„Alternatív elméletek a magyar nyelv rokonságáról” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
5. sor:
#A másik fontos tényező, hogy a magyar nyelv ugyan mutat nyelvszerkezeti és [[magyar szókincs|szókincsi]] egyezéseket a finnugor nyelvekkel, de legalább olyan jelentős és alaprétegbeli kapcsolatai vannak más nyelvcsaládokkal, így például a török nyelvekkel is. Az alternatív elméletek szerint a finnugor kapcsolat nem régebbi, mint a más kapcsolatok, vagy a finnugor nyelvű népek éppen a magyaroktól vették át saját nyelveiknek azt a rétegét, amelynek alapján ma a finnugor nyelvek közé sorolhatók.
A különböző alternatív elméletek a magyar nyelvet számos más élő és holt nyelvvel (pl. török nyelvek, sumer, kabard, japán, kelta, kínai, stb.) próbálják rokonítani. A finnugor nyelvrokonság és az alternatív elméletek közti látszólagos ellentmondást az ősnyelvkutatás oldhatja fel. Ilyenek a nyelvészek többsége által (főleg kronológiai, mintsem nyelvészeti okokból)
== A magyar nyelv alternatív rokonításának története ==
30. sor:
Az alternatívák elsődleges kiindulási alapja, hogy elvetik a finnugor nyelvek felé mutató nyelvi kapcsolat alaprétegbeliségét (vagy legalábbis annak kizárólagosságát, utalva arra, hogy szerintük pontosan ugyanazok a szavak más nyelvcsaládokkal is rokonok), esetleg az átvételek irányát és/vagy a nyelvfejlődési modellt vitatják. Az alternatív elméletek szerint az ugor nyelvcsalád (vagy finnugor vagy ural-altáji) a közös szókincséhez egy közlekedő nyelven keresztül is juthatott, amely közlekedő nyelv alapja a magyar nyelv őse is lehetett. Mindenesetre a magyarban találhatók meg legnagyobb számban ''egyszerre'' azok a fontos nyelvi jellemzők, amelyek alapján magát a finnugor nyelvcsalád elméletét felállították {{forrás?}}. Erre csak egy apró példa a kicsinyítő képzők esete, amelyek az uráli és a finn nyelvekben egyszerűek (''csa/i'', illetve ''ka/e/i''), a magyarban viszont mindkettő megtalálható. Sőt ezen felül a szláv nyelvek ''ca'' kicsinyítője is, valamint még több egyéb nyelvi nyom további kicsinyítő képzőkre, mint a ''-d'' és a ''-ny''.
A magyar nyelv számos olyan jellemzőt mutat, amelyek más nyelvek felé is vezethetnek, amennyiben azt tekintik alaprétegnek
=== Magyar-türk (turáni) elmélet ===
36. sor:
A [[magyar-türk nyelvrokonság]] elmélete Vámbéry Ármin 19. századi kutatásait eleveníti fel. Eszerint a magyar az [[altaji nyelvcsalád]]dal, ezen belül a [[török nyelvek|türk nyelvekkel]] és a [[hun nyelv]]vel áll közelebbi rokonságban. Az altaji nyelvcsalád a török vagy türk ([[ujgur nyelv|ujgur]], [[Kirgiz nyelv|kirgiz]], [[török nyelv|oszmán-török]], [[kunok|kun]] stb.), [[mongol nyelv|mongol]], [[mandzsu nyelv|mandzsu]], hun, [[avar nyelv|avar]] stb. nyelveket öleli föl, de egyesek távolabbi rokonságba hozzák vele a finnugor nyelveket is. Ilyen értelemben szoktak [[urál-altaji nyelvcsalád|urál-altaji nyelvekről]] beszélni, amelyben az uráli a finnugor nyelveket jelöli. Az elmélet mellett szólnak a nyelvszerkezeti, nyelvtani hasonlóságok és bizonyos szókincsbeli egyezések mellett a magyarság belső-ázsiai, [[turáni]] kulturális kapcsolatai, a zenei, néprajzi, életmódbeli párhuzamok, továbbá történeti hagyományaink [[Az Árpád-ház eredetmondái|hun-magyar azonosságtudata]].
A finnugor, illetve a török elmélet képviselői a 19. században élénk vitát folytattak, amely ma [[ugor-török háború]] néven ismert. Itt a finnugor nyelvrokonság kizárólagossága (ezt képviselte az ugor oldal), valamint a magyar nyelv kettős, finnugor és török jellege melletti érvek (ezt képviselte a török oldal) álltak szemben egymással. A vitát egyik oldal sem nyerte meg, mivel Vámbéry nem utasította el a finnugor nyelvrokonságot, a másik oldal viszont nem volt hajlandó elfogadni a török rokonságot, habár nem tudták cáfolni Vámbéry érveit. Vámbéry elmélete ma leginkább a [[Sándor Klára]] nevéhez köthető magyar-török kétnyelvűség elméletében
=== Sumer-magyar nyelvelméletek ===
110. sor:
=== Az ősnyelv elmélete ===
Az [[ősnyelv]]kutatás egészen új keletű tudomány. Két fő iránya van. Az egyik az úgynevezett [[nosztratikus nyelvcsalád]] kutatása. A finnugor nyelvrokonság és az alternatív elméletek közti látszólagos ellentmondást feloldják a makronyelvcsalád-elméletek, ezek alapján a magyar nyelv az uráli-[[jukagirok|jukagir]]
A másik a [[szóbokor]]- vagy más néven [[Gyök (nyelvészet)|szógyök]]rendszerből indul ki. Az elmélet szerint a magyar nyelv egységes szóbokor rendszere nem jöhetett létre a nyelvtudomány által feltételezett mértékű utólagos keveredésekből. A szóbokrok hálózata átszövi a nyelvet, és ez a hálózat szerves és egységes. Az elmélet képviselői (pl. [[Marácz László]], Krizsa Katalin) szerint ezt a magyarban könnyen látható egyszerű tényt a hivatalos magyar nyelvtudomány tagadja és az általuk alapműnek tekintett [[A magyar nyelv szótára|Czuczor-Fogarasi]] szótárt, illetve a külföldön is használatos [[belső rekonstrukció]] módszerét ignorálja. A hálózat széttöredezve megtalálható más nyelvekben is, de csak romjaiban, míg a magyarban teljesen vagy nagyságrendekkel teljesebben. A más nyelvekből átvett szavak vagy gyökeret vertek, azaz a megfelelő [[Gyök (nyelvészet)|szógyök]] jelentéskörébe vonódtak vagy csak speciális használati körben maradtak meg vagy kihullottak az adott nyelvből. Nagyobb mennyiségű szó átvételének hatására, illetve a szógyökök jelentésének elhomályosulása miatt ez a hálózat a nyelvek többségében szétszakadozott. A szóbokrok építkezésének logikája ([[Fraktál|önhasonlóság, természeti formák]]) miatt a magyar nyelv kialakulásakor vagy egy [[műnyelv]] (egyfajta megtervezett „[[lingua franca]]”), mint pl. az [[eszperantó nyelv|eszperantó]], vagy – a gyökök mögött rejlő ikonikus képeket is figyelembe véve – az emberi elme fejlődésével párhuzamosan fejlődött. Majd a továbbiakban, ahogy az emberi gondolkodás és kultúra fejlődött, úgy fejlődött a nyelv is, az alapfogalmak köré úgy bokrosodtak a szóbokrok. Az ily módon létrejött ősnyelv a legtisztábban a ma magyarnak nevezett nyelvben őrződött meg az elmélet szerint. Feltételezik továbbá azt is, hogy kulturális szempontból a magyarok elődei inkább átadók semmint átvevők voltak vagy legalábbis rendkívül sikeresen beépítették az átvett tudást és annak szavait, illetve, hogy jóval hosszabb ideje élnek a Kárpát-medencében és környékén. Ez utóbbit az elmélet képviselői igazolva látják az újabb genetikai, régészeti, embertani, összehasonlító népzene-tudományi, népművészeti (tágabb értelemben a népi műveltség által megőrzött elemek), írástörténeti, sőt, a finnugor fősodorral szembemenő nyelvészeti kutatások által is.
128. sor:
=== Nehézségek az egyes elméletek alkalmazása során ===
A '''türk rokonítás'''t a [[régészet]] alátámasztja. A finnugristák szerint azonban a rokonítható szavak köre a török nyelvek esetén sokkal távolabb esik az úgynevezett [[alapszókincs]]től (amit a nyelvek összehasonlításakor elsődlegesen vizsgálnak), mint a finnugor nyelvek esetében. Az „alapszókincs” meghatározása azonban erősen szubjektív. A finnugor-elmélet hívei szerint a finnugor nyelvekkel rokonítható szavak rendszerint elemibbek, alapvetőbbek, primitívebb fogalomkörökbe tartoznak, mint a türk nyelvekkel rokonítható szavak. A magyar nyelvben fellelhető alig 500, finnugor nyelvekkel rokon szó azonban egy alapszókincsnek is csak a nagyon kis töredékét alkotja (és ezek többsége sem kizárólagos a finnugor nyelvekre), nagyobb része azonban vagy török, vagy valamilyen egyéb nem-finnugor, éppenséggel az indoeurópai körbe (is) vezet. [[Marácz László]] szerint a finnugor elmélet aluldeterminál: nem lehet olyan lexikai párhuzamokat izolálni, amelyek csak a finnugor nyelvekre érvényesek és más eurázsiai nyelvekre nem. A finnugor elmélet támogatói viszont ezeket a szavakat rendre uráli eredetűnek sorolják be, nem foglakoznak azok nyelvcsaládokon átívelő párhuzamaival, így az az érvelés, hogy az uráli eredetű szavaink ősibbek lennének a többi nyelvcsaláddal rokon szavaknál, Marácz szerint módszertani hibán (körérvelésen) alapul.
Az alapszókincs elmélete még az indoeurópai nyelveket sem képes önmagában rokonítani. Így például az indoeurópai nyelvek többségében közös a ''vas'' szó. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy az indoeurópai nyelvi egység a vaskorban még fennállt. Ugyanakkor a ''tej'' szó már nem közös, holott a vaskort jóval megelőzően létezett már a tej. Még inkább alapszókincsbe illőnek látszik a ''láb'', ami közös, míg a ''kéz'' már nem közös. Az alapszókincshez tartozónak gondolt ''lazac'' jelentésű germán ''lox'' (német Lachs) alapján komoly elméletté vált az indoeurópaiak északi származására vonatkozó elgondolás. Azonban ennek rokonát a hindi ''lak'' szóban találták meg, amelynek jelentése „rózsaszínű máz”. (Magyarban: '''laz'''ac!) Ez épp olyan délibábos, célorientált nyelvi bűvészkedés az indoeurópai nyelvészektől, mint amilyeneket az alternatív elméletek fejére olvasnak. Ezért az alapszókincs elmélete csak erős megszorításokkal, fenntartásokkal tekinthető tudományos módszernek. A magyar-türk nyelvrokonság elmélete mellett szól másrészről az is, hogy nagyjából a finnugor nyelvészet által is használt összehasonlítási módszereket alkalmazza. Ezeket ma már egyre több nyelvész erősen megkérdőjelezi.
| |||