„A magyarországi németek kitelepítése” változatai közötti eltérés

A [[Szovjetunió]], [[Jugoszlávia]], [[Lengyelország]] és [[Csehszlovákia]], a németség sorsa szempontjából legfontosabb [[kitelepítés|kitelepítő országok]] a [[Második világháború|II. világháború]] győztesei közé tartoztak. Velük ellentétben [[Magyarország]] egyike volt a veszteseknek.

[[Magyarország]]on a német nemzetiségű lakosság [[kitelepítés]]e a törvényesség látszatával, pontosabban a törvénytelenségek és embertelenségek jogi elleplezésére való törekvéssel párosult. Ez elsősorban azzal függött össze, hogy a [[Szövetséges Ellenőrző Bizottság]] (SZEB) ellenőrzése alatt álló [[Magyarország]] nem kívánt precedenst teremteni, tekintettel a szomszédos országokban élő, [[kitelepítés]]sel fenyegetett magyar lakosságra.

A [[Szövetséges Ellenőrző Bizottság|SZEB]] eredetileg nem tervezte a [[magyarországi németek]] tömeges [[kitelepítés]]ét, ezt [[Magyarország]] [[Ideiglenes Nemzeti Kormány]]a kezdeményezte. A későbbi magyar [[emigráció (embercsoport)|emigráció]] (például [[Nagy Ferenc (miniszterelnök)|Nagy Ferenc]] volt miniszterelnök) állítása szerint a [[Szovjetunió|szovjet]] megszálló hatóság nyomására. Azonban ezen állítását hitelt érdemlően, vagyis történelmi forrásokkal nem tudjuk alátámasztani.

A magyar kormány valójában olyan csodaszernek tekintette a németek kitelepítését, amely a világháború utáni Magyarország összes kül- és belpolitikai gondját enyhítheti: A hazai németek ingatlanaival kívánta a földnélküli magyar lakosság földéhségét csillapítani. Mivel ugyanakkor a szomszédos országokban már folyt a magyarság üldözése (lásd például [[Beneš-dekrétumok|benesi dekrétumok]]), a magyar kormánynak német ingatlanokra volt szüksége ahhoz is, hogy a [[Csehszlovákia|Csehszlovákiából]], [[Románia|Romániából]] és [[Jugoszlávia|Jugoszláviából]] tömegesen érkező magyar [[menekülteket]] le tudja telepíteni. Abban is reménykedett, hogy ha a győztesekkel elfogadtatja a hazai német lakosság [[kollektív bűnösség]]ét, Magyarországot saját német lakossága áldozatának tüntetheti fel. A kollektív bűnösség elvével akarta Magyarországot kivezetni a nemzetközi elszigeteltségből.

A minisztertanács [[1945]]. [[december 22.|december 22-i]] ülésén [[Nagy Imre (politikusminiszterelnök)|Nagy Imre]] belügyminiszter ([[Magyar Kommunista Párt|MKP]]) terjesztette elő a kitelepítési alaprendelet tervezetét, amely a hazai németség [[kollektív bűnösség]]én alapult. Rá a jelenlévő 16 miniszterből kilencen igennel, ketten nemmel szavaztak, öten tartózkodtak. A kormány a 12330/1945 ME sz. [[rendelet]]ében ([[1945]]. [[december 29.]]) csak látszatra nevezett meg politikai felelősség szerinti kategóriákat. Kivételeket is csak formailag engedett meg. Valójában ugyanis a hazai német lakosság teljeskörű [[kitelepítés]]ére törekedett. Ezért volt benne a [[kitelepítés]] elsőszámú indoka az, ha valaki magát [[1941]]-ben, a népszámláláskor német anyanyelvűnek vagy német nemzetiségűnek vallotta. A magyar kormány igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha a [[berlin]]i [[Szövetséges Ellenőrző Tanács]] utasítására rendelte volna el a [[kollektív bűnösség]]en alapuló, teljeskörű [[kitelepítés]]t. A [[Szövetséges Ellenőrző Bizottság|SZEB]] [[1946]]. [[január 25.|január 25-i]] ülésén készült jegyzőkönyv szerint a [[Szövetséges Ellenőrző Bizottság|SZEB]] [[amerikai Egyesült Államok|amerikai]] tagja, [[Key tábornok]] és [[Szovjetunió|szovjet]] elnöke, [[Kliment Jefremovics Vorosilov|Vorosilov marsall]] tiltakozásul felszólította a kormányt, hogy ne használja "a SZET utasítására" kifejezést. Ugyanakkor [[Kliment Jefremovics Vorosilov|Vorosilov]] óriási nyomást fejtett ki annak érdekében, hogy az elrendelt teljeskörű [[kitelepítés]] minél hamarabb megvalósuljon és lezáruljon. Ezzel akarta ugyanis elősegíteni, hogy [[Csehszlovákia]] gyorsan [[kitelepítés|kitelepít]]hesse az ottani magyarokat [[Magyarország]]ra.

[[Nagy Imre (politikusminiszterelnök)|Nagy Imre]] kommunista belügyminiszter [[1946]]. január 15-én adta ki a kitelepítés végrehajtását szabályozó 70.010 / 1946 BM. számú rendeletet. Ebben az állt, hogy a kitelepítés alól mentesítettek aránya nem haladhatja meg a járás, a megyei jogú város vagy a megye német lakosságának a 10%-át. Az "ártatlanok" számát abszurd módon adminisztratív úton korlátozta. Nem szolgálta a személyes politikai felelősség tényleges vizsgálatát. A német nemzetiségűeket kiszolgáltatta egy belügyminiszteri biztos által vezetett bizottságnak, amely helyben, kénye-kedve szerint dönthetett, elismeri-e az ártatlanságot vagy sem. Ez az önkényes szabályozás újabb hatalmi csatározásokhoz is vezetett a [[Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt|Független Kisgazdapárt]] és a [[Magyar Kommunista Párt]] között. Sok helyütt a kommunista tagsági könyv lett az egyetlen hatásos érv a mentesítéshez.

A [[kitelepítés]] előkészítésében és végrehajtásában meghatározó szerepet játszott a kommunista vezetés alatt álló belügyminisztérium. A Népgondozó Hivatal, amelyet [[1945]]-ben elsősorban a kitelepítés lebonyolítására állítottak fel (vezetője [[Antall József (politikus, 1896–1974)|idősb Antall József]] volt), a belügyminisztériumnak volt alárendelve. Ez a minisztérium hatalmazta fel és küldte ki azokat a kitelepítési biztosokat, akik helyben minden hatóságnak utasításokat adhattak. Amúgy is a kommunista párt szerezte meg [[1945]]-ben a belügyhöz tartozó kulcspozíciók többségét. A kitelepítési rendelet végrehajtásával a kommunisták újabb hatalmi eszközre tettek szert.