„Romhányi csata” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Magyarország történelme kategória eltávolítva; A kuruc háborúk eseményei kategória hozzáadva (a HotCattel) |
létrehozás |
||
1. sor:
A '''romhányi csata''' a [[Rákóczi-szabadságharc]] egyik utolsó csatája, melyet [[1710]]. [[január 22]]-én vívtak a [[Nógrád megye]]i [[Romhány]] és [[Szátok]] között. A kezdeti [[kuruc]] sikerek után a császári csapatok megfordították a harc kimenetelét, majd mindkét fél visszavonult.
{{csata infobox
[[Kategória:Magyarország háborúi]]▼
|név=Romhányi csata
|konfliktus=[[Rákóczi-szabadságharc]]
|időpont=[[1710]]. [[január 22.]]
|helyszín=[[Romhány]]tól északra, a [[Lókos-patak]] mentén
|eredmény=Döntetlen
|egyik fél=Kuruc haderő
|másik fél=Habsburg császári hadsereg
|parancsnokok1=[[II. Rákóczi Ferenc]], [[Károlyi Sándor]], [[Csáky Mihály]]
|parancsnokok2=Johann Damian Sickingen altábornagy, Saint-Croix tábornok
|erők1=kb. 12 000 gyalogos és lovas
|erők2=kb. 1500 lovas
|veszteségek1=kb. 350-400 fő
|veszteségek2=kb. 700-800 fő
}}
==Előzmények==
A [[Trencséni csata|trencséni csatában]] elszenvedett, döntőnek bizonyuló vereség után a [[kuruc]]ok folyamatosan szorultak ki a nyugati országrészből. 1709-10 fordulóján az osztrák seregek Nógrád megye területén folytatták fokozatos előrenyomulásukat gróf Johann Sickingen irányítása alatt. 1710 januárjára a [[Szécsény]]-[[Érsekvadkert]] vonalig jutottak. A frontvonal mögött továbbra is kuruc kézen volt [[Érsekújvár]], melynek felmentése - ha katonailag nem is - erkölcsileg nagyon kedvezően hatott volna az egyre demoralizáltabb, lassan felbomló kuruc hadseregre. A [[Poltavai csata|poltavai]] vereség után Dél-[[Oroszország]]ból visszavonuló [[svéd]] és [[lengyel]] seregek [[Magyarország]]ra vetődött része ekkor már [[II. Rákóczi Ferenc|Rákóczi]] zsoldjában állt. A mintegy 500 svéd és 3000 lengyel segítségével tervezte a fejedelem az 1710-es, Érsekújvár felmentésére indított hadjáratát. Bizakodásra adhatott okot, hogy a [[Dunántúl]]ról kiszorított [[Esterházy Antal]] 3000 fős seregével [[1709]] végén sikeresen eljutott a városba.
== Felvonulás a csatatérre==
Rákóczi január 21-én Kállón tartott szemlén dicsőséget és zsákmányt ígérve, a megfutamodókat pedig halálbüntetéssel fenyegetve buzdította csapatait (a svédekhez franciául, a lengyelekhez latinul szólt), majd az előhadat [[Károlyi Sándor]] vezetésével Érsekvadkerthez küldte. Sickingen erről még aznap kémei segítségével értesült, ám a magyar csapatok létszámát alulbecsülve. Másnap délelőtt csak egy 1500 fős lovas osztaggal vonult eléjük arra számítva, hogy még a fősereg megérkezése előtt szétverhetik azokat. Mire délután 1 óra körül [[Szátok]]ra érkeztek, Rákóczi főserege már [[Romhány]] és [[Kétbodony|Felsőbodony]] térségében tartózkodott. A fejedelem sem tervezett csatát erre a napra, így táborverést rendelt el. Táborhelyet kereső felderítői azonban osztrák lovassággal találkoztak, így a táborba szállás helyett csatarendbe állította seregeit.
==A csata==
=== A harcrend===
A csata kezdetén a kuruc csapatok a [[Lókos-patak]] nyugati partján helyezkedtek el. Az első vonal bal szárnyán a lengyelek, középen a svéd lovasság, a jobb szárnyon pedig a svéd [[dragonyos]]ok, a tiszántúli és a reguláris lovasság, valamint a magyar gyalogság helyezkedett el, utóbbiak parancsnoka Bagossy László volt. A második vonalban állt Csáky Mihály parancsnoksága alatt a magyar lovasság többi része: a Draguly- és Sennyey-ezredek. Rákóczi és Károlyi egységei valamivel hátrébb alkották a tartalékot. A Kastélyka-dombon álló, több száz éves mogyorófa a helyi néphagyomány szerint a csata alatt Rákóczi megfigyelőhelye, sátrának helye volt. Ezt azonban a későbbi kutatás cáfolta, a csatatértől való távolsága és kedvezőtlen megfigyelést nyújtó helyzete miatt. A fejedelem és vezérkara a csata idején valószínűleg a Felsőbodony melletti templomrom dombján tartózkodott. Az, hogy a tüzérség is itt helyezkedett volna el, a korabeli ágyúk lőtávolsága (300-500 méter) és lassú mozgása miatt kevésbe valószínű. Inkább a korban bevett szokás szerint a gyalogság közelében, vagyis az első vonal jobb szárnyán lehettek.
Eközben a császáriak is csatarendbe álltak. Az első vonalban kb. 1000 osztrák lovas állt: a jobb szárnyon lévő vértesek (Uhlefeld-, Hohenzollern- és La Tour- ezredek 200-200 fős különítménye) vezetője a főparancsnok, Sickingen altábornagy volt. A bal szárnyon álló dragonyosokat (Althann- és Savoyai-ezred 200-200 fővel) pedig báró Saint-Croix tábornok irányította. Mögöttük 250 magyar huszár (köztük [[Ocskay László]] nemrég átállt katonái) és 250 szerb (rác) huszár (Secula-ezred) helyezkedett el.
===A csata első szakasza===
Az ütközet még a felvonulás alatt ágyú- és puskatűzzel indult meg, majd 3 óra környékén a magyar bal szárnyon a lengyel lovasság indított támadást. Céljuk a császári jobb szárny átkarolása volt. Középen a svédek és a reguláris magyar egységek is előrenyomultak, a jobb szárnyon pedig a gyalogság a rájuk támadó osztrák dragonyosok rohamát tartóztatta fel. Itt a [[hajdú]]k és a tüzérség túl messziről lőtte az ellenséget, így nagy kárt nem okoztak nekik, de a tiszántúli had beavatkozásának köszönhetően elkerülték, hogy az osztrák nyomás a mocsárba szorítsa őket.
A lengyelek átkaroló hadművelete időközben sikerrel járt: a császári jobb szárnyon lévő vérteseket és Ocskay [[labanc]] huszárjait részben bekerítették, a vértesek kb. fele, a huszárok nagyobb része megadta magát. A lengyelek egy része ezután az ő lefegyverzésükkel és őrzésükkel volt elfoglalva. Ezalatt a többi egységet a svédek és magyar huszárok rohama a patak menti mocsárba szorította. Sickingen lova is nyakig merült az ingoványban. Egy svéd szemtanú szerint a lengyelek ekkor ölték meg a főparancsnok szeretőjét, aki a csatát díszes hintójából – túlságosan közelről – követte. A csatának ezen a pontján mindkét fővezér – Rákóczi emlékiratai, Sickingen utólagos beszámolója szerint – biztos volt a magyar győzelemben.
A sikereket látva a lengyelek, majd a jobb szárnyon lévő magyarok is a csatát befejezettnek tekintették, beszűntették a harcokat és az elfoglalt császári hadfelszerelés fosztogatásába kezdtek. A fegyelem teljesen felbomlott, a prédálás során még Rákóczi szekereit is kirabolták, elhurcolva például evőeszközeit, arany sarkantyúit és tábori kápolnájának kellékeit. A jól képzett és fegyelmezett svédek és a reguláris kuruc lovasok pedig – mivel újabb ellenséget nem láttak maguk előtt – a helyükön maradtak.
===A csata második szakasza===
Eközben a magyar gyalogságot támadó osztrák dragonyosok Saint-Croix tábornok parancsára kissé visszább húzódva rendezték soraikat, majd a mocsárból kikeveredett császári csapatok is csatlakoztak hozzájuk. Ez sikerült is nekik, mivel sem a svédek, sem a magyarok, sem a magyar tartalék ezt nem akadályozta meg.
Egy vakmerő rohammal Saint-Croix a Savoyai dragonyos ezred katonái élén benyomult a centrumban lévő svédek és a jobb szárnyon lévő magyar egységek közötti résbe. Később Schuhknecht alezredes vezetésével az Althann-ezred és a szerb huszárok is követték őket. Ez annyira meglepte a tiszántúli huszárokat és Bagossy gyalogságát, hogy teljesen szétszóródtak. A menekülő gyalogság egy része átjutott a mocsáron és a patakon, a császári roham azonban elsodorta a magyar lovasságot, mely nagy veszteségeket szenvedett. Ezt látva a svédek és a reguláris magyar huszárok is visszavonultak. A csatatérre ekkor érkező újabb, pihent magyar huszárezredek – vélhetően a Draguly- és Sennyey –ezred – a császáriak sikereit látva szintén távol maradtak az összecsapástól.
A bal szárnyon fosztogató magyar csapatokat a csatától távol maradó Migli kapitány és 12 fős osztrák járőregysége megfutamította. A kuruc csapatok bomlását látva ugyanis rejtekhelyükön trombitálással és dobolással akkora zajt keltettek, hogy az egyébként is megviselt kurucok egy felmentő sereg támadásától tartottak és elmenekültek. Ezt látva a lengyelek is visszavonultak, Rákóczit keresve további utasításért. A fejedelem a csapatok felbomlását látva levonult a dombról, hogy azt saját személyes jelenlétével állítsa meg. Romhányban, a patak hídjánál találkozott Károlyival, aki Rákóczi fogságba esésétől tartva lebeszélte őt a személyes beavatkozásról. Ezután Károlyi a tartalékkal északra vonult, egy kisebb császári egységet szétvert és vezérüket elfogta, de Sickingen és Saint-Croix fő erőivel nem került összeütközésbe, majd később visszavonult.
A megmaradt magyar, lengyel és svéd egységek a patak déli oldalán, a császáriak pedig Vadkert közelében gyülekeztek. A svédek és lengyelek újabb támadásra akarták a fejedelmet rávenni, ő azonban csapatai gyenge teljesítményét látva erről letett. Sickingen nagy veszteségeket szenvedett fáradt csapataival szintén nem tudott támadni, így a csata véget ért. Ezt a január végén korán beálló sötétség is indokolta.
=== Veszteségek===
A mindössze 1,5 órás csatában a kurucok 300-400 főt veszítettek. Elesett Babocsay Ferenc lovassági [[brigadéros]], három [[alezredes]] (Andreánszky Zsigmond, Becse András, Pászthói Horváth István), további 16 tiszt és a fejedelmi testőrség egyik tagja. Osztrák fogságba esett több tiszt (köztük 7 svéd kapitány), zsákmány lett 2 ágyú és 27 zászló is. Császári oldalon egy [[őrnagy]], három [[százados]] és két [[hadnagy]], összesen kb. 700-800 fő (embereik fele) volt a veszteség.
==Következmények==
A csatát mindkét fél saját győzelmeként értékelte. Ma leginkább döntetlen kimenetelűnek tekinthetjük. A nyolcszoros túlerőben lévő kuruc csapatok kezdeti sikereik ellenére fegyelmezetlenségük miatt nem tudták legyőzni a jól képzett császáriakat. Rákóczi főudvarmestere, Ottlyk György szerint: „''Németet az elmúlt szerdán megvertük dicsőségesen, de a harchelyről gyalázatosan elszaladtunk''.” Bár a császáriak veszteségei számban és arányaiban is nagyobbak voltak, a csata végén mégis ők uralták a harcteret. Rákóczi serege azonban nem bomlott fel, így helyzetüket az osztrákok nem tudták jól kihasználni. Sőt a fejedelem eredeti célját is elérte: sikerült utánpótlás juttatnia Érsekújvárra. Ez néhány hónappal meghosszabbította a várbeliek kitartását, 1710. szeptemberében azonban így is kapitulációra kényszerültek. A kurucok folyamatos visszaszorulását és a szabadságharc vereségét azonban már elkerülni nem, csak elodázni lehetett.
==Emlékezete==
[[Fájl:Romhányi csata emlékmű.JPG|bélyegkép|Romhányi csata emlékműve]]
A csata emlékműve a Romhányból Szátokra vezető út mellett, a falu szélén áll. A 8 méter magas obeliszket [[1932]]-ben avatták fel, Istók János tervei alapján [[Magos (Munk) Dezső]] építette. Tetején egy [[turulmadár]], oldalán Rákóczi és Károlyi domború képmása, valamint az elesett katonákra emlékezető magyar, lengyel és svéd nyelvű felirat látható.
A csatára emlékeztet még a Vérhegyen álló kőkereszt is. A faluban 2010 óta hét állomásos történelmi tanösvény köti össze a Rákóczihoz kapcsolódó emlékeket.
==Források==
* [http://mult-kor.hu/20100122_az_utolso_kuruc_diadal A Múlt-kor portál cikke]
* [http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0018/1673.html Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténete]
[[Kategória:Ausztria csatái]]
[[Kategória:A kuruc háborúk eseményei]]
| |||