Wikipédia

„Lengyelország a Jagellók korában (1386–1572)” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
aNincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
{{Lengyelország történelme}}
 
'''Lengyelország a Jagellók korában''', 1386 és 1572 között középkori történetének egyik legfontosabb, nagyhatalmi időszakát élte. A litván nagyherceg által alapított dinasztia idején a lengyel-litvánlengyel–litván együttműködés mindkét fél számára előnyös volt, újabb keleti szláv területeket hozott a lengyel érdekszférába, és a következő századokra megteremtette a kor Európájának egyik legnagyobb kiterjedésű birodalmát.
 
==Előzmények==
12. sor:
{{jelmagyarázat|indianred|Lengyel Királyság}} {{jelmagyarázat|wheat|Lengyel hűbéri földek}} {{jelmagyarázat|hotpink|Litván Nagyfejedelemség}}{{jelmagyarázat|lightpink|Litvániához hozzácsatolt területei}}{{jelmagyarázat|navajowhite|A Litván Nagyfejedelemség hűbéri földjei}}{{jelmagyarázat|yellow|Csehország és sziléziai hercegségek}}{{jelmagyarázat|aquamarine|[[Német Lovagrend]] (''Zakon Krzyżacki'') állama}}{{jelmagyarázat|firebrick|Lengyelország és Litvánia határai 1385-ben}}]]
[[Fájl:Grunwald Witold.jpg|thumb|left|140px|Vitold litván nagyfejedelem grünwaldi csatában [[Jan Matejko]] képén]]
Az első probléma, amellyel szembe kellett néznie [[II. Ulászló lengyel király]]nak,<ref>Az „Ulászló” (Władysław) nevű királyok számozása újra kezdődik Łokietek Ulászlótól, aki 1. számot kapott – ennek ellenére, hogy előtte már 3 Władysław volt.</ref> saját litvániai ellenzékének legyűrése volt. A litván nemesség attól tartott, hogy a lengyel-litvánlengyel–litván unió a gyakorlatban Litvánia bekebelezése lesz Lengyelországba, ezért fegyveresen ellenszegült. Az ellenzék vezetője [[Vitold litván nagyfejedelem]] volt, Jagelló unokatestvére, akit a [[Német Lovagrend]] támogatott [[Szamogitia]] területének átengedéséért cserébe.
 
Jagelló Vitold megnyerése érdekében kinevezte őt a helytartójává, cserébe Vitoldnak abba kellett hagynia az együttműködést a Lovagrenddel. Ettől fogva Vitold keletre igyekezett kiterjeszteni az államát, de elvesztette a háborút az orosz vidékeket uraló tatárok ellen. A lengyel nemesség örült ennek, mert nem akarta, hogy Vitold túlságosan megerősödjön.
20. sor:
A Lengyel Királyságból és a [[Litván Nagyfejedelemség]]ből létrejött állam a legnagyobb lett az akkori Európában. Jagelló elkezdett tehát készülni a [[Német Lovagrend]] problémájának megoldására. A Lovagrend addigra nagy területeket hódított meg a [[Balti-tenger]] mellékén: [[Poroszország (történeti)|Ó-Poroszországot]], Kelet-Pomerániát és a litván [[Szamogitia|Szamogitiát]]. A háború 1409-ben kezdődött el, elsőként a Lovagrend támadott meg és foglalt el néhány lengyel határ menti várost (többek között [[Bydgoszcz]]ot).
 
1410. július 15-én, [[Grunwald]] falu környékén, ([[Olsztyn]]tól keletre) került sor a nagy [[Grünwaldi csata|csatára]], amelyben részt vett a Lovagrend, [[Brandenburg]] és [[Zsigmond magyar király|Luxemburgi Zsigmond]] magyar király hadserege az egyik oldalon, a lengyel, litván, orosz, tatár és moldvai seregek a másikon. A csata a lovagrendi hadseregek szétzúzásával és [[Ulrich von Jungingen]] nagymester halálával ért véget. A lengyel győzelem megállította a Lovagrend állama további terjeszkedését, ami Lengyelországot és Litvániát fenyegette. A küzdelem során Luxemburgi Zsigmond hadseregei elpusztították [[Újszandec]] környékét. A háború 1411-ben fejeződött be a [[Toruń|toruni]] békével, amely kötelezte a Lovagrendet [[Kujávia]] és [[Szamogitia]] egy részének visszaadására, a hadifoglyok kiadására.<ref name="Wyrozumski">Jerzy Wyrozumski, ''Historia Polski do roku 1505'', PWN, Warszawa 1987, 195-198195–198. oldal</ref>
 
A győzelem jelentősége főként abban állt, hogy megnövekedett a Lengyelország és Litvánia presztízse Európában, a Lovagrend államának helyzete pedig véglegesen meggyengült. Luxemburgi Zsigmond megszakította kapcsolatát a Lovagrenddel és Lengyelországgal kötött szövetséget (1412). II. Jagelló Ulászló az egyezmény részeként mintegy 7,5 tonna ezüstpénzt kölcsönzött Zsigmond magyar királynak, cserébe zálogba kapott 13 várost a [[Szepes vármegye|Szepesség]]ben. A pénz soha nem került vissza Lengyelországba, a városok pedig egészen 1769-ig lengyel igazgatás alatt maradtak.
48. sor:
III. Ulászlónak nem voltak gyerekei, ezért utódja az öccse lett, [[IV. Kázmér lengyel király|Kázmér]]. Már 1440-től ő volt a litván nagyfejedelem, miután Zsigmondot (''Zygmunt Kiejstutowicz'') meggyilkolták. Kázmér megkoronázása sokáig húzódott a politikai viták miatt. Azért is halogatták ezt, mert sokak szerint Várnai Ulászló csodálatos módon megmenekült a vesztes csatából (soha nem találták meg a király testét).
 
1444-481444–48 között Kázmér, még litván nagyfejedelemként, háborút folytatott Moszkvai Nagyfejedelemség ellen a Vjazma folyó mentén fekvő területekért. Ez a háború kapta meg a lengyel nemesség támogatását, ezért Kázmérnak békét kellett kötnie. Kázmér ettől kezdve a nyugati politika felé fordult, ami azt okozta, hogy Litvánia sok keleti területet elveszített, amelyeket Moszkvai Nagyfejedelemség és az [[Oszmán Birodalom]] hódított meg.
 
IV. Jagelló Kázmért 1447. június 25-én koronázták lengyel királlyá. Kázmérnak, mint litván nagyfejedelemnek a megkoronázása lengyel királlyá csak a perszonáluniót állította vissza, az 1386. évi állapotnak megfelelően. A két állam intézményei külön maradtak, a [[horodłói unió]]ban foglalt megállapodások nem érvényesültek. Uralkodásának első évei nehéz politikai küzdelmek között teltek. A király megtagadta főuraktól kiváltságaikat. Legfőbb ellenfele Zbigniew Oleśnicki volt, a hatalmas krakkói érsek, aki a litván ellenzéket is és bujtogatta a király ellen.<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', Warszawa 1978, 41. oldal</ref> Oleśnicki befolyása korlátozásának érdekében IV. Kázmér erőfeszítést tett, hogy megszerezze főkegyúri jogot az Egyház fölött. Abban az időben (1447-49) Rómában két jelölt küzdött a pápai trónért, [[V. Miklós pápa|V. Miklós]], az 1447-ben törvényesen megválasztott pápa, és [[V. Félix (ellenpápa)|V. Félix]], 1440-től ellenpápa. IV. Kázmér Miklóst támogatta, Oleśnicki pedig Félixet. Így, amikor Félix véglegesen elvesztette a küzdelmet, Kázmér szerzett erősebb pozíciót, és lehetősége nyílt a lengyel püspökök kiválasztására.<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 134. oldal</ref> De az Oleśnickivel való politikai harc csak az érsek halálával (1455) szűnt meg végleg. Kázmér rákényszerült a nemesek kiváltságainak megerősítésére is 1453-ban, amikor szüksége volt a támogatásukra a [[Német Lovagrend]] elleni háborúban.
55. sor:
 
=== Tizenhárom éves háború ===
[[Fájl:Rzeczpospolita Royal Ducal.png|thumb|left|300px|Poroszország a toruni béke után: világrózsa -– Királyi Poroszország, sraffozott -– Rendi Poroszország (majd -– Porosz Hercegség)]]
A király egyik fő törekvése minden lengyel terület egyesítése volt, különösen [[Pomerániai vajdaság|Kelet-Pomeránia]] visszaszerzése a [[Német Lovagrend]]től. A Lovagrend magas vámokat vetett ki a lengyel árukra és gátolta a lengyel kereskedelmet a pomerániai városokkal, ami további károkat okozott a [[Visztula]] mentén és [[Balti-tenger]] partjain fekvő városok közötti gazdasági kapcsolatokban.<ref>P. Jasienica, ''Polska Jagiellonów'', Warszawa, 1983, 182. oldal</ref> Jó alkalom kínálkozott e földek visszaszerzésére azért is, mert a [[grünwaldi csata|grünwaldi]] vereség után a lovagrendi állam Lengyelországgal (1411, 1435) és Litvániával (1422) hátrányos békeszerződések kötésére kényszerült és válságba került. 1440-ben megalakult a [[Porosz Szövetség]], az ó-poroszországi nemesek és polgárok lovagrend-ellenes szervezete, amely azzal a kéréssel fordult a lengyel királyhoz, hogy csatolja a területet Lengyelországhoz. 1454. március 6-án IV. Kázmér kiadta az oklevelet, miszerint Poroszországot a Lengyel Királysághoz csatolja, ami a [[tizenhárom éves háború]] kitöréséhez vezetett.
 
70. sor:
Az 1460-as évek elején a lengyel diplomácia hozzáfogott a cseh korona IV. Kázmér fia, [[II. Ulászló magyar király|Jagelló Ulászló]] számára való megszerzéséhez. Ebben az időben Csehországban a katolikusok és husziták vetélkedtek a hatalomért. A lengyelek a harcoló felek összebékítésével próbálkoztak és a cseh koronával kapcsolatos terveikhez akarták megszerezni a támogatásukat. A cseh katolikusok viszont segítséget kértek [[I. Mátyás magyar király|Hunyadi Mátyás királytól]], aki 1468 áprilisában a védelmezőjükként lépett fel. Mátyás elfoglalta [[Morvaország]]ot, Sziléziát és Lausitzot, azután a cseh katolikusok királyukká fogadták (1469. május). A huszitákat támogató cseh király, [[I. György cseh király|Podjebrád György]], lengyel nyomásra 1469-ben Jagelló Ulászlót jelölte trónörököséül. A cseh nemesség beleegyezett és Podjebrád György halála után, 1471. augusztus 21-én Ulászlót cseh királlyá koronázták. Az összeütközés elkerülhetetlenné vált Hunyadi Mátyással.
 
A IV. Kázmér és Hunyadi Mátyás közötti ellentét másik oka az volt, hogy a lengyel király második fiát, Kázmér királyfit (a későbbi szent) kívánta a magyar trónra kívánta ültetni. A lengyel diplomácia, [[Vitéz János]] Magyarország prímása támogatásával, a magyar nemességet Hunyadi Mátyás megdöntésére és Kázmér királyfi támogatására buzdította. 1471 szeptemberében 16 magyar főúr felajánlotta Kázmérnak a koronát – ebben a helyzetben tört ki, október 2-án, a magyar-lengyelmagyar–lengyel háború. De a királyfi hadjárata annyira népszerűtlen volt a lengyel nemesség körében, hogy „lengyel” hadserege főként a német zsoldosokból állt. (Kázmér 12 ezer fős zsoldossereget vonultatott fel, mely komolyabb ütközet nélkül hagyta el az országot.<ref>B. Szabó János: ''A mohácsi csata.'' Budapest, Corvina, 2011. 40. oldal.</ref>) A hadjárat kudarccal végzett, mert csak [[Nyitra (település)|Nyitráig]] jutott el ([[Kassa|Kassán]] és [[Eger]]en keresztül). Kázmér már 1472 januárjában visszatért Lengyelországba. 1474 februárjában [[Szepesófalu|Szepesófalván]] kötötték meg a békét.
 
A magyarországi politika kudarca is arra késztette IV. Kázmért, hogy támogassa a fiát – [[II. Ulászló magyar király|Jagelló Ulászló cseh királyt]] – a háborúban, amelyet Hunyadi Mátyás ellen vívott Szilézia, Morvaország és Lausitz visszaszerzéséért. 1474. júniusában a lengyel hadsereg elindult Sziléziába, de [[Wrocław|Boroszlónál]] kudarcot vallott, és a két fél december 8-án fegyverszünetet kötött.
 
=== Kapcsolatok Törökországgal és a Krími Kánsággal ===
1475-ben Törökország elfoglalta [[Feodoszija|Kaffát]], egy [[genova]]i kereskedőtelepet a [[Krím]] félszigeten. 1484-ben a törökök meghódították [[Chilia Veche|Kiliát]] és [[Dnyeszterfehérvár]]t a Lengyelországgal szomszédos [[Moldva|Moldvában]], amivel elvágták Lengyelországot a [[fekete-tenger]]i kereskedelemtől. [[III. István moldvai fejedelem|Nagy István]] moldvai fejedelem Jagelló Kázmértól a fegyveres segítséget kért. Cserébe 1485 szeptemberében hűbéresküt tett Kázmérnak, ami a 18 évig tartó török-lengyeltörök–lengyel háborúhoz vezetett. Kázmér azonban halogatta a támogatást Moldvának, inkább a [[Krími Tatár Kánság]]nak szentelt több figyelmet, ezért a moldvai fejedelem már egy évvel később elismerte a török fennhatóságot.<ref>M. Derwich (szerk.), ''Monarchia Jagiellonów (1399-1586)'', Wrocław 2004, 86. oldal</ref>
 
A [[Kijevi Rusz]]ra és [[Podólia|Podóliára]] évente rátörtek krími tatár seregek, megsarcolva a városokat és foglyul ejtve emberek ezreit. 1482-ben a tatárok feldúlták [[Kijev]]et.<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 95. oldal</ref> A Krími Kánság egyre inkább török befolyás alá került, mert a másik oldalon tartania kellett az erősödő Moszkvai Nagyfejedelemségtől és Lengyelországtól.
103. sor:
 
== Jagelló Sándor ==
[[Sándor lengyel király|Sándor]] (''Aleksander Jagiellończyk''), [[IV. Kázmér lengyel király|IV. Kázmér]] negyedik fia 1492-től volt litván nagyfejedelem. 1492-941492–94 között háborút folytatott a Moszkvai Nagyfejedelemség ellen, ennek következtében elvesztette [[Vjazma|Vjazmát]]. 1500-ban az orosz hadsereg elfoglalta a [[Dnyeper]] jobb partján fekvő területek egy részét és Szmolenszkot fenyegette. 1501 márciusában Sándor oroszellenes szövetséget kötött a Német Lovagrend [[livónia]]i ágával (a [[Kardtestvérek rendje]] utódjai). János Albert halála után lengyel királlyá koronázták (1501. december 12.).
 
1503 márciusában 6 éves fegyverszünetet kötöttek Moszkvával, eszerint a Litván Nagyfejedelemség addigi területének 1/3-a orosz uralom alá került.
131. sor:
 
=== Háborúk a Moszkvai Nagyfejedelemség ellen ===
Mivel Litvánia határos volt a Moszkvai Nagyfejedelemséggel, mindenfelé területi összeütközés, amely kitört Litvánia és Moszkva között, most már Lengyelországot is érintette. Az első háború Öreg Zsigmond és Moszkva között 1507 februárjában kezdődött meg, amikor az oroszok elutasították a litván ultimátumot, amely azt követelte, hogy Moszkva adja vissza az 1494 után megszerzett litván területeket. A Moszkvai Nagyfejedelemséget a krími tatárok -– Litvánia szövetségesei -– szintén megtámadták. 1508-ban a moszkvai hadsereg ostromolta többek között [[Minszk]]et és Słuckot. Októberben a felek békét kötöttek, aminek értelmében Oroszország lemondott [[Dnyeper]] mentén fekvő területekről, de megtartotta minden további zsákmányát, amelyet 1494-15031494–1503 között szerzett meg.
 
A második háború 1512 novemberében tört ki, amikor a lengyelek sugalmazására a tatárok betörtek a Moszkvai Nagyfejedelemségbe. Harcok főként [[Szmolenszk]]ért folytak. 1514 februárjában az oroszok szövetséget kötöttek [[I. Miksa német-római császár|I. Miksa]] császárral. Júliusban Szmolenszk megadta magát az oroszoknak, ami a vajdaság népessége deportálását eredményezte Oroszország belsejébe. Szeptemberben a lengyelek győztek az [[Orsa (Fehéroroszország)|orsai]] csatában, amelynek célja volt a közeledés Szmolenszkhez. A várost nem sikerült visszaszerezniük, de a csata olyan benyomást tett Miksa császárra, hogy megszakította a szövetséget Oroszországgal és közelített a Jagellók államaihoz, amit a [[Habsburg-JagellóHabsburg–Jagelló házassági szerződés|bécsi kongresszuson]], 1515-ben kötött szerződéssel erősített meg.
 
1515-ben az oroszok elterelő hadmozdulatokat hajtottak végre, ennek következtében többek között elpusztították [[Varsó]] egy részét. 1517 márciusában szerződést kötöttek a Lovagrend államával a lengyel-litvánlengyel–litván állam ellen. [[III. Vaszilij moszkvai nagyfejedelem]] kötelezte magát, hogy saját pártfogásába veszi a Lovagrendet.
 
1522 szeptemberében a szembenálló felek aláírták Moszkvában az ötéves fegyverszünetet, ami fejében Litvánia elvesztette a szmolenszki vajdaságot.
142. sor:
 
=== Kapcsolatok a Német-római császársággal ===
A [[második thorni béke|toruni béke]] (1466) döntéseit a császárság nem helyeselte, ami segített a Lovagrend nagymestereinek függetleníteni magukat Lengyelországtól. Öreg Zsigmond király félt a szövetségtől a Császárság által támogatott Lovagrend új nagymestere, [[Brandenburgi Albert|Albert (Albrecht) Hohenzollern]], és Moszkva között. Ezért a király kényszerből szerződést kötött a Habsburgokkal. A [[Habsburg-JagellóHabsburg–Jagelló házassági szerződés|bécsi kongresszuson]] (1515) Miksa császár visszavonta támogatást Moszkvától és elismerte a lengyel hűbéri jogokat a Rendi Poroszországra vonatkozóan. A szerződés értelmében, ha a Jagelló-ház cseh-magyarcseh–magyar vonala kihalna, trónjukat a Habsburg-család veszi át. A szerződés váratlanul gyorsan lépett életbe – majd 11 évvel később, a [[mohácsi csata|mohácsi csatában]] meghalt [[II. Lajos magyar király|Jagelló Lajos]] cseh és magyar király.
 
=== Háború a Lovagrend ellen és a poroszok behódolása ===
151. sor:
Novemberben elkezdődött [[Gdańsk]] ágyúzása, de Albertnek elfogyott a pénze a zsoldosok (''Landsknechte'') számára. A katonák visszavonultak Kasúbiába, ahol zargatták az ottani népességet. Zsigmondnak is elfogyott a pénze, amit a Lovagrend használt fel, 1521 januárjában Mazóviát ([[Płock]] környékét) támadva. A rendi hadsereg szintén [[Olsztyn]]hoz közeledett, de az erőd megvédte magát a [[Nikolausz Kopernikusz|Mikołaj Kopernik]] tervei révén.
 
A Magyarország ellen tervezett új török támadás miatt, az új német császár, [[V. Károly német-római császár|V. Károly]] a hadműveletek azonnali abbahagyására szólította fel a feleket. 1521. április 5-én aláírták a négyéves fegyverszünetet és 1525. április 8-án – krakkói szerződést, amelynek értelmében az egész lovagrendi vagyon és hivatalok átkerültek az egyházi hatalom alól a világi alá, Albert viszont feloszlatta a rendet és lutheranizmusra tért át. A Rendi Poroszország lett a Lengyel Királyság öröklött hűbéri földje ([[Porosz Hercegség]], [[lengyel nyelv|lengyelül]] ''Prusy Książęce'' -– Hercegi Poroszország) név alatt és maradt [[Hohenzollern-ház]] kezében. Április 10-én Albert letette a hűségesküt Öreg Zsigmondnak a [[krakkó]]i főtéren (ezt a lengyel történelemben „porosz hódolatnak” – ''hołd pruski'' -– hívják).
 
=== Háborúk Moldva ellen ===
Öreg Zsigmond három háborút viselt [[Moldva]] ellen:
* '''1509-15101509–1510:''' 1502-ben [[Sándor lengyel király|Jagelló Sándor]] meghódította Pokuttyát (''Pokucie'') – a [[Bukovina|Bukovinától]] északkeletre fekvő országot. 1509-ben [[III. Bogdán moldvai fejedelem]] lerohanta ezt az országot és megostromolta [[Kamjanec-Pogyilszkij]]t meg [[Lviv]]ot. Egy évvel később aláírták a békét.
* '''1530-1531:''' 1530-ban [[IV. Péter moldvai fejedelem|Petru Rareş]] (''Piotr Raresz''), a török szultán engedelmével, egyetértve [[III. Vaszilij moszkvai nagyfejedelem]]mel belépett Pokuttyába. 1531-ben a lengyelek legyőzték a moldvaiakat ([[obertini csata]]), de nem volt szabad belépniük a török hűbéres területére. 1533-ban Lengyelország aláírta [[Isztambul]]ban a mindkét uralkodó élete végéig érvényes békét, amellyel a lengyelek lemondtak [[Moldva|Moldvára]] és [[Havasalföld]]re vonatkozó követelésekről.
* '''1535-15381535–1538:''' A háború következtében Lengyelország visszaszerezte Pokuttyát, de a moldvaiak elűzték Petru Rareşt és Moldvában növekedett a török befolyás.
 
== II. Zsigmond Ágost ==
166. sor:
Zsigmond Ágost, még az apja társuralkodójaként, kezdetben az anyja, Bona királyné, nagy befolyása alatt volt – de ez egyre kevésbé tetszett neki. A függetlenedésre törekvő Zsigmond Ágost és nagyrávágyó Bona között összeütközés tört ki, amely eszkalálódott, miután a királyfi átköltözött Vilnába (1544) litván nagyfejedelemként, aminek következtében nagy mértékben megszabadult édesanyja hatástól.
 
Miután Zsigmond Ágost első felesége, [[Habsburg Erzsébet osztrák főhercegnő|Habsburg Erzsébet]] ([[II. Ulászló magyar király|II. Jagelló Ulászló]] unokája) 1545-ben gyermektelenül meghalt, 1547-ben titokban elvette a litván főúri családból származó [[Radziwiłł Barbara lengyel királyné|Barbara Radziwiłł]]ot. Amikor 1548-ban, I. Zsigmond halála után, bejelentette házasságát, a lengyel köznemesség és Bona megpróbálták semmissé nyilvánítani azt, mert rangon aluli házasságnak tartották (de valójában féltek a Radziwiłł-család befolyásától). Az összeütközés Bona és Zsigmond között annyira komoly lett, hogy az özvegy- királyné átköltözött Mazóviába lányaival együtt, de a hívei gyakran felléptek szejmokon<ref name=sejm/> Zsigmond ellen,<ref>J. Tazbir ''Zygmunt August'', [in:] ''Poczet królów i książąt polskich'', Czytelnik, Warszawa, 1987, 340. oldal</ref> amivel aláásták az ifjú király tekintélyét. Végül a király legyőzte a szejm ellenkezését és sikerült megkoronáztatnia Barbarát, 1550-ben, de királyné már 1551-ben gyermektelenül meghalt (voltak gyanúsítások, hogy Bona mérgezte meg, de nem volt semmi bizonyíték – Barbara valószínűleg [[méhnyakrák]]os volt).
 
A király [[1553]]-ban hármadikharmadik házasságot kötött első felesége féltestvérével, [[Habsburg Katalin lengyel királyné|Katalinnal]], de a házaspár nem nagyon kedvelte egymást és nem volt gyereke. [[II. Zsigmond Ágost lengyel király|II. Zsigmond Ágost]] meghalt 1572-ben Knyszynban (városka [[Podlasiei vajdaság|Podlasiében]]). Halálával kihunyt a Jagelló férfias vonala és megkezdődött az első ''interregnum''.
 
=== Litván-orosz háború (1558-70) ===
179. sor:
Svédország és Dánia is meg akarta szerezni Livóniát. 1560-ban Johann von Münhausen [[kurzeme]]i püspök áttért a lutheranizmusra és eladta a püspöki címét Magnus dán hercegnek, aminek következtében [[Dánia]] elfoglalta [[Saaremaa]]t. 1561-ben [[XIV. Erik svéd király]] meghódította [[Észtország]]ot, [[Tallinn]]al együtt.
 
1561-ben a lengyel-litván zsoldoshadsereg megszállta Livóniát. November 28-án aláírták a vilnai szerződést, amely feloszlatta a Kardtestvérek államát. [[Kurzeme]] és [[Zemgale]] a lengyel-litván állam hűbéri födjei lettek, amelyeknek uralkodójuk a Kardtestvérek utolsó nagymestere, Gothard Kettler lett. [[Latgale]] lett lengyel-litván kondominium ''Lengyel Livónia'' (''Inflanty Polskie'') név alatt. [[Tartu|Dorpat]] Oroszországhoz került, [[Esztország]] -– Svédországhoz, [[Hiiumaa]] és [[Saaremaa]] – Dániához.
 
1563 januárjában két orosz hadsereg, IV. Iván cár személyes parancsnoksága alatt, elindult Litvánia felé. Májusban megkezdődött az [[háromkorona-háború|I. északi háború]], amelyben a Lengyel-LitvánLengyel–Litván Unió szövetséget kötött Dániával (október), Oroszország pedig -– Svédországgal. Ezek a szövetségek nagyon lazák voltak, valójában mindegyik állam saját felelősségére harcolt. Zsigmond Ágostnak szintén [[Hohenzollern-ház|Hohenzollernok]] segítettek – annak fejében, hogy Lengyelország elismerte a [[Porosz Hercegség]] trónja örökletes utódlását.
 
A következő években a harcok [[Szmolenszk]] és [[Polack]] környékén meg Livóniában folytak. 1567 nyarán a Lengyel-LitvánLengyel–Litván Uniót támogató krími tatárok megtámadták Oroszországot, amivel rákényszerítették IV. Ivánt, hogy visszatartsa a támadást Litvánia ellen és hazatérjen Moszkvába. A lengyel-litván hadsereg megkezdte az ellentámadást.
 
A béketárgyalások már 1568-ban elkezdődtek. Ennek következtében Litvánia és Oroszország aláírták 1570 márciusában a hároméves fegyverszünetet, amelynek értelmében Litvánia lemondott Oroszország javára a keleti Livóniáról, Észtország keleti részéről és Polackról. A háború következtében Oroszország jogot formált a litván terjeszkedésre, ami viszont rákényszerítette Litvániát, hogy szorosabban összekapcsolódjon Lengyelországgal. Decemberben pedig Svédország és Dánia megkötötték a [[szczecin]]i békét és befejeződött az északi háború.
 
=== Lengyel-litvánLengyel–litván unió ===
[[Fájl:Prowincje I RP.svg|thumb|300px|I. Rzeczpospolita tartományai és vajdaságai, 1569-ben]]
II. Zsigmond Ágost végbevitte Lengyelország és Litvánia egyesítését. A litvánok többsége csak a védelmi szövetséget pártolta, a lengyelek pedig még Litvánia bekebelezésére is gondoltak (Mazóvia mintájára). 1568-ban a király összehívta a szejmet<ref name=sejm/> [[Lublin]]ba. A közös vita nem a litvánok tervei szerint ment, ezért lassanként elhagyták a várost. Feleletül, Zsigmond Ágost hozzácsatolta a Lengyel Királysághoz a Litván Nagyfejedelemség déli részét (Poleszje, [[Volinyi terület|Wołyń]], [[Kijev]]). Akkor a megijesztett litvánok beleegyeztek az unió megszavazásába (1569. július 1.). Az korábbi perszonálunión túlmutató ''reálunió'' fő döntései:
196. sor:
* Külön, de azonos hatáskörű, központi hivatalokat és rangokat mindkét országban meg is őrizték, a hivatalos nyelvek szintén külön maradtak (Litvániában – az óorosz).
 
Az unió pillanatától fogva, a lengyel-litván államot úgy hívták, hogy '''Rzeczpospolita Obojga Narodów''' – Mindkét Nemzet Köztársasága, mostanában pedig '''I. Köztársaságnak'''. A ''rzeczpospolita'' főnév a latin ''res publica'' kifejezés szó szerinti fordítása. Ezt nem úgy értették, ahogy ma (az állam, ahol nem király, hanem elnök kormányoz) – a ''rzeczpospolita'' azt jelentette, hogy a lengyel-litván állam parlamentáris rendszerű és uralkodója választható. Ezt a nevet a [[Velencei Köztársaság|Velencei]] és [[Novgorod]]i Köztársaságokra, valamint [[Krakkó történelme#Krakkói Köztársaság|Krakkó Szabad Város]]ra (1815-461815–46) vonatkozólag használták; mostanában – csak Lengyelországra (a mostani lengyel állam hivatalos neve ''Rzeczpospolita Polska'', nem „Republika Polska”, bár így fordítják ezt a nevet más nyelvekre). Meg kell említeni, hogy ezt az országot, amely a lublini unió előtt a Lengyel Királysagot alkotta, '''Koronának''' hívták.
 
== Jegyzetek ==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Lengyelország_a_Jagellók_korában_(1386–1572)”