„Székely–magyar rovásírás” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
49. sor:
A rovásírásról [[Kézai Simon]] után több magyar történetíró is megemlékezett, többek közt [[Thuróczi János]] [[Thuróczi-krónika|1488-as művében]] is: „a mi időnkben is e nemzet egy része, amely az ország erdélyi határain lakik, bizonyos jeleket ró fára, és az efféle írásmóddal betűk gyanánt él.” „Ezek a székelyek, kik a scythiai betűket még el nem felejtették, azokat nem tinta és papiros segítségével, hanem pálcákra metszés mesterségével, rovás módjára használják.” Őt a sorban [[Antonio Bonfini|Bonfini]], [[Szamosközy István]] és mások követték. [[Oláh Miklós (érsek)|Oláh Miklós]] írta a 15. századi székelyekről: „...fapálcákra némely jegyeket rónak, melyek közöttük valamit jelentenek, s az így rótt pálcákat barátjaikhoz és szomszédaikhoz izenet és levél gyanánt használják.” {{refhely|Révay|133. o.}}
Tudományos igényességgel első ízben [[Telegdi János (érsek)|Telegdi János]], majd [[Bél Mátyás]] írta le. Ezt követően [[Orbán Balázs (író)|Orbán Balázs]] néprajzkutató fedezte fel az énlakai feliratot is [[székelyföld]]i kutatóútja során 1864-ben, amely ekkor az egyetlen eredetiben fennmaradt és ismert rovásemlékünk volt. Ezt követően Szabó Károly kísérelte meg a kétkedőkkel szemben bebizonyítani a székely írás létezését ([[Vásáry István]], 1973.). Az 1800-as évek végén Nagy Géza vetette fel egy előadásában (amelynek a szövege nem maradt ránk) a jelformák felületes hasonlósága alapján, hogy az akkor még megfejtetlen ótürk írás a székely írás őse lehet. [[Fischer Károly Antal]] 1889-ben jelentette meg ''„A hun-magyar írás s annak emlékei”'' című tanulmányát, amiben a különféle betűalakok összehasonlítását végezte el, valamint összegyűjtötte az általa ismert lényeges leleteket.
[[Sebestyén Gyula (történész)|Sebestyén Gyula]] érdeklődése már a [[20. század]] kezdete előtt a rovásírás felé fordult, míg végül 1909-ben kiadta a ''„Rovás és rovásírás”'' nevű kötetét, amelyben egybegyűjtötte mindazt a tudományos eredményt, amit addig ő és elődei elértek. A [[Magyar Tudományos Akadémia]] megbízásából ezután jelentette meg a ''„A magyar rovásírás hiteles emlékei”'' című művét ([[1915]]). Ebben meglehetősen szigorúra szabta a »hitelesség« követelményét, ami a kor hamisítási botrányai után meg is érthető. A könyv albumszerűen tartalmaz hasonmásokat az eredetikről.<ref name=kutatas1>[[Révai nagy lexikona]], Budapest, 1924.</ref>
| |||