„Aszkézis” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló |
|||
17. sor:
== A kereszténységben ==
A szó a [[Szentírás]]ban egyszer fordul elő
Az egyházi irodalomban a [[3. század]]ban [[Alexandriai Kelemen]] és [[Órigenész (exegéta)|Órigenész]] honosította meg.
30. sor:
* Alapvető és tévedhetetlen szabályozójának a katolikus egyház tekintélyét fogadja el.
Keresztény szakírók az aszkézist az erkölcsi élet alapfeltételének tekintik, mert úgy vélik, hogy az [[áteredő bűn]] megfosztotta akaratunkat az érzéki rész fölötti teljes uralomtól. A test és lélek ellentétét tovább élezik a személyes [[bűn]]ök és a belőlük fakadó [[víciumok]] — tehát az erényeket, állandóan fejlődő, természetfölötti erkölcsiségünket nem születésünkkel kapjuk, hanem meg kell harcolnunk értük. [[Pál apostol|Szent Pál]] drámai módon írja le
=== Eszközei ===
45. sor:
* [[vezeklés]] a [[cilicium]]mal, [[vezeklőöv]]vel, ostorral stb.
A szív tisztulásában nagy szerepe lehet az [[evangélium]]i tanácsoknak, a magánynak és a csendnek. [[Krisztus]] szerint a földi javak önmagukban nem rosszak, de követőitől megkívánja a teljes függetlenségre törekvést
A belső aszkézis eszközei az [[alázat]] és az [[imádság]]. Az alázatosság oltja ki az önszeretetet, állítja helyébe fokozatosan az öngyűlölettel a teljes istenre hagyatkozást és a lelki gyermekséget; kiirtja a gőgből fakadó [[víciumok]]at, főként a dicsőség- és uralomvágyat. Belőle fakad az az engedelmesség, amely az önelégültség helyébe kialakítja az önmegvetést és az Isten akarata iránti teljes odaadást. Az imádság indítja el a lelket a [[kontempláció]] felé. Közvetlenül kapcsolódik hozzá a [[lelkiismeret]]-vizsgálat.
|