„Szecesszió” változatai közötti eltérés

Az szépirodalmi szecesszióban elsőrendű szerep jut az esztétikumnak, az események és cselekmények részletekbe menő ábrázolásával szemben. Az irodalmi műveket nagyvonalú, laza szerkesztés, bővített mondatok, jelzőhalmozás, allegóriák, hangulati túlfűtöttség, finomság, a távol-keleti és ó-európai kultúrák motívumai jellemzik. Az irodalmi szecesszió stíluseszményének gyökerei az 1883-ban [[Brüsszel]]ben ''Les Vingts'' (A Huszak) néven alakult csoportosuláshoz köthető. Franciaországban a ''Revue Blanche'', Németországban a ''Jugend,'' a ''Simplicissimus'' és a ''Pan Insel,'' Ausztriában pedig a ''Ver Sacrum'' című lapokhoz kötődő irodalmi kör járult hozzá az irodalmi szecesszió kibontakozásához. Legjelentősebb képviselői közé tartozott a belga [[Maurice Maeterlinck]] és [[Émile Verhaeren]], az angol [[Algernon Charles Swinburne]], az ír [[Oscar Wilde]], a francia [[Paul Claudel]], az osztrák [[Arthur Schnitzler]], [[Hugo von Hofmannsthal]] és [[Rainer Maria Rilke]]. A [[magyar irodalom]]ban elsősorban [[Bródy Sándor (író)|Bródy Sándor]], [[Szomory Dezső]] és [[Krúdy Gyula]] prózájában, illetve [[Ady Endre]], [[Babits Mihály]] és [[Juhász Gyula (költő)|Juhász Gyula]] lírájában mutatkoznak meg a szecesszió stílusjegyei.<ref>{{MNL|16|548}}</ref> Bródyt, Krúdyt, Szomoryt egy tágabb körbe, az [[impresszionizmus]]hoz sorolja [[Szerb Antal]], majd Adynál, Babitsnál, Juhász Gyulánál kifejti azt is, hogy nem egyetlen stílusirány letéteményesei.<ref>Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Budapest; Magvető, 1978. {{ISBN |963 270 651 X}} Impresszionizmus lásd 477-482; Ady Endre lásd 486-510., Babits Mihály 510-516. p.</ref>

* Művészeti kislexikon /szerk. Végh János. Budapest; Corvina, 2006. {{ISBN |963 13 55349}} Szecesszió lásd 201-202. p.

* [[Somorjai Ferenc]]: Művészettörténet. Budapest; Képzőművészeti Kiadó, 2005. A szecesszió lásd 219-225. p. {{ISBN |963 337 001 9}}

* Alastair Duncan: ''Szecesszió'' - Bp., Glória Kiadó, 2006 - {{ISBN |963-9283-62-2}}