„Lengyel örökösödési háború” változatai közötti eltérés

a
kékít
a (kékít)
A két Bourbon uralkodó szövetségéhez csatlakozott a [[Savoyai-ház]]ból való [[III. Károly Emánuel szárd–piemonti király]], Savoya hercege is, aki a [[Milánói Hercegség]]et akarta megszerezni a [[Habsburg Birodalom]]tól.
 
[[Habsburg Birodalom|Ausztria]] és [[Orosz Birodalom|Oroszország]] rövid habozás után ejtették eredeti közös jelöltjüket, a portugál infánst, és határozottan felsorakoztak Erős Ágost fia, [[III. Ágost lengyel király|II. Frigyes Ágost]], az új szász választófejedelem mögött. [[III. Károly magyar király|VI. Károly német-római császár]] számított a [[tengeri hatalmak]] ([[Nagy-Britannia Egyesült Királysága|Nagy-Britannia]] és a [[Holland Köztársaság]]) támogatására. Mivel azonban [[XV. Lajos francia király|XV. Lajos]] óvakodott a tengeri hatalmak provokálásától, és nem indított hadjáratot [[Dél-Németalföld|Osztrák-Németalföld]] ellen, így – VI. Károly csalódására – mindkét állam semleges álláspontra helyezkedett.
 
A Habsburg Birodalom keleti szövetségeseit, Oroszországot és Szászországot teljesen lekötötte a lengyelországi hadjárat. A fiatal Porosz Királyság nem volt megbízható szövetségese. [[I. Frigyes Vilmos porosz király]] felajánlotta, hogy nagy létszámú haderővel hadba vonul a Német-római Birodalom védelmében. VI. Károly azonban attól tartott, hogy a felvonuló porosz csapatok elsősorban a Jülich és Berg hercegségek iránti porosz igényt érvényesítenék, ezért csak jelképes segítséget fogadott el. [[Bajorország]] és más jelentős német fejedelemségek szerződést kötöttek Franciaországgal, amelyben semlegességre kötelezték magukat. Csak néhány kis német állam támogatta a császárt, köztük a [[Hannoveri Választófejedelemség]], ahol [[II. György brit király|II. György]] [[A Brit-szigetek uralkodóinak listája|angol király]] választófejedelmi minőségében a [[Német-római Birodalom]] hűbérese volt. A nyugati fronton Ausztria csak önmagára hagyatkozhatott, erős szövetségesek nélkül.