tankönyvkiadó, Budapest, 1983.</ref>
Becker az európai nyelveket egy nyelvszövetségnek tekinti, mivel e területen a francia és a latin uralkodása a többi nyelv fejlődésének útját alapvetően befolyásolta, így szerinte ezen nyelveken ugyanazt a mondanivalót azonos módon lehet kifejezni. Az egyetemes európai nyelvi modell részrendszereinek tárgyalására nem került sor, viszont a magyar és cseh nyelv fejlődésére felhívja a figyelmet.
Végül Európa nyelveinek nyelvszövetség szerinti besorolását [[Décsy Gyula]] (1973) végzi el, aki mind a 62 európai nyelvvel foglalkozik. Az indoeurópai nyelvek mellett őshonosnak tekinti a finnugor, illetve uráli nyelveket, melyek mellett 10 nyelv csak betelepült népekéi.10 európai nyelvi övezetet jelölt ki:
# a Standard Average European nyelvek: német, francia, angol, olasz, orosz
32. sor:
==Módszere==
Interlingvális, azaz nyelvközi módszerrel dolgozik az areális nyelvészet. A nyelvek egybevetésén keresztül mutathatók ki egyetemes jegyek ([[konfrontatív nyelvészet]]), az összehasonlítással az egyes nyelvek közti hasonlóságok, egyezések tárhatók fel ([[komparatív nyelvészet]]). Utóbbit használják az areális nyelvészeti kutatások, hiszen térben és időben szorosan körülhatárolt nyelvi jelenségekre vonatkoznak vizsgálataik.
A nyelvek közti egyezések oka négyféle lehet: nyelvi rokonság, tipológiai egyezés, övezeti egybetartozás, elemi rokonság.
==Nyelvszövetségek==
39. sor:
===Az eurázsiai nyelvi area===
1928-as hágai kongresszuson [[Trubeckoj]] javaslatára született meg a nyelvszövetség fogalma az eurázsiai nyelvi areára vonatkoztatva. Ezt a nyelvszövetséget két fonológiai jegy együttes előfordulása jellemzi. E jegyek alapján [[Jakobson]] Eurázsiát három régióra osztja: Balti-tengertől Kaukázusig; Nyugat-Szibéria; turkesztáni alföld. Az area két szélső sávjában fedezhető fel politónia, "amikor a magánhangzó lejtésének különböző magasságaival különböző jelentéseket lehet kifejezni".<ref name="pusztay_21">Pusztay János: ''Areális nyelvészet'', In: Balázs Géza (szerk.): ''Nyelvészetről mindenkinek'', Inter Nonprofit Kft, Budapest, 2011, 21.</ref> Ezzel szemben a mássalhangzóknál a saját hangszín szerinti korreláció jellemző.
[[Pusztay János]] 2011-es összefoglalójában kiemeli [[Hajdú Péter]] kutatását, aki az észak-eurázsiai areának számos nyelvére kiterjedő jelenséget, a [[konnektív-reciprok képző]]t mutatja be. Ez a képző "többnyire rokonságnevekben fordul elő, és az alapszó által jelölt személy közvetlen környezetére vonatkozik".<ref name="pusztay_21" />
Mások, mint például[[Robert Austerlitz]] észak-eurázsiai tipológiai kontinuumról beszélnek, melyből Austerlitz kizárja a [[paleoszibériai nyelvek]]et. Ennek a kontinuumnak jellemző jegyei: a plurális/duális megléte és a számjelek, a grammatikai kázusok megléte, lokál-adverbális esetek, birtokos személyjelek, alanyi és tárgyas igeragozás, igei szuffixumok és prefixumok, helyjelölő névutók, számklasszifikátorok.
Pusztay János az észak-eurázsiai nyelvi övezetet mint paleolingvisztikai makroareát értelmezi. Makroareán belül több mikroareát feltételez. Úgy véli, a makroarea nyelvei azonos típushoz tartoznak, hasonló nyelvfejlődési tendenciákat mutatnak mind a névszó, mind az ige kategóriában, s legalábbis a névszói kategóriákban a morfémák anyagilag is megegyeznek.
Mikroareák közül kiemeli a Volga-Káma-vidék nyelvei közti areális kapcsolatok kérdését. Ehhez a nyelvszövetséghez négy finnugor és három törökségi nyelv tartozik. A szókészletben a tükörkifejezések, azonos frazeológiai fordulatok mutatják a nyelvek közti szoros kapcsolatokat.<ref>Pusztay János: ''Areális nyelvészet'', In: Balázs Géza (szerk.): ''Nyelvészetről mindenkinek'', Inter Nonprofit Kft, Budapest, 2011, 22.</ref>
60. sor:
Jellemző jegyei: mennyiségi korreláció a vokalizmusban, h és x oppozíciója (magyarban x csak jövevényszavakban), stabil szóhangsúly (németben nem), zöngétlenedés a szóvégen (kivéve a magyart), szintetikus névszóragozás, három időfok, produktív prefigálás.
Első magyar összefoglalója a térség nyelvi jellegzetességeinek [[Gáldi]], aki fonológiai, morfológiai, lexikális, szintaktikai viszonyokat is vizsgált. Az 1960-as években kimutatták, hogy az övezet nyelvei közül a magyar eltér a többitől, hiszen –a környező nyelvek flektáló sajátosságaival szemben–nyelvünk megőrizte ősi agglutináló jellegét.<ref
==Források==
| |||