„V. Károly német-római császár” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 46.107.151.50 (vita) szerkesztéséről Imoti95 szerkesztésére
Nincs szerkesztési összefoglaló
125. sor:
 
Ezt sokan Károly és Fülöp uralkodói rövidlátásának és hozzá nem értésének tulajdonítják, azonban fontos körülmény, hogy Flandria és Burgundia is az ő egyik országuk volt, és mivel gazdaságilag fejlettebb volt (a legfejlettebb a világon ekkoriban), teljesen logikus lépés volt azt fejleszteni az elmaradott Spanyolországgal szemben. Emellett a befolyó nemesfémet nagyrészt felemésztette a hadsereg, és az uralkodói építkezések. Spanyolország rendelkezett a legnagyobb zsoldoshadsereggel Európában. Így politikai befolyása is igen nagy volt. Túlzás nélkül lehet álltani, hogy a világ egyik legnagyobb hatalmú uralkodója volt, ha nem a leghatalmasabb, akivel csak az oszmán Szulejmán szultán vetélkedhetett. Az ellene szerveződő koalíció, és a kor konfliktusai azonban ellehetetlenítették, és 1556-ban megfáradva mondott le trónjairól öccse és fia javára.
 
== Titulusai ==
=== Címei ===
 
[[Burgundiai körzet|Burgundi örökségei]]:
 
*[[Burgundia hercegeinek listája|Burgundia címzetes hercege]], mint '''II. Károly''': 1506. szeptember 25. – 1556. január 16.
*[[Brabant uralkodóinak listája|Brabant]], [[Limburg hercegeinek listája|Limburg]], és [[Lothier hercege]], mint '''II. Károly''': 1506. szeptember 25. – 1555. október 25.
*[[Luxemburg uralkodóinak listája|Luxemburg hercege]], mint '''III. Károly''': 1506. szeptember 25. – 1555. október 25.
*[[Burgundi grófok listája|Burgundi gróf]], mint '''II. Károly''': 1506. szeptember 25. – 1556. február 5.
*Namur, [[Artois grófja|Artois]], [[Hainaut grófjainak listája|Hainaut]], Holland, és Zéland grófja, mint '''II. Károly''': 1506. szeptember 25. – 1555. október 25.
 
[[Spanyolország uralkodóinak listája|A Kasztíliai Korona országainak királya]], mint '''I. Károly''': 1516. január 23. – 1556. január 16. ([[II. Johanna kasztíliai királynő|II. Johannával]], 1516. január 23. és 1555. április 12. között)
*[[Kasztília uralkodóinak listája|Kasztília]], [[León uralkodóinak listája|León]], [[Granada uralkodóinak listája|Granada]], Toledo, [[Galicia uralkodóinak listája|Galícia]], Sevilla, Cordoba, Murcia, Jaén, Algarve, Algeciras, Gibraltár, a Kanári-szigetek, és az [[Újvilág]] királya
 
[[Spanyolország uralkodóinak listája|Az Aragóniai Korona országainak királya]], mint '''I. Károly''': 1516. január 23. – 1556. január 16. ([[II. Johanna kasztíliai királynő|I. Johannával]], 1516. január 23. és 1555. április 12. között)
*[[Aragónia uralkodóinak listája|Aragónia királya]]
*[[Nápoly és Szicília uralkodóinak listája|Nápoly és Szicília királya]]:
**Nápoly és Jeruzsálem királya
**Szicília királya, Athén és Neopatria hercege
*[[Valencia uralkodóinak listája|Valencia királya]]
*[[Mallorca uralkodóinak listája|Mallorcai királya]]
*[[Szardínia királyainak listája|Szardínia és Korzika királya]], Oristano őrgrófja, Goceano grófja
*[[Navarra uralkodóinak listája|Navarra királya]]
*[[Barcelona grófjainak listája|Barcelona grófja]]
 
[[Ausztria uralkodó hercegeinek és főhercegeinek listája|Ausztria uralkodó főhercege]], mint '''I. Károly''': 1519. január 12. – 1564. július 25.
 
[[Nyugati császárok listája|A Szent Német-római Birodalom császára]], mint '''V. Károly''': 1530. február 24. – 1556. augusztus 26.
 
A Gueldersi Hercegség hercege, mint '''III. Károly''': 1543. szeptember 12 – 1555. október 25.
 
A Zutpheni Grófság grófja, mint '''II. Károly''': 1543. szeptember 12 – 1555. október 25.
 
==Emlékezete==